A kínai közmondás
| A kínai közmondás szerző: Krúdy Gyula |
1
Az egykori Magyarországon hitelt, bizalmat, tekintélyt gerjesztettek maguk iránt azok az emberek, akik bár magyarul beszéltek: számolásra kerülvén a sor, hirtelen németre fordították a szót. Összeráncolták a homlokukat:
- Az egyszeregyet nem lehet megcsalni - mondták. - Az ájnmalájnc az egész világon ájnmalájnc.
Ilyen ember volt például Egyszery is.
Nem az egyszeri (ember), aki a népmesékben és más tréfákban szokott szerepelni, hanem valóban Egyszery, aki miután minden vagyonát elköltötte - egy forradás a fején körülbelül ezer pengőjébe került, és volt sok ilyen forradása vértől, bottól, fokostól emlékben -, vénsé¬gére az egyszeregyre adta magát. Akkoriban már Pesten kódorgott Egyszery, a gabonatőzsde körül állongott órákig egy kávéházban, és irigykedve nézegette a szerencséseket, az úgynevezett nyerőket - de ugyanígy irigyelte a szerencsétleneket is, mert volt nekik valami vesztenivalójuk. Egyszerynek nem volt már vesztenivalója sem. Kövér, brontesz, rövid lélegzetű, de holmi dohányfüstöket eregető férfiú volt, aki egy fél cigarettát elszívott egyetlen szippantással. Még percek múlva is füstölgött orra-szája egy cigaretta után, mert a füst csak akkor jó, ha odabent van a jól szabott tüdőben.
- Csak volna valaki, aki megvenné az életemet - mondogatta, miután már se búzát, se rozsot, se “tavaszit”, se “őszit” nem vásárolt tőle senki, mert hiszen Egyszeryt “kiharangozták” a tőzsdéről.
- Talán a sebforradásait megvenné valaki - gúnyolódott egy kávéházi vendég, akinek ugyancsak nem volt ebédrevalója.
Az egykori vidéki úriember megtapogatta rövidre nyírt haját. Még juhászbotok nyomai is voltak itt.
- Ugyan ki adna pénzt azért, hogy valaha Sárga Józsival verekedtem? Sárga Józsival, a leghíresebb alföldi betyárral.
Ámde az idők mindig rosszabbodtak Egyszery felett. Az egyszeregybeli tudományának csak annyi hasznát vehette, hogy azt számítgatta, hogy hány borotválkozással, hány hajvágással tartozik a borbélynak.
- Vidéki úrfi koromban magam borotválkoztam, a juhásznéval nyírattam le a gyapjút fejemről. Mióta pesti úr lettem, azóta járok borbélyhoz - mondogatta Egyszery, és tovább állt a kávéházban. - Mit tudják ezek a pesti csavargók, hogy a fiatal juhásznék miként nyírják meg az embert meg a birkát! A birkára például ráülnek, hogy az mozdulni se tudjon.
A gabonatőzsde környékén mendegélt az élet, nyár volt, az üzletemberek hamar végeztek a dolgaikkal. Egyszery mind magányosabban maradt a kávéházban.
- Hát jól van! Eladom a forradásaimat - kiáltott fel egyszer, mintha mindenki ezt várta volna tőle.
Pedig senki se várta. Egyszery mégis ekkor “csinálta meg szerencséjét”, mint mondani szokták.
2
Fiatalember jelentkezett első vevőjeként. Amolyan félbemaradt, görnyedt, beteges fiatal¬em¬ber, akinek arcára van írva a halál. Vagy a börtön. Ámde a fiatalember egy gazdag bankárnak volt a fia. Egyelőre bankóbarikádokkal volt elzárva az az út, amely a fiatalembert a börtön felé vezetné.
- Maga erős, bátor embernek látszik, Egyszery - mond a bankár, amikor egyszer betévedt a kávéházba. - Ilyen testőrt szeretnék a fiam mellé.
Ervinnek nyomban megtetszett Egyszery, amikor atyja ráparancsolt, hogy ezt a betört koponyájú embert tisztelje ezentúl. Ez lesz a nevelője, egyben védelmezője, mert Ervin nem járhat egyedül a városban. Habár már harmincadik éve felé közeledik. A kalapját is ellopják tőle.
- Én, uram - mondta Egyszery a fiatalembernek -, juhászoknak voltam az orgazdája. Emiatt sokat verekedtem velük. Nem kell félni, ha velem van.
