A láthatatlan légió/Tizennegyedik fejezet

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
← Tizenharmadik fejezetA láthatatlan légió
szerző: Rejtő Jenő
Tizenötödik fejezet →

Tizennegyedik fejezet[szerkesztés]

1.[szerkesztés]

Polchon nem beszélt senkivel. Vadul villogott a szeme, ha szóltak hozzá. Néha magában morgott, de különben mint közlegény elvégezte rendesen a dolgát, csak valamivel keményebben szorította, fogai között a pipáját és úgy járt-kelt a táborban, mint egy emberevő.
Távolról feltűnt egy oázis. Csak Idelesz lehet. Valamennyien tudták, hogy itt nagy pihenőt tartanak. Az overallos minden biztatást, minden jót erre a táborozásra ígért. Ezzel tartotta a lelket az egyre jobban felőrlődő csapatban. Embertől emberhez megy, mindegyikkel beszél, meghallgatja őket, és intézkedik, vagy vigasztal.
- Miért lóg a feje, Kratochvill úr? - kérdezi a kárpitost, akinek a hóna alól kiáll egy szürke mappa. A regényt őrzi ebben.
- A derekam kissé... azt hiszem... - lihegi cserepes szájjal, mert amióta a vizet be kell osztani, bizony szomjúhoznak olykor. - A derekam fáj és a lapockáim. Mióta író lettem, sokat kellett létrán járnom, akkor éreztem ezt a keresztcsontomban.
- Hát nem kárpitos volt?
- Szobafestő is... Sokoldalúan képeztem magam, mielőtt író lettem. Sajnos, itt sem lehet írni. Pedig azért jöttem a Szaharába, mert lármáztak a gyerekek, ott, ahol laktam. Itt nincs lárma, de nem lehet írni, csak menni, menni...
- Ne féljen semmit, ha célhoz értünk, kényelmesen befejezheti a regényét.
- Már befejeztem... csak simításokra szorul. Bizonyos részeknél úgy érzem, hogy a főhős jelleme nem tiszta. „Egy sofőr ne legyen szerelmes” - ez a címe. Remek, mi?
- Jól hangzik.
- „Egy sofőr ne legyen szerelmes”, két kötetben. Eredeti história. Egy szegény lány... szereti a sofőrt... Érdekes, nem? És egy nem várt fordulattal később a fiú elveszi.
- Érdekes, de lesz, aki megsejti.
- Nemcsak ez különös. A regény még folytatódik. Tehát nincs heppiend, mert az olvasó azt is látja, ami esküvő után történik. És... az szomorú.
- Hm... Van benne valami.
- A hős... iszik, és nem akar dolgozni. Inkább regényt ír mindenféle hülyeségeket, és az asszony szeretné, ha dolgozna. Közben tönkremegy a család, és gyerek is lesz... De a sofőr csak marad, ami volt...
- Nagyszerű. Kérem, adja ide elolvasni. Mégis jó egy elfogulatlan kritikus.
Máris odaadta.
- Boldogan...
- Köszönöm. Maga nős? - kérdezte az overallos, kezében a szürke mappával.
- Elváltam. A feleségem nem jó szemmel nézte, hogy írok. Mindig azt akarta, hogy pénzt keressek, undok kárpitosmunkával. Nem értette meg, hogy a férje író...

2.[szerkesztés]

