A lap feldolgozottságának foka

A kút (Csáth Géza)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A kút
szerző: Csáth Géza

       Július első péntekén kora reggel kezdte ásni a kutat Meyer Lőrinc Huber Ádáméknál. Ásott, ásott szorgalmasan, és szombat reggel a gödör már kétszer olyan mély volt, mint Meyer Lőrinc egy hosszúságában. Nincs mit csodálkozni ezen: ő volt a legjobb kútásó Piliscsávolyon. Szombaton délben, harangozáskor kijött Meyer Lőrinc a kútból. Jóízűen megebédelt. Háromszor is kért a túrós csuszából ─ Huberné főzte ─, azután szundikált a ház árnyékában. Két óra tájban felkelt, folytatta az ásást.

       Körös-körül aludt a falu, ernyedt meleg délután volt. Három vagy négy óra lehetett, amikor Huberék legkisebb fia kijött a házból, és úgy találta a kútásót, hogy övig be volt temetve földdel. Nyögött és kiabált szegény Meyer, de a hangja alig hallatszott a mély gödörből. A kisgyerek mindjárt átszaladt a szomszédba, mert otthon nem volt férfi, és hamarosan segítséget hitt. Meyer jajgatott kicsit, de különben nem volt baja. Hangosan azt kiabálta, hogy senki a kútnyíláshoz közel ne jöjjön, azután Panesz Jakabnak mondta, hogy a létrát kösse meg kötéllel, és eressze le neki, majd megpróbál rajta kimászni.

       De csakhamar visszahúzatta, azt mondta, hogy a létra ott nem fog rajta segíteni, hanem lassan jöjjenek közel egy hosszú vasvillarúddal, és próbálják kihúzni, majd ő belekapaszkodik. A Panesz Jakab és a Lehr Jóska húzták. Meyer még biztatta is őket:

─ Húzzátok, fiaim, ti vagytok a legderekabb legények a faluban.

       Húzták, de egyszer csak fölordított a Meyer Lőrinc. A rúd felvérezte a kezét, el kellett engedni. A két fiú elesett, és ebben a pillanatban még egyet omlott a kút. Keveset omlott, de könyökig betemette a Meyer Lőrinc kezeit. Ekkor látták már, hogy a kútásó egészséges, piros arca halványsárgává változott az ijedelemtől.

─ Tízlépésnyire menjen mindenki a kúttól ─ üvöltötte Meyer Lőrinc ─, és menjetek el a Jausz Konrádért, a sógoromért, mert ide dobot kell ácsolni, másképp ki nem vesz engem az atyaisten sem! ─ A Lehr Jóska ment el szaladva. Jausz Konrád otthon ült, pipázott, azt mondta, hogy a halálos ellenségének nem megy segíteni. Tudnivaló, hogy Jausz licitáltatta el a sógorának a földjét. Innen eredt az ellenségeskedés. Lehr Jóska kérte egy ideig, azután elment. Útközben találkozott a Meyer Lőrinc húgával, a Soblocherné térdre borulva könyörgött Jausz Konrádnak:

─ Felejtsd el a haragot, ami köztetek volt. Az Isten nem felejti el, ami jót teszel, de ne félj, Meyer Lőrinc se fogja elfelejteni.

       Jausz Konrád egy ideig csak nézett maga elé, azután azt mondta, hogy jól van, elmegy. Fogta szerszámait, és elment velök, de a pipát ki nem vette szájából. Attól félt, hogy megszólják, amiért annyira siet ellenségét megmenteni. Jó öt óra elmúlt már, mire Jausz Konrád odaért. Nem szólt egy szót se, levetette a kabátját, deszkát szedett össze, és ácsolni kezdte a kút köré a dobot.

       Odalenn Meyer Lőrinc meg azon igyekezett, hogy a kezét kiszabadítsa. De nem tudta. Még könyökig se volt egészen betemetve, és mégis úgy fogta a föld, mintha a legerősebb kötelekkel kötözték volna le.

       Eközben elszaladt valaki Meyer Lőrinc feleségéért is, aki a falu túlsó végén dolgozott. Amióta Meyerék elszegényedtek, az asszony napszámba járt.

       Jausz Konrád ezalatt lassan, de biztosan végezte a dolgát. A többiek meg némán nézték. Meyer Lőrinc se szólt egy szót se, csak néha tekingetett fölfelé, azután hosszú vártatva mondta:

─ Siess, Konrád, mert úgy látom, újra omlani fog a kút, és ha beomlik, akkor benyomja a mellemet, úgyhogy kiszalad belőle a szusz. (Nevetett utána, de erőltetve.)

