A jégeső
Paskolja zúgva a szegény rögöt,
a törzseket, a rengő, árva ágat,
visszhangozó, sötét mesgyéken áthat
ugrál, kopog, bukfencezik, görög.
Csatornákat ráz, táncol a tetőn,
sziszegve söpri a zsendült vetést el,
lehull az erkélyről vad szökkenéssel
és ablakot, vázát tör vakmerőn.
Rakásba gyűl, fehérül mindenütt,
s a fáradt légben csöndesen kopogva
foszlik zörömbölő haragja szét.
Egyszerre még vadabbul szerteüt,
aztán elhallgat minden s a romokba
hideg mosollyal néz a tiszta ég.