A kánai menyegző
A rózsaillat és a könnyű borszag
a sárga alkonyatban oszladoztak.
Ó drága nap! Ujjongva szállt az égnek
a lányok ajkáról az örömének,
a hárfa húrja új dalokon pendült,
a korsókból a bor bőségesen dült.
Lágy, bíborpárnán ült a mátkapár
boldogságában elkábulva már.
Egy a tizenkettő közül, Tamás
így szólt Péterhez: „Égi híradás
ez a csoda, amit ma este láttam ─
csoda, amelyben új- új tanítás van ─
Nézd ezt a párt! A víz ma este bor lett
s két földi élet boldog, égi sor lett!”
És a szerelem dala lebegőn
ujjongott a rózsálló levegőn.
A hold ezüstjén fürdött az azúr.
A rossz kapu csikordult és az Úr
egyedül ment ki. Majd visszatekintett:
csupa öröm volt e gazdag tekintet.
Némán bolyongott a vetés között.
A nyári éj holdfénybe öltözött,
madár dalolt, nem egy dalolt, de száz ott,
zizegtek a súlyos-fejű kalászok,
a hárfa pengett és sütött a hold...
S Krisztus magába volt.