A jövő vetése

A jövő vetése
szerző: Juhász Gyula

1934

A jeltelen sírokra gondolok,
Miken halottak estéjén se ég mécs
És nincsen koszorú. A feledés
A földdel egyenlővé teszi őket.
Pedig alattuk is ember pihen,
Ki élt és maga volt egész világ.
Most egy virág sem emlékszik reá.
Az egyik dicsőségről álmodott,
Boldogságról a másik, szerelemről
A harmadik. Felejtést kaptak ők.
De én az ő sírjukra gondolok
És felidézem őket. Mindenik
Hanton egy mécset gyújtok, s koszorúmat
Elhelyezem, és békés álmokat
Kívánok mindeniknek. Legyenek
Egy boldogabb jövőnek földje ők,
Melyen a gyűlölség-bogáncs helyett
Jóságvirág nő, s nem hiába éltek.