A lap feldolgozottságának foka

A látogatás

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A látogatás
szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Bajza József

   Feltevém, hogy meglepem ma lyánykám,
Ámde ajtaját bezárva leltem;
Itt van a kulcs, gondolám, zsebemben,
S halkkal felnyitám a kedves ajtót,

   A csarnokban nem találtam őtet,
Nem találtam a kisded szobában;
Végre halkkal megnyitám a kamrát,
S ott lelém meg; édesen elalva
Pamlagán feküdt felöltözötten.

   Munka közt aludt el a leányka.
Csukva voltak a gyöngéd kezecskék,
Bennök a kötéske és kötőtűk.
Oldalához ültem és tünődém:
Költsem-e, vagy szenderegve hagyjam.

   Elmerűle nézetébe' lelkem
Szempilláin béke nyúgodott volt,
Ajka rózsáin a néma hűség,
Arcain a kellemek lakának.
S egy jó szív ártatlan indulatja
Izgatá szép keble hullámzását.

   Minden tagja kellő volt, feloldva
Édes álom égi balzamában.
Ott ülék örömben, s e merengés
Fékezett titkos tilalmival, hogy
Merjem háborítni szunnyadását.

   Oh, te kedves, gondolám, az álom,
Minden álvonásnak árulója,
Nem fedezhet semmit is fel, ami
A barát gyöngéded érzeményit
Háborítsa, ami néked ártson.

   Szép szemed sugári zárva vannak,
Melyek már magokban is lekötnek,
Nem mozdúlnak csókra vagy beszédre
Szenderűlet-zárta édes ajkid.
E karoknak elvarázsló lánca
Oldva van, mely máskoron körűlfog;
És a kéz, a mézhizelkedések
Bájoló szép társa, mozdulatlan.
Tévedés ha volna, amit érzek,
És szerelme hozzád öncsalódás.
Most eloszlanék, midőn övetlen
Helyhezé magát előmbe Ámor.

   Így ülék sokáig és örűltem
Szívem lánginak s az ő becsének:
Alva oly kedves volt ő nekem, hogy
Nem merém fölverni szenderéből.
   Két narancsot és két rózsabimbót
Csendesen kis asztalára téve,
Kisuhantam lassan a szobából.
A kedves szemét ha fölvetendi,
Megpillantja tarka adománykám,
Bámuland: ki, és miként hozá azt
Zárt ajtókon által asztalára?

   Hogyha látom újra őt, az angyalt,
Még ez éjjel, oh miként örűl majd!
Hév szerelmem kisded áldozatját
Kétszerezve fogja viszonozni.