A keletindiai kérdés

A keletindiai kérdés szerző: Kemény Zsigmond

1857

A keletindiai kérdés

I.

Bocsánat az idegen szóért, melylyel rajzomat kénytelen vagyok megkezdeni. Phantasticusabl) eseményt közelebbről aligha fogunk látni, mint a minő a már haldokló keletindiai lázadás volt. Előjel nélkül tört ki , nevetséges okot használt ürügyül, a hódítók fejenkénti kiirtását tűzte czéh'd, ázsiai kegyetlenséggel dühöngött, s helyenként szintén szigorú megtorlásokban részesült. A rendező észnek, az öszpontositott működéseknek a hadtéren semmi nyomát nem mutatta föl, s magoknak az angoloknak sem maradt idejök terv szerint, s, hogy úgy mondjam, európai hadviselettel, keresni sikert, vívni ki az eredményeket, Gondolkozásukat megelőzte a szerencse és dicsőség. A kalandos vakmerőség , a személyes vitézség ragyogó jelenetei képesek voltak szétoszlatni Anglia ellenségeinek azon csalálmát, hogy e nagyhatalom 127 millió népet s akkora területet veszíthet el , a mekkora kiterjedése van a pyrenaei félszigetnek , Francziaországnak , Belgiumnak , Hollandiának , Poroszországnak és Ausztriának együttvéve ; — nem is számítva a véduralom alatt álló tartományokat, melyekből a keletindiai társaság kereskedelme szintén gazdag nyereményt von , s a melyek a szigetkirályság tekintélyének és befolyásának nem megvetendő támaszai. Néhány napi ostrom , s 14 ezer katonának majd semmi előkészülettel nem támogatott rohama bevette Delhit, a lázadás tűzhelyét, s a négy annyi s europailag fegyelmezett katonaság által védett szent várost. A Londonból Kelentindiába küldött fővezér , kinek föladatává lön a hadmüködésekbe egységet hozni, fején találta a dicsőség babérját, mielőtt kezét kinyújthatta volna utána. A sipahik (sepoyk) lázadása elnyomásánál phantastieusabb csak Keletindia meghódításának története, s azon körülmény, hogy egypár ezer idegen majdnem annyi milló benszülött felett egész biztossággal tudott uralkodni és fog ezentúl is még igen sok ideig, ha tanulságot merit a forradalomból.

A keletindiai lázadás másik fo jellemvonása azon beláthatlan veszély, melyet tartóssága által idézett volna elő. A britt kereskedés már is nagy veszteségeket szenved. A gyapot, selyem, fűszer, indigó , mákony és más termények kivitele tetemesen alább szállott, s a keletindiai társaság segélyforrásait és a britt nemzet értékét érezhetőleg csökkenté. Az érczpéncz a lázadás elnyomására szükségelt intézkedések következtében a rendes forgalomból mindinkább kezdett kivétetni, hogy Indiába vándoroljon, és hogy a kereskedelem siilyedése által okozott zavarokkal egyesülve , a londoni bankot a disconto fölebbemelésére kényszeritse. Mi aztán a különben is válságos viszonyokkal kiizdo európai pénzpiaezokra lenyomólag hatott, s lényege s elősegitője lön azon vigasztalan állapotnak, mely nyakunkra jött, s a mely erős hitelű házakat buktatott meg, a kormányokat aggodalomban tartja, és még a kisebb tökepénzeseknél s a társadalom alsóbb rétegeiben is naponként rombol le czégeket, zárat be műhelyeket, oszlat szét vállalatokat, akadályozza a forgalmat és gyériti a forgalom eszközeit. D e ezek csak másodrendű bajok, melyek minden háború és forradalom nyomában szoktak járni. Nagyobb az, hogy a keletindiai lázadás tartóssága megszüntette volna az angol név varázsát Ázsiában. Pedi g a britt uralkodást keleten nem a szuronyok száma , nem a gyarmatosításra fektetett súly tartja fen; hanem bizonyos tapintat a kormányzatban, s mindenek fölött azon elüvélcmény: hogy Angliának ellenszegülni dőreség ; mert sikerre nem vezethet, s mindig csak vereséggel végződik. Továbbá , ha a sipahik lázadása már kezdetben az osbornei látogatást. , Resid bukását, Eedcliffe lord megaláztatását, Thouvene l szokatlan eljárását és szertelen diadalát idézte elő : ugyan mekkora csökkenésnek nem lett volna kitéve Anglia európai befolyása is, midőn évekig kényszeritetnék gondjait, pénzét, katonáját Keletindia visszafoglalására forditani ? Különböző vélemény lehet arra nézve , hogy az európai kérdésekkel szemben helyes vagy helytelen állást foglal-e el Anglia , s hogy általában gáncs vagy dicséret illeti-e a Palmerston lord mimsteriumát ? De , úgyhiszem, van két oly tény , melyre nézve a mivelt emberek nagy többségének egyező meggyőződés e van: t. i. hogy az orosz és franczia szövetség hosszas európai háborúk alapjául szolgálna; s hogy az alkotmányos Anglia háttérbe szorítása által utoljára is a szabadság és előhaladás ügye szoritatnék háttérbe. Már pedig a sepoyk forradalmának tartóssága mellett csalhatatlanul bekövetkezett volna mindez. H a Delhi falai mellett az angol fegyver szégyent vall; ha a nagymogul utódja elődeinek trónjáról néhány évig parancsokat osztogathat vala csak bár az északnyugoti tartományok alelnökségében , csak azon téren, mely most a lázadás színhelyét teszi, s a mely egykor az indiai mohammedán uralom középpontja volt: akkor még attól is méltán lehetett volna tartani, hogy az izlámhit, mely fanatizáló erejét mé g nem vesztette el , a nyert előnyök által túlragadtatva, a cawnporei vérengezést a Ganges és Jumna mentén elkövetett iszonyúságokat ismételni fogja a Nílus torkolata körül, a Megváltó sírjánál, Afrika északi partjain és Előázsiában, szóval, mindenütt, a hol csak a keresztyének elszórtan laknak s erős ellenszegülésre képtelenek. Midőn a déli szláv és román népek Törökország épségét fenyegető állást kezdenek elfoglalni; midőn azon nagy hatalmak, kik az ozmán uralom megsemmisülését saját érdekeikben rettegik , magok sem tudnak oly szabályokhoz nyúlni, oly politikát követni, mely — bár szándéktalanul — a padisah kormánya függetlenségét, s birodalmának területi épségét ne fenyegesse ; s midőn épen ezért a muzulmán nép buzgóbb részében a keresztyének elleni gyűlölet mind élénkebben kezd lobogni: — ily körülmények közt a mohammedánok gyözedelmei Keletindiában, a mohammedánok föllépéseire vezethettek volna mindenütt, a hol a keresztyének kevéss é védett állapotban vannak. Igaz, hogy a Ganges vidéki mohammedánok többsége nem azon felekezethez tartozik, melyhez a törökök: de — ha bir mé g életerővel — a nagy pillanatokban minden vallás föl tudja