Este a gróf jobban érezte magát, csak igen bágyadt volt. Éppen aludt, amikor az autós ember belépett a sátrába. Mr. Guliver nem keltette fel. Leült melléje és belenézett Kratochvill regényébe, hogy néhány szót tudjon róla mondani a szerzőnek. Több mint fél óráig aludt a gróf, és csak akkor ébredt fel, amikor Anna belépett a sátorba.
- Azt hiszem - mondta a leány -, Sir Yollandnak néhány nap pihenőre van szüksége itt az oázisban.
- Nem tanácsolom - felelte Mr. Guliver. - Ha az esős évszak előtt célt akarunk érni, két nap a legtöbb, amit késhetünk.
- Kérem... - mondta csendesen a gróf. - Én továbbmegyek.
- Nahát abból nem lesz semmi! - mondta dühösen a nő, és kiment. Szokoloff meghajolt. Ő is kiment.
Kratochvill várt rá kint izgatottan.
- Nos? - kérdezte.
- Egész jó. Különösen az a rész, ahol a sofőrt felírják, mert szabálytalanul előz.
- Ugye? Az sikerült. Köszönöm az elragadtatását!
És megnyugodva tette vissza a mappát a táskába. Indulás előtt az overallos megnézte a szekereket, az autókat és egy soron kívüli rumadagot osztott ki az emberek között. Odament Polchonhoz, és megállt mellette.
- Erős egy marha maga - mondta bólogatva -, láttam, ahogy kiemelte azt a homokba ragadt szekeret.
Polchon pökött a pipája mellől.
- A breszt-litovszki béke idején véletlenül pofon vágtam egy távírdászt, hogy vitustáncot kapott.
Megkínálta a lefokozott főhadnagyot cigarettával. A vörös sokáig nézte összehúzott szemmel a tárcát, azután vett egyet, és a füle mögé dugta. Messziről sokan figyelték a jelenetet. A vörös, mióta „lefokozták”, olyan pillantásokkal járt, hogy néhányan aggódtak az overallos életéért.
A barna arcú, durva hangú Izabella őrvezetőnek is megveregette a vállát az overallos.
- Láttam, hogy két puskát vitt a vállán. Iszonyú erőpróba a sivatagban. Nem is tudom, hogy csinálta.
Az őrvezető elpirult. Azt akarta mondani, hogy „Hiába. Egy anya mégiscsak egy anya.” De nem szólt semmit. Csak egy oldalpillantást vetett Duke of Roswangra, aki hanyatt feküdt a földön, és hortyogott.
Újabb hatórás menet után „nagy tábort” vertek. Messze látszott Idelesz oázis. A sereg rongyos, fáradt, piszkos, poros, kimerült volt. Az autós ember térképén látszik, hogy milyen nagy utat tettek meg. Idelesz oázis Szudán határán volt. Nagy félkörben a sivatag keleti oldalára vándoroltak, onnan mélyen délnek.
Strudl úr kissé hervadtan lógatta a fejét. Ő az utat világosszürke pantallóban és cilinderben tette meg. Virzsiniázva. Mert azért, ahogy leült, és megtörölte a homlokát, máris előkerült Virzsinia, a hosszú szalmaszállal, a nagy szipákolásokkal, és a kocsi hágcsóján ülve olvasgatta azt a régi lapot, amely, úgy látszik, kifogyhatatlan volt számára újdonságokban. Olykor morgott magában, vörös arcán kétfelé simította ősz, vastag pakompartját, és azzal köszöntötte a grófot is, hogy:
- Ist da aba warm... hergotnoamohl... phü!..
Polchon megkereste a marsallt.
- Ide hallgasson. Egy szavam volna magához. A marsall nagyon megijedt.
- Kérem... én...
- Csend! Ezt nézze meg. - Az egyik kocsilámpa fényénél valamit mutatott a tenyerén. Megismeri?
A marsall odanézett, azután fehér lett, és ijedten hebegte:
- De hisz ez...
- Csend, maga vén pojáca! Egy szót se. Csak annyit mondok, hogy ez az autós emberé volt!
- Szent Isten!

3.[szerkesztés]

A gróf igen kimerültnek látszott. Gyulladásba jött a válla. Az arca beesett, és két lázrózsa virított rajta. Szemei körül sötét karikák rajzolódtak.
Az autós ember és valamennyi tiszt ott volt a sátorban.
- Sir - mondta a marsall -, nem helyes, ha az életét kockáztatja, nem tudom, miért ne pihenne Ideleszben.
- Én tudom - mondta az autós. - Az esős évszak előtt ott kell lennünk Urungi földjén, különben lehetetlen behatolni az őserdőbe, hacsak nem akarja a társaság fele otthagyni a fogát.
- Így van - mondta a gróf -, ez az én véleményem is.
A sátor előtt fegyvercsörgés hallatszott, azután belépett nyolc marcona ember: King Roswang, Izabella őrvezető, Fleur de Bac, Kratochvill, Bayonne, Houben és Wolfram. Közöttük volt Toutain is (aki fél arcát elvesztette).
Anna vezette őket!
- Mi ez?! - kérdezte csodálkozva a gróf.
- Lázadás! - felelte Anna.