       Jausz Konrád nem szólt egy szót se, csinálta tovább a dolgát, kalapálta, szögezte a deszkákat. Hátul a kerti kisajtó egymás után nyikorgott, gyerekek sompolyogtak be rajta. A két Láng gyerek fölmászott az eperfára, és ráültek arra az ágra, amelyik a beomlott kút fölé hajolt. Azután lejöttek a Soblocherék gyerekei, és megérkezett Huber Franci is a kocsival a tanyáról. Szénát hozott, kinyitotta a kaput, és be akart hajtani. Hát akkor látta, hogy tele van az udvaruk emberekkel.

       Huber Franci eleinte káromkodott, de azután, mikor meglátta, hogy miről van szó, elcsendesedett. A tárva-nyitva hagyott kapun keresztül hamarosan szorongásig megtelt az udvar emberekkel. Jausz Konrád alig tudott mozogni. Azt mondta, hogy öt lépésre mindenki menjen távolra, mert másképp nem dolgozik tovább. Schickepenz Tónit meg is lökte, mire ez azt mondta neki:

─ Ne hencegj!

       Jausz Konrád arca szinte elkékült a méregtől, de nem szólt egy szót se.

       Az udvarban ezalatt folyton többen és többen jöttek. Hárman vagy négyen a hátsó kapun fejőszékeket hoztak, és arra álltak. Huber Franci erre megdühösödött. Azt mondta, hogy ha mindenki ki nem megy az udvarból, elhíja a csendőröket. Senki se mozdult. Franci elment a csendőrökért.

─ A csendőrlaktanyáig negyedóra járás ─ számítgatta mindenki ─, addig maradni lehet.

       Érdemes is volt, mert megérkezett Meyer Lőrinc felesége. Sírt szegény asszony, lihegett a szaladástól, halálra volt ijedve. Kérte Jausz Konrádot, ezt mondta:

─ Siessen, az Isten áldja meg, úgyis maga az oka, hogy ide jutott az uram!

       Erre Jausz Konrád arca újra sötétkék színt váltott. Fölegyenesedett, és csak ennyit mondott:

─ Én vagyok az oka, no jó!

       Azzal legyűrte az ingét, fölvette a kabátját, és elment. Halálos csend volt az udvarban.

       Meyer Lőrinc fehér volt, mint a fal, torkaszakadtából kiabált a feleségére: ─ Te barom, hogy tudsz ilyet mondani! ─ és borzasztóan káromkodott.

       Azután Jausz után kiabált:

─ Hallod-e, Jausz Konrád, nem igaz, amit a feleségem mondott, nem te vagy az oka. Magam vagyok az oka, mert rosszul ástam a kutat, és nem vigyáztam. Ha ki nem húzol, megdöglök. Hallod-e?

─ Beszélhetsz neki ─ mondta Schickepenz Tóni ─, már elment.

─ Hát menjetek utána! ─ ordított a Meyer rémült kétségbeesett hangon ─ menjetek utána, mert a föld újra omlani fog!

─ Nem hozza azt vissza még az atyaisten se ─ vélekedett Thomas Péter ─, nem olyan ember Jausz Konrád.

─ Itt a föld újra repedt! ─ kiáltotta újra Meyer Lőrinc. ─ Itt az előbb nem volt repedés. Ha vissza nem hozzátok Jausz Konrádot, ti lesztek az okai, ha megdöglök.

       Meyerné már ekkor régen Jausz nyomában volt. Kísérte, amerre ment, és sírva könyörgött neki, hogy jöjjön vissza, ha Istent ismer. De Jausz Konrád hátra se nézett, csak ment egyenesen előre, hazafelé, kezében a szerszámokkal, és mindig csak ennyit válaszolt:

─ Jó, hát ha én vagyok az oka!

       Mikor látta Meyer Lőrinc, hogy itt nincsen segítség, akkor teljes erejével elkezdett mozogni, hogy kihúzza a kezét. De alig tudott mozdulni valami keveset, és kihúzni egyik kezét se bírta. Csupa veríték volt a sápadt arca, és a kidülledt szemei könnyeztek. Azután fáradtan lihegve, megnyugodott. Ekkor, a kút széle lassan mozogni kezdett. Két lépésre a széltől kifelé, körülbelül négyujjnyi hasadékot láttak. A hasadék nőtt, és egyszerre zajtalanul újra lecsúszott a mélységbe egy nagy csomó föld.

       Meyer Lőrinc eltűnt. Nem látszott belőle semmi.

       Éppen akkor érkezett meg Huber Franci a zsandárokkal. Mindenki csendesen kitakarodott az udvarból.

       A zsandárok hamarosan lerakták a fegyvereiket, ásókat szereztek. Beugrottak a gödörbe, és gyorsan ásni kezdtek. Eltartott öt percig, míg ráakadtak Meyer Lőrinc fejére. Az egyik zsandár bele is vágott egy kicsit az ásóval, de az nem lett volna nagy baj. A baj az volt, hogy Meyer Lőrinc már halott volt.