emelni hiveit a közösség érzetéig. S a felekezeti buzgóság általános buzgósággá magasodhatik, a midőn az egész vallást s az azzal összekötött erkölcsi eszméket és társadalmi viszonyokat vagy veszély fenyegeti, vag y a haláltól és megaláztatástól menekiilhetés reménye kecsegteti. E tekintetek együtt, úgy hiszem elég világosságba helyzik a sipahik lázadása gyor s elnyomásának fontosságát. I)e vájjon Delhi bevételével aÉ angolok átestek-e a küzdelem derekán ? az a kérdés. Az 1855-ben bekebelezett Oude (Audli) a hindu dicsőség, vallás és irodalom egykori központja, azon legendákkal és emlékekkel teljes királyság, hol Rama uralkodott, hol a legszebb keleti hősköltemény színhelye van, s hol a leggyöngédebb keleti drámát, Szakontalát, írták, szóval, a braliminokat lelkesítő Oude készül átvenni a mohammedánokat lelkesítő Delhi szerepét. U g y látszik, az egész királyság fegyvert ragadott, s itt fordul elő az első eset arra, hogy a sipahik lázadását a nép forradalma segiti. Lucknow fölmentésén kivííl alkalmasint még egy nagy csata vár az angolokra. D e ha meggondol juk, hogy Delhi bevételében az Európából segélyül küldött katonaság nem vett részt, s ha a lázadás legerősebb elemének a moliammedánoknak megtöretését számításba veszsziik , minden merészség nélkül kimondhatjuk azon nézetet: hogy mielőtt még a 4 0 ezer före menő európai haderő, mely Keletindiába indíttatott s részint már meg is érkezett, a hadtéren helyet foglalhat, már guerilla-harczczá fog sülyedni a sipahik lázadása, s az angolokat a háborúnál terhesebb kérdés fogja nyomni, t. i. India megtartásának és újraszervezésének igen nehéz ügye, melyre, fájdalom, Londonban is igen keveset gondoltak, ámbár nem csekély munkát igényel, s nem csekély áldozatba fog kerülni.

II.

Miután olvasóimat, a magokban csekély fontosságú ütközetek részletes leírása helyett, a sepoy-lázadás okaival óhajtóm megismertetni, kénytelen vagyok a szempontok helyes megválasztása tekintetéből, előrebocsátani az angol uralom alá vetett Keletindia történetének rövid vázlatát. A hinduk*) azon fajhoz tartoznak, melye t Blumenbach kaukazinak, Pritchard iráninak nevez , s mely régesrégen a Káspi- és Feketetenge r közt lakott. Mostani hazájába mikor telepedett le a hindu , azt tulajdonképen senki sem tudja. Annyi bizonyos, hogy ott előbb más népeket kellett meghóditnia, oly népeket, melyeknek mé g létező töredékei nagyobb számra rúgnak, mint Magyarország, Erdély , Dalmatia és Horvátország összes lakossága. Miféle népek voltak ezek, mé g nincs eldöntve. A Hiiidukus-hegylánczhoz és Kasmírhoz közelebb eső rengetegekben tartózkodók tatáreredetüeknek mondatnak. Szintén tatároknak vélik a llindostan fensikjain rabbá lett néptörzseket, melyek a hindu falvakban elkülönítve laknak, és századok óta a mezei rendőrséggel vannak megbízva. Ellenben a Behartól egész a Dekán keleti partjáig nyúló hegyek közt fészkelő népek (páriák) malaji eredetűek. Itt-ott vannak — bár csekély számmal — feketék is. Ha nem is tudjuk, hogy Keletindia őslakóit mikor igázták le a hinduk, arról már történeti adataink vannak, hogy őket mikor hódították meg különféle nemzetek. A régi persák és tibetiek gyakori berontásait mellőzve, nagy Sándor volt az első, ki az Induson átkelve, Punjabot (Pandzsab), melyen Pórus király uralkodott, elfoglalta; de mielőtt a Grangesig érkezhetett volna, a táborában kitört katonai lázadás miatt, kénytelen volt visszatérni. Halála után, azon vezérei, kik Baktriában fészkelték be magokat, s a Keletindiába vezető nagy hadiutat, a Kabul völgyét, birták, jogot formáltak Indiára is, s Menander a Jumnáig (Dszamna) nyomult elő; de épen akkor a prasi i **) trónon egy ős uralkodó ült, az indköltészetben innepelt Nanda és Damianti fia. Ez Seleucussal és Antiochussal, kik szintén nagy Sándor teremtményei voltak, szövetségre lépve , Menandert minden követelésétől elütötte, s az idegen berohanásoknak véget vetett. Annál nagyobb belvillongás támadt a kiilellenségtől megmenekült Keletindiában. A királyok egyre ölték egymást, s hihetetlen gyorsasággal épitették föl és döntötték meg a trónokat. Sok nemzedék halt el e polgárháborúkban , melyeknek küzdelmeiröl csak a költők daloltak; mert a különben mivelt hinduknak bölcsei, mathematicusai, építészei, vallástanitói, csillagászai és verselni feles számmal voltak; de történet- yagy krónikairója egyetlen egy sem. Ez a hindu nép sajátságaihoz tartozik. Idealista létére gyűlölte a tényeket s cs ik úgy élvezheté, ha a költészet egészen egyébbé alakította át, mint a minő pragmaticailag volt. Nem mondhatom meg tehát, hogy a gha s zna i fejdelmek hódításait megelőző századok folyama alatt, mi történt Keletindiában a királyi székek fölforgatásain kívül. D e úgy látszik, nem voltak a polgárháborúk a vagyon és miveltség nagy pusztításaival összekötve; mert a mohammedánok első berontása gazdagabbnak találta a Jumna , Ganges és Gogra vidékét , mint a minő ma. A földmivelés virágzó fokon állott, A hegylánezok óriás völgyei rekesztettek el víztartóul, s mesés kiterjedésben árasztottak csatornáikkal termékenységet a különben kopár tájékokra. Óriás városok borították el Keletindiát, s egyegy bálványképen annyi gyémánt és ékszer vala, a mennyit a legkiesapongóbb képzelet sem álmodhatott, A zsarnokságot pedig mérséklé, a hogy csak Ázsiában lehetséges, TI braminok közvetítő befolyása, az önkormányzás bizonyos mértéke, s azon erős alapokra fektetett községi rendszer, mely a mohammedán uralmat ki tudta állani, s még az angolok által sem semmisittetheték meg egészen. Mielőtt az idegen hitű hódítók foglalásaira térnék, — kik a X-dik század végén kezdették el foglalásaikat, — megemlítem röviden a hinduk vallásos és társadalmi rendszerét. Hitök azon alapeszméből indul ki, hogy minden a mi van , eredetét alakilag és tartalmilag egy önmagától létező ok akaratána k köszöni. A hinduk tehát fölemelkedtek a monotheismus fogalmára, a nélkül azonban, hogy a sokistenüség vallását e fogalom háttérbe tudta volna szorítani. Menu, ki — mint közönségesen állítják — legalább 270 0 évvel ezelőtt élt, törvénykönyvei által a hinduhit második rendezője lön. E bölcsnek a világ teremtésére vonatkozó nézetei oly gyermekiesek , mint a skandinaviai hitregék. A Vedák és Menu könyvei után két hősköltemény bír a hinduk előtt legtöbb tekintélylyel, t. í. a Ramayana és Mahabharata, melyek a néphit és hitregék gazdag és sokalaku tarfalmát foglalják magokbán. E hőskölteményekben az isten három alakban jelenik meg , három névvel: mint Brahma, ki teremt, mint Visnu, ki föntart, és Siva, ki föloszlat, szétront. Ezen három férfialakban képzelt személyiséghez kiegészitésül három nőalak járul: nevök Serasvati, Laksmi és Parvati. Az aj^stenek e höskölteményekben is ugyanazok, kik a Menu törvénykönyvében említtetnek. A hinduk két felekezetre oszlanak, t. i. Visnu- és Siva-imádókra. Egyikét közülök a fontartás iránti hála, a másikat a rombolás Télelme buzdítja imára. A többség Sivának, az enyészet elvének hajol meg; mig ellenben a hindu miveltség és költészet azon kisebb szám által nyerte gyarapodását, mely Visnu, a fentartás képviselője, számára épített templomokat. A hinduk hitregéi szerint Visnu már többször vön magára emberi alakot, hogy nagy szolgálatokat tegyen a bennehivő népnek. Mint Kama, elfoglalta Dékánt, Ceylont és más tartományokat; mint Krisna a zsarnokokat öldöste le és a Pandus-néptörzszsel szövetkezett a Kurus-néptörzs ellen sat. Ug y látszik a hindu a nemzeti függetlenség és dicsőség nagyobb korszakait Visnu megjelenése által jelölte ki , s bizonyosan a braminok buzgóságának, s a nép hitének nagy csökkenésére mutat, hogy se a mongolok hódításakor, se a sepoyk mostani föllázadásának alkalmával nem akar Visnu az események vezetésében személyesen részt venni. Még csak azt jegyzem meg , hogy a hinduk a lélek halhatatlanságát hiszik; de összekötve a lélekvándorlás eszméivel. Az ember midőn testileg megholt, az ég vagy a pokol bizonyos régiójában marad, mig erényei vagy bűnei szerint utóbb ismét emberi vagy állati alakban küldetik a földre. Ezen átalakulási cyclusa akkor végződik be, midőn Brama, a teremtő erő, azon magától létező okban , melynek akaratja által támadt a tárgy és alak , egészen fölolvad és elenyészik, — vag y prózailag szólva, midőn a világnak vége lesz. Menu törvényeinek nevezetesebb szaka a hindu társadalom rendezésére vonatkozik. A nép nég y egymástól szigorúan elkülönített v á r n á r a (kasztra) osztatott, t. i. a bramin, ksatria, vaiszia és szudra rendjére. A b r a m i n várna tulajdonkép nem volt szoros értelemben vett papi osztály, miután a nyilvános istenitiszteletet nem vezérlé. A bramin kötelessége : erődús éveit vallásos vizsgálatok- és gyakorlatokban, hanyatló korát pedig önmegtagadásban és szegénységben tölteni. Kötelessége továbbá, a többi osztályt a hazafiság és házi élet föladataival megismertetni. Más hindu is olvashatja a Vedákat, de csak a bramin magyarázhatja. A király tartoznék tanácsadóul maga mellé bramint választani, és az igazságszolgáltatás ellenőrzése a bramin kezébe van letéve. Ezen osztály tagjai a világi kitüntetést és vagyont nem kereshetik, nem fogadhatják el. Menu szerint a bramin élete következő stádiumokon megy át: gyermekkora után, élete első negyedében tanit - v á 11 y , a legalsóbb szolgálatokat teljesíti, s koldulva jár házról házra-, második negyedében megházasodik és t a n i t - harmadik negyedében remetévé lesz, haját körmét nem vágja le, a száraz földön alszik, nem beszél, gyökeret és vadgyümölcsöt eszik. Midőn pedig már a halál párkányához közel jött, s testét a sanyar és évek összerontották, akkor ismét beléphet a világba, tisztességesen öltözlietik, de a szemlélődésen kiviil más foglalatossága nincs. A ksatri a várna a katonai rendet jelenti. Ezen osztályba tartozik a király s minden polgári méltóság é s hivatal. A ksatriák kötelessége a népet az ellenségtől oltalmazni, alamizsnát osztani, a Vedákat 'olvasni, áldozni és az érzéki gyönyöröket kerülni. A v a i s z i a várnának rendeltetése a foldmívelés, baromtenyésztés, kereskedés, ipar és a pénz kamatoztatása. A szudr a várnájának a jóból semmi sem jutott osztályrészül. A szudra a spártai lielotához hasonlít, s az élet terheivel együtt az emberek megvetését, s a törvényen kivül helyeztetés minden veszélyét kapta örökségül. Ezen mostoha sors a s z u d r á t azért érte, mert Brama testének legalsóbb részéből teremtetett. Természetes, hogy, ha valaminek a hinduhitben jelvénye s értelme van , akkor a szudra származásáról gyártott tan a hóditó fajnak az ősnépek iránti gyűlöletét és megvetését fejezte ki. Mert a szudra várnája a hegylakosokból áll, kik Keletindia első birtokosai valának. A három főbb várna férfiai az alsó osztályba is házasodhattak; de ha eg y braminrendből 'való némber szudrához meg y férjhez, fia c s an d alána k — legalávalóbb halandónak — neveztetett, s ha aztán e fni magasabb osztályból szerzett magának nőt, magzatai még roszabb fajtájú lényeknek tekintettek, mint a szülék. E rövid rajzból látjuk, hogy a hindu nem változtatliatá hivatását. Születése által volt megszabva életpályája. Született a hittanárságra, bülcseségre, test-sanyargatásra és lemondásra; született a katonáskodásra és államügyekre •, született a mezőgazdaságra, iparra és tőzsérkedésre ; született végre a közüldöztetésre és küzmegvettetésre. Hajlama nem változtathatott sorsán, mert várnájából kilépni nem lehetett. Menu törvényein a gyakorlati élet szeliditett valamit, de csak az erkölcsiség megrontása által. A bramin tehette, hogy az öntagadás külszinével ámitsa a világot; a ksatria tehette, hogy nyíltan merüljön az érzéki gyönyörbe, s elpuhulva hazája és a nép védelmezésére képtelenné váljék; de az nem történhetett meg, hogy az erős karu braminból harczoló ksatria, s az elmélkedésbe merülő ksatriából hittani könyveket magyarázó bramin legyen. Térjünk vissza immár a hindu társadalom rajzától a hódítás történetére. Mig Indiában a királyságok egymásra támadtak s bomlottak szét, a moliammedán hit egyik felekezete, mely a próféta meggyilkolt unokájának maradékait pártolta, a Tigris partján a bagdadi kalifaságot alapitá. E győzedelme s forradalom Korazánból indult ki , s a moliammedán birodalomnak csak nyugoti részeit nem hódithatá meg. Az ázsiai egyeduralmak