4.[szerkesztés]

Elsőnek az overallos nyerte vissza a hangját.
- Ön áll a lázadók élén?
- Eltalálta. Embereim elszántak, és nem ismernek irgalmat, ha valaki ellenáll.
Kratochvill határozottan bólintott:
- Így, ahogy hallják.
- Így van - jelentette ki Houben, kürtjét mintegy lövésre készen tartva.
Az overallos meglebbentette a sátorbejáratát, és csodálkozva látta, hogy a sereg fegyverrel a kezében körülveszi őket.
- A lázadók azt kívánják... - kezdte Anna, de a gróf félbeszakította.
- Lázadókkal nem tárgyalok!
- De hölgyekkel talán igen! Én lázítottam fel az embereket. Megmagyaráztam nekik, hogy ennek az autós embernek akkor is jár a pénz, ha maga meghal, mert csak arra szerződött, hogy elvezesse a katonákat Urungi földre, esetleg ön nélkül is. Ezért siet. De a katonáknak nincs ilyen szerződésük. Ők jutalomra számítanak, amit nem kapnak meg, csak akkor, ha ön él. Tehát fellázadtak, és most állig elszántan állnak itt, követelve, hogy ön legalább egy hetet pihenjen Ideleszben. A serege azt kívánja, Sir, hogy ön vigyázzon az egészségére. Ha kell, kényszerítjük rá.
A gróf arcán lágyabbak lettek a vonások. Nézd, a kis szemtelen boszorkány? Fellázított mindenkit, hogy ő ne menjen tovább betegen.
- Rendben van - mondta a gróf -, nem szoktam erőszaknak engedni. De sok igazság van abban, amit hallottam. És nem rossz szándék vezette a katonákat, midőn megtagadták az engedelmességet.
- Kérem - mondta az autós -, én is elismerem a helyességét annak, amit mademoiselle Robespierre mondott.
- Ne merjen csúfolni! - kiáltotta Anna. - Egy szavamba kerül, és önt hajnalban főbe lövik.
- Rendben van. Én ugyan óvtam önt, hogy az utamat keresztezze, Miss Mildstone.
A gróf csodálkozott. Mi? Újabb név?! Vagy lázas, és az egész csak lidércnyomás?...
- Igen - kiáltotta idegesen a leány - ez a nevem! Miss Anna Mildstone. Na és? Tessék, mondjon el mindent.
- Megálljon! - kiáltotta az autós. - Nem akarom magát leleplezni...
- Kérem... Mielőtt folytatnák... - mondta Sir Yolland egy rövid kézlegyintéssel. - Én elhatároztam hogy néhány emberemmel megszállok egy hétre Idelesz oázisban. A katonák táborozzanak, itt. Így talán nem keltünk feltűnést. Kérem, most hagyjanak magamra. Menjen ki... mindenki. - És a leányra nézett. - Mindenki!
Mr. Guliver és a leány néhány másodpercig farkasszemet néztek egymással.
- Engem elintézett - mondta szinte sziszegve a leány. - De most már akármit csinál, a gróf pihenni fog!
Az overallos nem felelt. Az egyik teherautóhoz ment megnézni, hogy csöpög-e még. De alig ért oda, valami elsuhant a nyaka mellett.
Zrr... csrr!...
Egy kidobott kés áttörte az autó szélvédőjét. Máris megfordult, revolverrel a kezében.
Többen odasiettek.
- Mi az? Mi történt? Összetört valami?
Az overallos kezében pisztolyt fogott és az arca vérzett.
- Csend! - kiáltotta. Csend lett. - Azt hiszem, kést dobtak rám. Nyomban meglátjuk. Őrvezető! Fúvasson sorakozót!
A piszton irtózatosan hamis hangon megszólalt, mert Houbennek remegett a keze, és idegességében a Faust-keringőt fújta: „Helyettem kis virág...” De a kürt az kürt: az emberek így is sorakoztak.
Közben előkerült a kés. Az autó ülésére esett.
Az overallos egyik kezében lámpát tartott, és úgy mutatta fel a corpus delictit.
- Kié ez a kés... vagy ki ismeri?
Polchon állt ki a sorból.
- Az én bicskám - és elkapta az autós kezéből.
Általános zűrzavar támadt. „Gazember... gyilkos!...” - kiáltották néhányan. Wolfram, a mozdonyvezető megkapta a nyakát. Kratochvill kirántotta az oldalfegyverét és Fleur de Bac hátulról a fejére ütött. Úgy látszott, hogy pillanatok alatt darabokra tépik. De olyan hangon, amilyent még nem hallottak a tisztjeiktől, felsüvöltött az autós:
- Ruzsenoár!!!
Vigyázzba álltak.
A pillanatnyi szünet alatt kiszabadította Polchont fenyegető helyzetéből.
- Itt nem lincselünk! Megértették?! Ha ez az ember dobta a kést, akkor lelőjük, mint a kutyát, mert az orgyilkos nem érdemel mást! De katonáéknál vizsgálat van, kérem! És nem lincselés! Ezt jegyezzék meg.
Polchon egy kis vért köpdösött, mert valaki szájon kapta, hogy ajka a fogsorához csapódott.
A nagy kiáltozásra előjött a gróf, és kérdően nézett a kocsisra, aki már útra készen állt. Strudl úr maga is izgatott volt. Vállat vont, és csavargatta a fejét.
- I vász nett waz is sho’wida lósz... déz bagázs is auf ámol ganz hisztéris gvon...
Sir Yolland sóhajtva beült a kocsiba. Onnan jól látta, ami történt.
Az overallos Polchon elé állt:
- Maga dobta ezt a kést?
- Ménkűt.
- Azt állítja, hogy más hajította rám a maga kését?
- Azt...
- Hol volt, amikor a merénylet történt?
- A szekéren. Egyedül. De ha biztosan akarja tudni, hogy ártatlan vagyok, egy szóval bebizonyítom.
Távolról settenkedő hiénák sárgás szeme világított.
- Mondja ki azt a szót.
- Csak négyszemközt. Vagy leírom.
Gyorsan előrántott egy darab papírt, felírt rá valamit, és átadta az autósnak. Ez egy pillantást vetett rá, és máris egészen apró darabokra tépte.
- Rendben van. - A többiekhez fordult. - Emberek, Polchon ártatlan. Az ő késével követték el a merényletet. De nem ő tette. Senki se merje bántani. - És kezet nyújtott Polchonnak.

