A képzelethez (Tisza Domokos)

A képzelethez
szerző: Tisza Domokos

Oh! hagyj el most hő képzelet!
Nem látni már zöld levelet,
Minden elfonyadva, aszva,
Fáj gondolnom a tavaszra.

Midőn itt a szomorú tél,
Hulló lombot kerget a szél,
S alig, alig jön az égre
A nap, a jó Isten képe.

És komor az égbolt, hallgat,
Mint a legyőzött lánczolt rab,
Kinek kezéből fegyverét
A villámot kitekerék.

Vagy jer mégis, és altass el
Túlvilági énekeddel...
S ha elalszom zengedelmén,
Ülj ágyamhoz, ülj le mellém.

És fogd kezedbe a kezem,
Hogy annál szebb álmom legyen!
— S majd azt hiszem álmaimban,
Hogy anyám az, a ki ott van...

— Jere, jere oh altass el,
Mindig altass, soh’se költs fel!