sorsa a gyors elaljasodás, s a bagdadi kalifaság sem említhető kivételként. Harun-al-Rasid gyarló utódai alatt merész kalandorok foglaltak el tartományokat tartományok után. A Számánok e g y török eredetű törzs főnökei — Persia keleti részét hatalmukba ejtették. Ezen új dynastia egyik hivatalnoka, a korazáni kormányzó, üldöztetéstől tartva, párthíveivel Afganistán hegyei közé vonult, épen Keletindia szomszédságába, s ott magának trónt szerzett, s országa fővárosává Gasznát emelé. Gaszna városának török rabszolgából lett uralkodója egyetlen leányát nőül adta egy másik rabszolgának, kinek nagyobbik fia a Keletindia történetében halhatatlan emlékű Malimu d szultán. Ez tizenkétszer ütött be Keletindiába. Első hadjáratában a lahorei uralkodót verte meg , s kényszerité adófizetésre. A szegény öreg e lealáztatás miatt életundorba esett. Osszegyüjteté országnagyait, szépen elbúcsúzott tölök , a trónra fiát iilteté, maga pedig a nép nagy zokogása közt máglyára lépett, és saját kezeivel gyújtotta meg azon lángot, mely porrá égeté. Mellékesen emlitem, hogy többnyire minden hindu a lahorei fejdelemhez hasonlít. Ügyetlen a hadviseletben, félénk a viszontagságok közt, szereti az élvet, de hamar hajlik életuntságra, arczvonitás nélkül szenved a kínpadon , s bátran hal meg . Elé g példát fogunk erre a sepoyk közt is találni. A lahorei radsah (király) fia Enungpa l országát az adófizetés alól föl akarta menteni, s háborúba keveredett Mahmuddal. A gasznai zultánt a szónokló király által feltüzelt hinduk már megverték; de a király elefántja hirtelen megbokrosodott, s elszaladt; mire aztán az addig vitéz hinduk is rémülten szétoszlottak, s Malimud zultáné maradt a csatatér, és az egész lahorei királyság. Mahmud elfoglalta Multánt is. Kilenczedik hadviseletében pedig százezer lovas és húszezer gyalog katonával a szent Gangesig nyomult, átkelt a Dzsumnán, s délre fordulva Kanudzs falaiig érkezett. E város romjai most is akkora tért foglalnak el, mint London. A kanudzsi uralkodó, hogy az ütközetet elhárítsa, évi adót igért. A gasznai zultán utolsó hadjáratát Gudserát ellen intézte, e félszigeten a gazdagságáról hires Somna t nevű templom kincseit akarván elrabolni. A szenthely védelmére a hindu királyok a szomszéd tartományokból is szép számmal megjelentek, s nagy csata kerekedett, mely Mahmud vereségével kezdődött, de teljes gyözedelmével végeztetett be. Ekkor a braminok óriás mennyiségű kincset Ígértek a zultánnak, csakhogy a templom bálványképeit kímélje. Ingadozott egy perczig, s aztán fejszét ragadva kezébe, fölkiálta: hadd nevezzen a világ inkább bálványdöntönek, mint bálvány-árusnak! s ezzel megüté Siv;j köszobrát. Vezérei követték példáját, és a bálványok belsejéből omolva omlottak ki az elrejtetett gyémánt, rubin és más drágakövek. A nyert zsákmány kiszámithatlan értékű volt. Három évvel utóbb Keletindia nagy hóditója meghalálozott. Mahmud zultán a mi első keresztyén királyunknak volt kortársa. Nev e a keleti világ legünnepeltebbjei közé tartozik. Dicsérik erejét, igazságosságát és nemes jellemét. Fényűző volt s a kincset, a hogy szerzé úgy szórta el. A tudományt és irodalmat nagy buzgósággal mozditotta elő. Bár származására nézve török volt, országa nemzetiségét karolta föl. Tetőtől talpig persává lett. Gasznában egyetemet és könyvtárt alapított. Az ö pártfogása alatt élt Firdusi, a nagy költő. Mahmud utódjai még félszázadig uralkodtak Afganistán, Kabul és más persa tartományok fölött, s onnan kiűzetvén, Pandsabba tették át trónukat. Székvárosuk Labor é lön. 1186-ba n e család végivadéka a g o r i dynastiatól legyőzetett, s Keletindia mé g veszélyesebb bódítók, martalékává lett. Mert a gori királyház birodalmát nem sokára két török rabszolga szétdarabolá. Egyi k Gasznában kezde uralkodni, a másik Keletindiába költözék, s Laborét választá állandó lakhelyül. A hinduk csak most érezték , hog y nem nndékony hódításokról, de tartós leigázásról van szó. Sűrűbben támadtak tehát föl, s erélyesebben védték magukat. D e a végeredmény mé g is az volt, hog y a szoros értelemben vett Hindostán egés z a Gangesnek tengerbe ömléséig a rabszolga-királyháznak lön alávetve. A rabszolg a - h áza t eg y afghán főnök, Dzsellal-eddin követ é az uralkodásban. A Déká n egye s részei meglióditattak, de a vezérek lázadása mind inkább divatba jött, s A r égre a pandsábi kormányz ó a főurak általános akaratából királylyá emeltetett. A választott király erős jellemű, mivelt és liarczias volt-, de nagyobbik fia" által 1324-be n meggyilkoltatott, épen midőn a bengáli hadjáratból a fővárosba visszatért. M o li a m m e d s á h , az atyagyilkos és trónutód, kora legmiveltebb és legtöbb szónoki tehetségge l biró egyénisége i köz é számíttatik. Sok nyelven beszélt, a keleti szépirodalmat é s philosophiát alaposan ismerte , a vallás szertartásait hiven követte , az élvezetekben mértéke t tartó, a háborúban vitéz volt, s a legyőzettek iránt a körülmények igénye i szerint szigorú és kegyelme s tudott lenni. D e mindezen jele s tulajdonait értéktelenné tette kedélyének őrültséggel határos romlottsága, sivár becsszomja, s határtalan közöny e az emberi szenvedések iránt. Birodalmába keblezt e Dékánt, s költsége s és sikertelen hadviselete t folytatott China ellen. Romlott pénzügyé t papírpénz kibocsátása által akarta rendbehozni 5 de kincstára utalványait erőszak o s szabályokkal sem birta forgalomban tartani. U j adókhoz volt kény - telen folyamodni, melyekne k terhe alól a rengetegekbe vonult a földmivelő né]>, s a vad zsarnok, hog y megboszúlja magát, egés z katonaságával tartott liajtóvadászatot a boldogtalan menekültekre , a minek következménye i éhhalál, járványo s betegségek , hallatlan mészárlások é s forradalmak valának. Bengá l levetette nyakáról a jármot, Deká n nag y rész e kivívta szabadságát. Mohammed sáli seregében sok 111 0 g u 1 volt. Ezek , kapva a közzavaron, pártot ütöttek, s a már idegen jármot nem hordozó Dékán t a mago k számára elfoglalták, s belől e független királyságot alapítottak, melye t Mohammed sáli utóda kénytelen volt elismerni. Harminc z évve l utóbb T a m e r 1 á n vad csordái beözönlötték