A lábadozó nő
Mint mikor az utcákon az ének
majd közelbe jő, majd megriad,
mostan markolod már és eléred,
most megrebben egy kis zaj miatt.
az élet játszik a gyógyulóval;
aléltan és pihenten ül,
élni szítja már egy álom-óhaj
és egyszer megmozdul félszegül.
És úgy érzi, szinte-szinte bántja,
hogy keze, a hűs, kemény tenyér,
cifra lázak csontos, furcsa pántja,
rózsálló-szelíden bús-fehér
megsoványodott fejéhez ér.