A küzdőhöz
szerző: Darmay Viktor
Hová visz, ember, magas röptű vágyad
Küzdelmeid tövises útain?
Gát visszatart, hegyes kő vérzi lábad,
S tépett szivedben úgy sajog a kín.
Ne menj, ne lépj a kész veszély elébe,
Meg nem ment attól ingatlan hited;
– A világ téged levonhat a mélybe,
De te magaddal őt föl nem viszed.
Hadd őt feküdni s nyögni lenn a porban,
Dicsőbb, szebb sorsra úgysem érdemes;
Ha ő nem érzi: célja merre, hol van -
Mért bántanók mi? bírja, mit keres.
Ha föl nem rázza önnön szenvedélye,
Ne hidd, hogy akkor álmából kivedd…
– A világ téged levonhat a mélybe,
De te magaddal őt föl nem viszed.
Ne nyúlj a lánchoz, ne bántsd a bilincset,
Amely szorítja karját, szellemét;
Csak ellenségét fogja látni benned,
És láncával fejedet zúzza szét.
Míg a siker, a várt remény helyébe,
Mint kártyavár, úgy összedűl mived…
– A világ téged levonhat a mélybe,
De te magaddal őt föl nem viszed.
S ha mégis már segítni vágysz szegényen,
Altasd el őt egy érdekes mesén;
Midőn alszik, hát jőjj feléje szépen,
S vigyázva tágítsd láncait kezén.
Vigyázva, nehogy a lánc csörrenése
Kemény tusára hívja ellened…
– A világ téged levonhat a mélybe,
De te magaddal őt föl nem viszed.
Midőn a láncszem egyenként kitágul,
S a zsibbadt érben újra lejt a vér;
Hadd akkor őt! éledjen önmagátul,
És maga küzdjön szabadságaért.
Ha ezt kivívja, büszkén törhet égbe,
Másképpen vergődik, amíg elsülyed…
– Úgy fölemel, így leragad a mélybe,
Mert útja egy, veled vagy nélküled.