A kocsi és a légy
Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol,
egy kocsit von a homokos, hanyatló
lejtőn, föl a magasba hat ló,
agg, nő és pap kiszáll a kocsiból,
mert kereke nyikorgott, megfeneklett.
Majd jő egy légy és mint Isten remeklett
csodája zümmög a lovak körül,
csípi is őket, s végtelen örül,
hogy megindítja a kocsit,
a kocsi orrán, meg a rúdon szálldos itt.
S hogy nekidöccen ezalatt
a vén szekér, s halad, halad,
úgy véli, övé a dicsőség,
sürög-forog és azt hiszi,
hogy szárnysegéd, bármily pici,
és győzni hajtja most a hősét.
Sőt bánata határtalan,
hogy senki sem segít, ki a batárba van,
csak ő buzgólkodik, repes.
Közben imádkozott a szerzetes,
épp mostan! És egy nő dalolt,
pedig őnéki is más dolga volt!
A légy ellenben csak legyeskedett,
még zúgni is kegyeskedett.
Végül a kocsi fent gurult a sík mezőn.
"Fújjuk ki most magunk", szólt a légy szenvedőn,
"Biz fáradtam, míg fölért a fogat,
fizessetek ki hát, tisztelt lovak."
Sok ember így sürög-forog szüntelen,
kéretlenül mindenbe belecseppen,
csak hátramozdít, míg a buzgót adja,
s a többieket dolgozni se hagyja.