egés z Keletindiát, s a hinduk sokkal nagyobb kiterjedésű földön látták azon borzasztó jeleneteket, melynek őseink mé g régebben, IV-dik Béla uralkodása alatt, tanúi voltak. Tamerlan születésére török, mohammedán volt; de maga s elméjéve l a törökök é s mongolok egyesítését keresztül tudta vinni, s a világ majdnem oly nevezete s hóditójává és kirablójává lön, mint Dzsingiskán. Tamerlán azon úton, melyen haj- dan nagy Sándor, ment Kabulba. Az Indusfolyamon Dzselumnál szállott át, s tűzzel vassal pusztítva ért Delhi elé , hol a hindu sergen győzedelmeskedvén, a városba ment, magát Keletindia uralkodójául kiáltatta ki , s miután e szertartásnak vége volt, a lakosokat lemészároltatta. E pusztítás majdnem egyidőbe esik a pandsábi választott-uralkodók magvaszakadásával. Most nég y árnyék-király lépett egymás után India trónjára, Tamerlán nevében kezdvén meg az országlást; hanem Delhi falain túl ritkán terjedő hatalommal. Az utolsó közölök magányba vonulván, 1450 - ben egy afgán törzsfőnöknek, Billióinak, adta át az országnélküli trónt. Bihlo l a nagy egyéniségek sorában foglal helyet. Majd minden segédeszköz nélkül toldozá össze a birodalom elszakgatott részeit, s kormánypálczája északra a Himalaya-hegyekig, keletre Benaresig ért el. Unokája, a gőgös Ibrahim, csupa dölyfből elharácsolta a nagyapai szerzeményt. Rokonait t. i., kiknek pedig szabad volt a király jelenlétében ülve maradni, kényszerité, hogy keresztbe fogott kézze l álljanak a trón előtt. Ezek a meggyaláztatáson boszankodva, fegyvert ragadtak, és segédül hivák Babért, Kabul uralkodóját, Tamerlán rokonát, ki különben is jogot tartott Keletindiához. Ez 152G-ban Delhi elébe vonult, csak 12 ezer katonával. Ibrahim 10 0 ezer fegyveressel és ezer elefánttal várta. A csata elkezdődöttt, s a győzedelmes Tamerlán- ház Keletindia urává lön.

III.

A szerencsés Babernek Delhi után Agra nyitá meg kapuit. Az egész mohammedán népség ki sem rántotta többé a kardot; a gyors hódolásban versenyezett minden főnök. Ellenben a hinduk erős ellenállásra készültek, Sagra, a mevori kis király, vezérlete alatt. Nég y német mértföldre Agrától ütközetre került a dolog. Babér megveretett, de a hinduk nem tudván győzedelmöknek hasznát venni, időt engedtek a hódítónak a csatarend helyreállítására. Uj ütközet nyílt meg, s a hinduk teljes kudarczával fejeztetett be . 1528-ban Babér Bengált is hatalma alá hajtotta. Ez volt végső hadi tette. Babér, kinek fiatal kora a szerelem, dicsőség és veszély oly kalandori jeleneteiből volt összeszőve, mikhez hasonlókat az ujdivatu franczia regényekben is ritkán olvashatunk, mint férj, apa és lovagias férfiú akármely nemzet történetében első helyen állana. Önéletírása a keleti irodalom barátai előtt nagy becsben áll, a kedélyesség, gyermeteg őszinteség és kristálytiszta előadás tekintetéből. Különösen finom érzéke volt a természet szépségei iránt, s midőn mint földönfutó ragyogó szépségű feleségével egy lovon utazott be rengeteg pusztákat, csak oly derült és elmés vala, mint Delhi trónján. Fia Hamuján, bár derék és vitéz ember volt, a lázadások és kiilháborúk közt elvesztvén tartományait és hadi erejét, Indiából kivándorolt, s minden oldalról üldöztetve Sistamba n keresett menhelyet; de a helytartó fogolyként küldé Heratba, hogy onnan várja be a persa sáh további rendeleteit. A sáli bigott siita volt, s követeié a bujdosótól, hogy a moliammedhit ezen felekezetére térjen át, s erre a sáh egész máglyára való fahasábot küldött hozzá , tudtul adva , hogy ha nem enged, me g fog égettetni. Humaján Írásban jelentette ki az áttérést, mire a sáh 12 ezer embert kiilde Keletindiába, hogy trónját foglalja vissza. Kabult változó szerencsével ostromolta, mig végre hatalmába ojtó. Eze n tartományból néhány évvel utóbb Pandsabba tört, s azt 1555-ben meghódítván, Sirhindne k győzedelmeskedett a hindukon, s Delhibe vonult, hol csakhamar meghalálozott, a trónt fiára, az alig 1 3 éves Akbarr a hagyván. Midőn az hatalomra jutott, Keletindiában néhány föllázadt tartomány, s mé g több függetlenségét kivívott állam volt. Hog y szabadult meg Akbár épen 17 éves korában a mellé rendelt gyámtól, azt ha emlitném, Corvin Mátyás történetéből beszélnék el eg y episodot. Bírám chan ugy járt mind Szilágyi, s hasonló egyéniségnek is látszik. A kormány gyeplöt kezébe ragadó Akbár a hadban és békében , a sok felé szakadt mogul birodalom visszahódításában és szervezésében, egyaránt nagy volt. Újra meg lehett szerezni a hős Babernek foglalásait, mi nehezebb feladat vala az első hódítás müvénél is. Mert a mohammedánokkal és hindukkal egyszerre kellett küzdenie , és számos független vazallnak terjedelmesebb országa volt mint az, mely az ő uralmát ismerte el. Folytonos győzedelmei lefegyverezték a pártütést, semmivé tették a hindu és a különféle mohammedán törzsek önállósági törekvéseit, s a szomszéd királyokat is nevezetes tartományoktól fosztották meg. Akbar jóval szélesebb terület fölött lett úrrá, mint a keletindiai társaság mostani bitroka; mert a paradicsomi szépségű Kasmír is neki hódolt. Saját nézetei voltak a hitben , pénz- és hadügyekben, s megkísérté azokat érvényre emelni. Úg y látszik, hogy vag y meggyőződésből vagy politikai okokból, egyeztetni vágyott a mohammedán hitet a hinduval, s közelebb vinni a theismushoz. Minden péntek napon tudományos üléseket tartott, melyen a braminok a mohammedán hittanárokkal vitatkoztak vallásuk formái és tanai fölött. Akbar jól beszélte a sanskrit nyelvet, s lefordította a hinduk nagy hőskölteményeit és a Vedák egy részét. Keresztyén papokat szólított föl, hogy Delhiben a görög nyelvet és irodalmat tanítsák. F e i s s i , a tudós mohammedán pedig az evangelium lefordításával bízatott meg. A körülmetéltetés és a Mekkába vándorlás alól fololdozta mohammedán alattvalóit; megtiltotta a hinduknak az özvegyek máglyára vitelét, s engedélyt adott a másodszori férjhezmenetelre. Egyeulüleg alkalmazott hindut és mohammedánt állanhivatalokra, s a várnarendszert gyülötte. Nagyobb horderejűek voltak A k b a r köz- és magánjogi reformjai, s a mostani forradalom valódi okainak fölfedezésére is kalauzul szolgáltak.

