A képzelethez
szerző: Kölcsey Ferenc
Testvére a magánosságnak,
Jövel, jövel felém!
S csendes tengerén álmaidnak
Ringassad lelkemet,
Kedvtelve ringatódzom abban
Én, más partok felé,
Hol a világi bánatok nem
Vérzik bús szívemet,
Hol még egyszer víg napjaimnak
Képét szemlélhetem,
Még egyszer eltűnt örömimnek
Tépem virágait.
Mint rémlik előttem Biharnak
Képe homályoson,
Hol hív szülőknek karja közt a
Gondot nem ismerém!
Mint rémlenek Erdély szerencsés,
Szerencsés halmai,
Hol szép Lottimnak karja közt a
Búkat nem kóstolám!
Testvére a magánosságnak,
Jövel, jövel felém,
S csendes tengerén álmaidnak
Ringassad lelkemet!
A felhők közül nyájasan süt
A hold fejem felett,
Ott a sírhalmokon nyugtatja
Szelíd tekintetét.
Sírhalmok, ah keserves érzés
Vérzi bús szívemet,
Ti fedtétek mély boltotokba
Szülőim testöket!
Sírhalmok! a ti kebletekben
Sorvad szép Lottim is,
Mint a virág, amelly felette
Sírjának hervadoz.
Testvére a bús bánatoknak
Ne jőj, ne jőj felém,
S zajos tengerén álmaidnak
Ne hányjad lelkemet!
Irtózva, csak nem elmerűlve
Hánykódom abban én,
Kopár szirtekre vet ki a hab,
Hol bú vérzi szívem,
Hol még egyszer bús napjaimnak
Képét szemlélem én,
Még egyszer elmult bánatimnak
Sirom vérkönnyeit.