A királynak...
fordító: Kosztolányi Dezső
A királynak ifjú sarja
az igaz törvényt akarja
s nékünk vígasságot ad:
árboc ő, magasba szállva,
nincs is erdőn semmi szálfa
délcegebb és magosabb.
Imre gyermek kiskorába
Istenhez járt iskolába,
fő-király növelte ezt.
Ős-ellenség visszatorpan,
tőle kúsz a dög a porban,
mert kezében a kereszt.
Gedeonnak kürtje zendül,
mágusokra néma csend ül,
kürt se szólal meg sehol.
Ő dalol, zsoltároz aztán,
énekekkel fönt virrasztván,
Krisztusának udvarol.
Szent papok rendjét köszönti,
a szivét nekik kiönti,
mindegyikre ráborul.
Egyet egyszer, másat kétszer,
ám a negyediket hétszer,
megcsókolja jámborul.
Látva ezt elámult atyja,
vidoran-búsan kutatja,
mér tesz így magzatja, mér?
Vall az ifjú most felelve:
„Mert emez pap tiszta lelke
mint a liliom, fehér.”
Konrádot, a vasbilincsben,
ő fololdja, lánca nincsen,
mind lehull a lánca ott.
Hát Pannónia dicsérjed,
dallal és jellel kisérjed
áldják őt a századok.