Csak a legáltalánosabb körvonalokkal rajzolom. Az egész birodalmat 15 tartományra osztotta, ugyanannyi alkirály alatt, melyek számát utódai még G-tal szaporították. A subuhdá r — alkirály — teljes katonai és polgári hatalommal birt. Minden adószedő s kerületi hadparancsnok egyenesen tőle függött, valamint a tartományi kincstárnok is, csakhogy ez kivételkép a császártól - a nagy mogultól — nyerte a kineveztetést. E szervezet az alkirályt a belkormányzatra nézve majdnem akkora jogkörrel látta el, a mekkorával azon kiskirályok birtak, kiket Akbár legyőzött. Hog y a köteléknek , mely a tartományokat a közbirodalomhoz csatolta, idöfolytával mindinkább kellett tágulnia, könnyű megfoghatnunk. Akbár utódai nem birtak se az ő erélyével se tekintélyével, s az alkirályból minden lázadás nélkül, csak jogterjesztések által, valódi uralkodó lön, ki a nagymogul alatvalójának mondá magát, engedelmesség és hűség nélkül. Akbar a hinduk ősintézményét, a községrendszert, mely egyszersmind a birtokviszonyok alapja volt, nagy tiszteletben tartotta, s lényege s reformjai által megszilárdította. U g y látszik, hogy régen Keletindiában a földbirtok közös tulajdona volt a fejdelemnek és a földesuraknak, kik egyébiránt birtokaikat örökjoggal soha el nem adhatták. Továbbá a földesurak nem állottak elszigetelten ; hanem a község gazdasági felügyelete alá voltak helyezve , s birtokrészleteikért az áranylagos jövedelmet magától a községtől vették át. A község szedte föl az adót a korona számára és saját háziszükségeinek fedezésére. A község hivatalnokai vitték a fiscus és a birtokosok jövedelméről a számadást. A községi örök kötelessége volt, a helység és a magánbirtok határaira ügyelni, s a mezei rendőrséget kezelni. Minden községi hivatal bizonyos családban firól fira szállt. Ezenkívül a községnek volt saját borbélya, pénzváltója, ezüstmivese, papja, csillagjósa, iskolamestere, kovácsa, asztalosa, tímárja, fazekasa. S voltak a vagyonosabb községeknek hivatalos szabói, mosonői, orvosai, zenészei és tánczosnöi. Minden személyzet határozott részt kapott a magánosok terményeiből. Szóval a község egészen kikerekített önkormányzással birt, eg y kis köztársaság volt, mely az állammal hihetetlenül kevé s érintkezésben állott. A helység birtokosait reiotna k hivták , az adószedőt z e 111 i nd árna k A reiot földje, ha nagyobb kiterjedésű volt vag y szolgák, vag y kisebb haszonbérlők által miveltetett. Közbenvetöleg, s a mostani forradalom valódi okainak földerítésére említem, hogy az angolok, kik a birtok természetét európai eszmék szerint fogták föl és a keletindiai jogokkal ismeretlenek voltak , a z e m i nd árba n valami lordfél e embert véltek találni. Ennek következésében oly adókivetési összeírásokat készítettek, melyek a valóságos földbirtokost haszonbérlőnek tekintették. íg y aztán a szegény r e i o 11 ó 1 roppant mennyiségű birtok ment át oly egyének kezébe, kik eredetileg semmi mások nem voltak mint adószedők . Sőt a fogalomzavar mé g messzebb terjedt az által, hogy az igazi haszonbérlők — kik a tulajdonjogra semmi igényt nem tartottak — számos esetben az adótabellákban a földbirtokosok sorába csúsztak be. Csak a közelebbi években kezdették az angolok gyanítani az elkövetett hibát, de az általok csupa félreértésből teremtett földbirtokosokat az évek során át háboritlanul élvezett jövedelemtől megfosztani nehéz volt. A történetekben alig van több ily nagy példa a csupa tudatlanságból származott kirablásra, s nem lehet csodálni, ha ezért számos hindu és mohammedán idegenséggel viseltetik a keletindiai társaság iránt. Akbar, kire most visszatérek, a régi községrendszert következő reformok által szilárdította meg. Minden növelésre alkalmas földet fölméretett, osztályozott, s megbecslett jövedelmezési tekintetben. A jövedelem harmadát szabad választás szerint terményben vag y készpénzben fizette a község — s illetőleg annak birtokos osztálya — adóul. A pénzöszlet kitudására a terményeknek mindig tízévi középárát vették alapul. Ezen adó változatlan levén, a régi zsarolásokkal szemben nagy elönynyel bírt, s könnyen hordozható azért volt, mert Akbar temérdek költséget fordított a földöntözésre. Egés z havasi völgyeke t víztartókká változtatott, melyekből roppant hálózata a mesterséges vízereknek és vízáradásoknak ömlesztett áldást a szárazsággal küzdő térekre. Az angolok sok régi víztartót hagytak elpusztulni, s kevé s újat építettek. A keletindiai társaság kormánya alatt Keletindia csalhatlanul szegényebbé lön , mint a XVII-dik század elején vala. E tény oka nem maga a britt nemzet, nem azon nemes jellemű, óriás tevékenységű, és szabad intézményekkel diszlő ország, mely a polgárisodás leghatalmasabb előmozdítója, s a gyarmatosítás mesterségében is mások fölött áll. Anglia Keletindíában nem is gyarmatosított. Azon kereskedelmi társaság, mely Akba r roppant biradalmának tulajdonosa, napjainkban már másodrendű befolyást gyakorol Keletindia magasabb kormányzására. A b o a r d o f control , — az elle n őrzés i h i v a t a 1, vagy magyarul szólva , a keletindiai ügyeke t vezető tagja az angol ministeriumnak a fontosabb kérdésekben maga tehet és intézhet mindent. Csak a hová nem akarja u jját bemártani, ott tolja elő a keletindiai társaság Londonban székelő igazgatóságát. Tehát látszólag felelős volna Keletindia szenvedéseiért és elszegényüléseért; azonban még sem felelős, mert hatásköre nincs szorosan meghatározva, s mert a belügyekre vonatkozó indítványozásokra nem tart jogot. D e talán erkölcsileg és