A költő (Gárdonyi Géza)
szerző: Gárdonyi Géza
Lipótmezőn az apám gyakorta vett könyvet a kölcsönkönyvtárból. (Anyám mondja, hogy egy pincér csinált ott kölcsönkönyvtárt s vele üzletet.)
Egy napon Petőfi költeményei hevertek az asztalunkon. Négy barna kötésű könyv volt az. Egyszer, hogy magam voltam a szobában, unalmamban felnyitottam az egyiket, és olvastam belőle. Egy strófa erősen megragadott - ez:
"Node a magyarság erős természete,
Bármi nagy hideg volt, megbirkózott vele;
Aztán meg, ha fáztak, hát kapták magokat,
Leszálltak, s hátokra vették a lovakat."
Ezt megnevettem.
Belép az apám; kérdezem tőle, hogy hogyan lehetett ez?
- Költői tréfa - felelte az apám. - A költők írnak néha ilyeneket.
- Mi az a költő? - kérdeztem tovább.
Apám felelte:
- A költő, fiam, verseket ír. Az olyan ember, látod, hogy annak a király is köszön.
Eltűnődtem ezen a magyarázaton.