A királyleány és apródja
szerző: Garay János
Volt egy öreg királynak
Szép lánya hajdanán;
Ketten szerették egymást,
Egy ifjú s a leány.
Az ősz király kegyelte
Szerette gyermekét,
De gyülölé az ifjút,
S átszúrta hő szivét.
„Atyám, atyám, hová lett
Apródom, a lovag?
Nem jő szolgálatomra,
Érette szívem agg!”
,A Vértes erdejében
Egy rózsaszál terem,
Elküldtem az erdőre,
Hadd hozza el nekem.’
A Vértes erdejébe
Elment a szép leány;
Ott lelte az apródot
A zöld fű bársonyán.
Szép arca mint a liljom
Oly halvány, oly fehér;
Szívén piroslik a rózsa,
Az ontott ifju vér.
A lányka mellé térdel,
Megmossa könnyivei,
Megtörli szép hajának
Aranyló fürtivel.
Ketté hasítja keblén
Hónál havabb mezét,
S gyengéden bepólyázza
Az ifjunak sebét.
Éles, acél kardjával
Sírt ás szegény neki,
S két hattyu- szép karával
Beléje fekteti.
Sírjára egy virágot,
Egy árva rózsát tűz:
Ő maga volt c rózsa,
A bús királyi szűz.