törvényszerűit ezekre nézve a directorium felelős ? Korántsem. A directorium Pilátusként fogja kezét mindig mosni, s igaza van a mentegetőzésekben; mert az ellenőrzési ministerrel szemben csak árnyékhatalom s mert Keletindia messze lévén, nem neki, de az ott lakó kormányzóknak van egyedül módjában a viszonyokat ismerni és hasznosítani. Ezen kormányzók a közelebbi időkig tisztán kereskedelmi vállalatnak tekintették Indiát. Am i a pillanatra nagy nyereményt ígért, előmozdították; a mi csak későbbi időre vetett volna hasznot, háttérben maradt. A kizsákmányolás, nem a kifejlesztés volt vezér-elv. Alig húsz éve, hogy mélyebb felfogás és nemesebb irány lön uralkodóvá; de a régi mulasztásokat helyrehozni, a kihalt erőkben életelevenséget lehelni, a bedugult jövedelmi forrásokat fölnyitni herculesi fáradságba kerül, sok időt, nagy kitartást igényel. Akbar , mint láttuk, a termény-érték harmadát vette adóul , mi évenként 16 0 millió pengőforint (ezen öszlet, ha a pénz akkori viszonyát az árukhoz a mostanival hasonlítjuk össze , legalább 144 0 millió pengő forintot tesz) ; ellenben a keletindiai társaság által behozott adózási rendszer a nyert jövedelemnek csaknem 5 0 százalékját veszi el , s mégis az adót 28 0 millió pengőnél többre föl npm tudja fokozni. Mily óriás különbség! Igazságtalanság volna tekintetbe nem venni, hogy az Akbár után trónra lépő rosz uralkodók , a hosszas anarchia és belhábonik Keletindiát a végromlás szélére vitték akkor , midőn az angol kereskedelmi társaság a szerény boltokból, és raktárokból a harczmezőre lépett és hódításokhoz kezdett. Rágalmazás volna állítani, hogy az angolok százszor jobban nem kormányozzák Indiát, mint kormányozták azon függetlenségre vergődött alkirályok, a kiknek birtokait rendre elfoglalák. I)e azért mégis igaz, hogy Keletindiának vagyon tekintetében sokkal ragyogóbb kora volt, mint a mostani, s hog y a keletindiai társulat a meghódított roppant birodalom kiállító erejének emelésére nem tön annyit, a mennyi- a jó kormányok szoktak.

IV.

Akbár utódja S e 1 i m saját lázadó fiai ellen folytatott háborút. Azután szép neje és a fővezér veszekedtek a befolyás és a kormánygyeplő felett. S uralkodása kezdedétől végéig nem szűnt meg a fuggetlenségöket mindinkább megalapító kiskirályok elleni háború, főleg azon nagy teriiletü földön, mely Dekán név alatt fordul elő a térképeken. Észrevehető volt, hogy a subahdarok (kormányzók, nábobok), kik az erős karu Akbar alatt engedelmeskedtek, most már uralkodni akarnak. Nagyban elkezdődött az országnagyok azon fejetlenkedési törekvése , mely nálunk Corvin Mátyás halála után kisebb mérvekben mutatkozott. Más fenyegető jelek sem hiányzának. Akbár vallásos indifferentismusát, mely a mohammedán és hindu hit egymáshoz közelebb hozása végett volt politikai tanná emelve, erős visszahatás követte. A hóditók és hódítottak közt tágult, töredezett a kapocs. A nagyravágyás csak az erkölcs és kegyeletek romjain talált lépcsőket az emelkedésre. Nem volt magas polcz , melyre ne juthasson el, a ki tudott fondorkodni, tettetni, s kellő perczben elárulni vagy meggyilkolni azt, a kinek mindenét köszöné. Selim utódját, a derék és fénye s elméjű Dzsihán t a trón birliatásáért meggyilkolta a közbecsültetésben álló Aurungsib , s hog y a visszatorlástól félni ne legyen oka , előde fiját, a törvényes trónörököst, halálra ítéltette azon ürügy alatt, mert nem eléggé buzgó mohammedán. A bün többé a közbecsültetésnek nem árthatott. Aurungsi b 1707-ben halt meg. Fiai és rokonai a trón fölött harczba keveredtek, mindenik támogattatva egész tartományok népessége, és eg y csoport nábob, törzsfő, királyi rokon és bitor kiskirály által. A polgárháború alkalmat szerzett sok nábobnak fosztogatásra és fíiggetlenkedésre. Az egész keletind mohammedánismus fegyverbe öltözött, hogy saját vérét ontsa. A hinduk megérkezettnek hitték az időt, hogy az eszeveszett hóditóktól meneküljenek ; megérkezettnek a mohammedánismus összeomlását s Menu tanainak diadalát. Még Aurungsib életében föllázadt a marattok törzse, hogy véget vessen a Korán uralmának, s Allah helyébe Brámát léptesse. Sivadsit , a ravasz és vitéz maratt-vezért, e harczias törzs királylyá koronázta. A szomszédok által rettegett marattok az európai hübérrendszerhez tökéletesen hasonló szervezetet hozták be magok köz é , s Aurungsib halála után, a háborgó és jótehetetlen birodalomban óriási jelentőségre vergődtek. A hová csak elszáguldoztak, a termés negyedé t hajták föl adóban, s harczolván a mogul dynastiának majd az egyik , majd a másik trónkövetelője mellett, adó alá tudták vetni Kelet indiának harmadrészét. Ezen anarchicus viszonyok Nadirnak , Afganistán és Persia királyának ürügyet szolgáltattak az összerongált mogul birodalom megtámadására. Mint mondá , csak a rendet akarta helyre állítani. Pandsábba nyomult, s onnan Delhi ellen. Könnyű ostrommal bevette a nagymogulok székvárosát, s úgy kizsákmányolta, mint a sokszor kizsákmányoltat, m é g senki jobban. Aranyon és ékköveken kivül egész néptörzseket gyűjtött hadutjában össze, s rabul terelte Persiába. Mohammedet gúnyra nagymogulnak nevezte ki , s igy a rendet helyreállítva 1740-ben Persiába visszatért. Ez időtájban a Dekán nagy része eg y föllázadt kormányzónak, Nisam n a k lön királyságává, ki saját nevét ruházta az új birodalomra, s kinek utódai Anglia véduralma alatt most is 1 0 millió népeségü országgal bírnak. Nisam, a dekani király, a trónjának hódoló területet alkirályságokra osztotta, meg nem gondolva , hogy azon mód, a mint