Ervin engedelmeskedett. Bálba ment nyegleként, és ott a legerősebb táncosba kötött bele. Ervin épen szabadult a verekedésből, de Egyszery koponyája megismerkedett egy pesti széklábbal, ugyanezért néhány napig Ervinnek otthon kellett maradni, míg Egyszery fejsebe begyógyult. A bankár ezer forintot fizetett.
Ervin vonzalmakat táplált magában bizonyos veszedelmes hölgyek iránt, akik már sok férfit ültettek bele az élet siralomházába. Azt mondta, hogy ez azért van, mert anyja korán meghalt, és így anyát keres minden hölgyismeretségben. Különösen olyan pesti nők tetszettek Ervinnek, akik koruknál, élettapasztalatuknál fogva imponáltak Ervinnek. A “velszi herceg” egykori imádottja például, aki kanárimadarát Edwardnak nevezte: sokáig bilincsben tartotta Ervin szívét. Majd, mikor a hölgy érzelmes sétákon, a város körül elterülő erdőségekben megpendítette a házasság eszméjét: Egyszery elérkezettnek látta az időt, hogy előlépjen a bokrokból.
- Ha már házasodni kell, itt vagyok én - mondta nemes lelkű barátként.
A velszi herceg hölgye persze ebbe nem egyezett bele. Bosszút állt azonban Egyszeryn. Virágcserepet dobott rá erkélyéről, amely cseréptől ugyancsak meglékelődött Egyszery koponyája.
- Megint visszajött egy régi ezres - mondogatta Egyszery a kávéházban, ahol bekötött fejjel megjelent.
Ervin szeretett incselkedni állatokkal, amelyek nem vétettek neki semmit. Kutyákat csalogatott maga után, amelyeket alkalmas helyen megvert. Macskáknak szúrta ki a szemét. Gyanútlan lovakat ostorozott vagy főbe vert. Ugyanezért Egyszerynek már alkalma volt szert tehetni Ervin védelmében kutyaharapásokra és lórúgásokra is.
Az üzlet elég jól ment. Egyszerynek mindig be volt kötözve valamely testrésze. Olyan volt, mint az a kirakatbeli ember, aki egész életében mankóval és műtagokkal jár az ortopéd kereskedők reklámjából.
- Jönnek haza az ezreskék - mondta megelégedetten Egyszery, amikor egy népünnepélyen megsántult, miután Ervin csak a bálkirálynét akarta elszöktetni.
De még a kezét bírta Egyszery, két izmos ökle tudott torkon ragadni veszedelem idején. Igaz, hogy már kis tolókocsiban ült élete vége felé, de a tolókocsi mindenütt ott járt Ervin nyomában, és ha Ervint rossz természete miatt valahol megverték: Egyszery kinyújtotta hosszú kampós juhászos botját a tolókocsiból, és azzal magához rángatta a verekedőt. Miközben a karjai dolgoztak, mint a vitorlák.
- Megint hazajött egy ezres - mondotta, amikor pisztollyal rálőttek a tolókocsiban, miután Ervin egy budai kisasszonyt akart elszöktetni éjszakának idején.
3
Egyszery még sokáig “nevelte” Ervint, tolókocsiján (amelyet már géppel hajtott), megjelengetett akkor is, amikor Ervin már házasember volt - szerencsétlenségére Amandát véve feleségül, aki híres volt arról, hogy kiváltságos testi erejénél fogva: megveri már lánykorában is az udvarlóit. Ervin éppen Amandát vette nőül, mert Egyszerynek mind kevesebb hasznát vehette a testőri teendőkben.
Itt következett aztán Egyszery nyugodalmas élete, amikor Ervint szegényt a felesége ellen kellett megvédelmeznie: Ervin nem bírt el egyedül az asszonnyal, a félig béna Egyszeryre lett megint szüksége, hogy elviselhesse az életet. Egyszery bekormányozta a tolókocsit a ház egyik szobájába, és ott megtelepedett - nem messzire a hálószobától, miután a verekedések ott szoktak kezdődni. Nem kellett többé bálba, népünnepélybe, utcára járni, hogy Ervint védelmezni kellessen. Otthon, a családi otthonban verekedett Egyszery pártfogoltja megett. Amandát néhanapján megverte.
- Már Rotschildnak érzem magamat - sóhajtotta Egyszery, amikor az ezreseket összeolvas¬gatta. - Nemhiába tartja az ázsiai közmondás, hogy a verekedés hasznos cselekedet.