A kolostor
Múlt fájdalom sötétedik szelíden
a hófehér, alacsony folyosón
s a görnyedő, nyugodt hajlású íven
a fölriadt szó sírva átoson.
A zord falon gyászszalagos ereklye,
széjjelfeszülő, véres feszület.
A nap rikítva tűz a sok keresztre
s bearanyozza pici szegüket.
És a homályba, fénybe öltözött
komorkodó pillérsorok között
halk lábnesz s kámzsák surranása rebben.
Sok pap jön és keresztet hány a csendben...
Testvéreért imát mond mindenik
s Istent szeretve egymást szeretik.