koronához jutott, utánzásra bírhatja saját hivatalnokait, kiket a tartományok élére helyez. Pedig ez bekövezett. Az a r k o d i komrányzó t. i. fejébe vette, hogy valamint ura-királya elpártolt a nagymogultól, szintúgy ö is elpártolhatna ura-királyától. Ezen arkodi nábob kormányzóságában feküdtek : egyrészrő l a z ango l kereskedelm i társula t faetor - ságaiMadra s városába n ésKuddalporeban ; másrész - r ő l a franczi a fa c tor s ága i Pondicherrybe n é s kör - nyéken . Az arkodi kormányzó lázadásakor az érdeklett két európai hatalom egymással ellenkező állást foglalt. Francziaország t. i. N i s a m mellé nyilatkozott •, Anglia pedig a nábo b — azaz az arkodi kormányzó — ügyének fogta pártját. E közbevegyülé s eredménye volt, hogy csakhamar Nisam király, és az arkodi nábob szövetségesei hatalmasabbak lettek magoknál a veszekvö feleknél. A franczia kereskedő társaság Nizamtól sok pénzt és földet kapott ajándékban ; az angol kereskedelmi társaság segítségét viszont a nábob volt kénytelen nagy darab földdel jutalmazni. A francziák az európai viszonyok miatt nem voltak azon helyzetben, hogy a nyert előnyöket vérig kizsákmányolhassák ; ellenben az angoloknak mosolygott a szerencse. Akadály nélkül terjeszkedhettek, s hogy zsákmányaikat biztosithassák, új meg új foglalásokra kellett ürügyet találniok. Végre úgy kezdék magokat viselni, mintha kereskedelmi faktorságból állammá alakultak volna. A hős C l iv e vezérlete alatt 1757-ben egy belföldi király s annak szövetségesei ellen megnyerték a p 1 a s s e y i ütközetét. E fényes győzedelem pedig a keletindiai angol-uralom alapkövéül szolgált. Clive nagy hadvezér és bölcs kormányzó volt, s neve dicsőségéhez a proconsulságokkal járó mocskokból semmi sem ragadt. Ellenben Warren llastings , ki a hóditás müvének továbbvitelében az ő utódja vala, se hadvezér, se első rangú államférfiú, se tiszta jellemű egyén reputatióját nem igényelhette. S mégis éles belátása, sivár erélyessége, a keletindiai viszonyok felől szerzett roppant ismeretei, lelkiismeretlen aljas politikája, de igazi angol érzelme, s hazája iránti heves szeretete által, mely öt gyilkosságra és zsarolásokra minden megdöbbenés és lélekvád nélkül tudta vezetni, — mondom, ez a rosz emlékezetű Warren llastings a keletindiai társulat hatalma megszilárdítására még tán többet tön, mint maga Clive . Sőt Warren llastings, ha igazat akarunk mondani, Anglia világhatalmi állásának megszerzésére a legünnepeltebb neveknél is inkább befolyt. D e a hindu népen, az emberi jogon és a közérzületen elkövetett merényei miatt a keletindiai kormányzóságtól visszahivatván, a parliament elébe állíttatott s bűnvádi kereset alá vettetek. Ez alkalommal tartá Bürke, Nagy-Brittania egyik legnagyobb szónoka, a legnagyobb hatású szónoklatát.Vádolta Hastingsot érdeme szerint és érdemeit feledve. A parliament elismerő, hogy Hastings jó szolgálatot tett a hazának; de egyszersmind őt bűnösnek nyilatkoztatta ki. Mi történt később e nagy és gonosz férfiúval, annak elbeszélése czélunkon kívül esik; azonban az angol nép romlatlan kedélyé t eleggé jellemzi: hogy a király, ki Hastings roppant szolgálatai iránt elismeréssel volt, átallott vele nyilvánosan szóba ereszkedni, s a lordok is kerülték öt, ovakodván a közérzület megsértésétől. Napoleon bukása után az angoloknak bő alkalmuk volt Keletindiában folyvást tovább és tovább terjeszkedni. 1805-től 1815-i g egy talpal attnyit sem szereztek ; de azóta évenként szépen gyarapodtak. A kiskirályokat — akár akartak akár nem — nyugdijazák. Egyikről azt állították, hogy roszúl kormányoz, másikról, hogy nem eléggé erős joggal ül a trónon. Abban igazuk volt, hogy e kiskirályok gyalázatosan kormányoztak, az sem szenved kétséggel, hogy közülök mindenik szorosan véve bitorló volt; de viszont a keletindiai társaságról is el lehett mondani, hogy rendesen akkor szokta a kiskirályok rosz kormányzását észre venni, midőn pénztára kiürül, és hirtelen kell azt megtölteni. Igy van Oude (Audh) bekeblezésével is a dolog. Az audhi uralkodó ostoba és haszontalan ember ; de a keletindiai társaság volt kormányzója — Dalhousie lord — akkor támadta öt meg, midőn a társaság deficitjét alig lehetett fedezni, midőn pénzre és ismét pénzre volt szükség. Az audhi exkirály látván, hogy alóla egy szép reggel kiszedték a trónt, kérni kezdé a lordot, hogy fizessék legalább vissza a 2 0 millió pengöforintot, melyet a keletindiai társulatnak kölcsönzött; de azt nyerte válaszul, hogy ne is számítson pénzének m é g csak kamatjaira is , mert, hisz ! az egész öszletet az audhi királyságból szerezte, Audh pedig most már a keletindiai társaság birtoka, s igy a 2 0 millió most épen azon kézben van, a melyben kell lennie. Tudjuk, hogy a sepoy-forradalom egyik legíöbb helye Audli, shog y az audhi király a forradalomban részvétele gyanúja miatt börtönbe vettetett. Undorító a sepoyk lázadása, s hiénái kegyetlenségük borzadással tölt el mindnyájunkat: de noha a keletind forradalom sikeriilése a polgárisodás végetlen kárával történnék ; noha Keletindiában a győzedelme s forradalom után gyalázatos anarchia következnék; noha Anglia neve a szabadság barátainak ajkairól csak tisztelettel említtethetik, s noha a Keletindiai társulat az egészen rosz kormányok köz é nem soroztathatik : mindamellett nem mérnök Cambridg e herczeggel, a britt seregek generalissimusával azt állítani, hogy a keletindiai lázadásnak épen semmi oka sincs. A jövő füzetben a lázadás történetét s okainak tömbezését veendik olvasóink. Kemény Zsigmond