5.[szerkesztés]

De az izgalmak még nem értek véget. Egy domb alján váratlanul ráakadtak Duke of Roswangra. Ájult volt. A szája sarkából folyt a vér, és Oblath Jeremiás szerint állkapocsrepedése volt, amit nyomban meg kell operálni. King Roswang erre közölte vele, hogy kiveri mind a két szemét, ha hozzányúl a fiúhoz. A Levegő Ördöge alapos horogütést kaphatott és kiesett egy foga is.
A gróf apatikusan ült a kocsiban, érezte, hogy gyengesége felett összecsapnak a hullámok, események kavarognak körülötte, amiket nem ért, emberek intézkednek, akik magukhoz ragadták az irányítást. A leány fellázította a katonákat, az autós ember parancsol, és közben titokzatos események játszódnak le... valami jön... jön... és ő gyenge, forró... elesett.
- Sir... az istenért... hiszen lázas... - A leány állt mellette. - Kérem, menjen be az oázisba. Le kell feküdnie.
- Mi történik... itt... kérem?...
- Én sem tudom. Ez az autós ember... az ördög... Legyőzte az egész csapatot az idegeivel.
Nagy kiáltozás támadt... Mi az?
A tábor közepén, porosan, sapka nélkül, lihegve megjelent Izabella őrvezető, és a hóna alatt egy eszméletlen arabot hozott, aki nyomokban még Goghurra emlékeztetett. Odadobta.
- A gazember! - A többiekhez fordult. - Mi van a fiammal?! A fiamat megölte!
- Nyugodj meg drágám, a fiú jól van - mondta King Roswang, és a többiekhez fordult. - Cavelotti őrvezető az öcsém, és az ő fia, akit leütöttek...
- Ez az ember - fordult Izabella az overalloshoz, és Goghurra mutatott - elhajított egy kést. A fiam odaugrott hozzá, és ő megölte.
- Él - nyugtatta meg Roswang hitvesét.
- Hallgass, King! Tőled az egész családodat kiirthatnák! A gazember meglátta, hogy feléje megyek, menekült. Utolértem és visszahoztam.
- Hm... - jegyezte meg Toutain. - A rövid út eléggé megviselte Goghurt.
- Él még? - kérdezte az autós és letérdelt Goghur mellé.
- Igazán nem fogtam a pulzusát, amíg vertem - mondta egy aggódó anya dühével az altiszt. Mr. Guliver felkiáltott.
Néhány ütés helyén fehér volt a bőr! Lehorzsolódott a festék.
- Ez az ember nem arab! - mondta azután.
- Nézze meg a zsebét - szólalt meg mögötte Anna. Kissé imbolyogva a gróf is ott állt a leány mellett.
Borzadva nézték az összetört arabot. Ahol az overallos egy petróleumos ronggyal megdörzsölte, ott fehér lett a bőre. Azután a burnuszán lógó tüszőt vizsgálták meg.
Egy levél, Goghurnak címzett borítékban! Mielőtt még az autós sejthette volna, hogy mi áll a levélben, a gróf és a leány is elolvasták:
 
Szokoloff!
Vigyázz! Goddins keze is a játékban van. Nagyon veszélyes nő! Valószínű, hogy a táskát akarja L. számára. Csatlakozz mint vezető hozzájuk. Mielőtt elérnék Ideleszt, rajtuk ütünk. Goleánál értesíts, ha változás van. Ott vagyok H.-val.

Biszkra.

- Szokoloff... - hebegte a gróf ámultan.
A leány gyorsan belenyúlt a tüszőbe, és most minden kétsége eloszlott. Egy szpáhi kapitány képe került elő. Goghur volt a kapitány. Fehér fog, szénfekete haj, de az arca nem is hasonlított az overallosra.
A megvert ember mozgolódott. Jeremiás főorvos szalmiákot tett az orra alá.
- Lehet hogy rabló - mondta az orvos -, de ha úgy van, ahogy látom, és eltört két bordája, akkor meg kell operálni.
Polchon dühösen ordított:
- Az ilyen dögöljön meg!
- Az operáció ezt nem zárja ki - dünnyögte Oblath.
- Kötözzétek meg - mondta az autós -, reggel kihallgatjuk. Egy posztot melléje, Durien, és ellenőrizni óránként.
A gróf a kocsijához ment. Anna és Mr. Guliver követték.
- Belátja - mondta az overallosnak halkan a gróf -, hogy némi magyarázattal tartozik. Ha ez az ember Szokoloff, ami úgy látszik, kétségtelen, akkor ön nem lehet szintén az...
- Én nem vagyok Szokoloff.
A gróf sóhajtott.
- A nevekkel van baj mindig. Miért mondta akkor ön, hogy Szokoloff, a rabló?
- Bizalmat akartam kelteni. Így van. Ha azt mondom, hogy nem vagyok Szokoloff, ön nem bízna bennem. A fehér fog, a fekete haj, a vörös autó véletlenül egyezett. Csak úgy nyerhettem el a bizalmukat, ha beismerem, hogy Szokoloff vagyok, a rabló és megvásárolhatnak. Miután ez megtörtént rám bízták a csapatot, mert egy megvásárolt rabló többet ér, mint egy ismeretlen egyén, aki becsületesnek vallja magát.
- Szóval... ön... nem rabló?
- Miért? Csak Szokoloff rabló a világon? Kérem, nem szeretném, ha elveszíteném a gróf úr bizalmát: higgye el, én vagyok olyan rabló, mint ez a Szokoloff.
- És... - mondta a gróf a kocsiba szállva, mert szédült. - Kicsoda... az, akit a levél mond... Anna Goddins?
- Én vagyok - suttogta a nő.
Nagy csend lett.
Anna Goddins, Morgenstern, Elsworth, Lorion, Mildstone, felült egy tevére, valamit kiáltott, és az állat lábra állt, azután elvágtatott az éjszakai sivatagba.
- Menjünk! Menjünk! - lihegte a gróf.
- Hőőő... Diendl!... Szó á blédéz Ding!...
A konflis eltrappolt, és az overallos sokáig nézett a rezgő, imbolygó lámpák után, amerre a kocsi döcögött az oázis felé, a távoli Szaharában...