A jámborság és a középszer
szerző: Berzsenyi Dániel
Más az Atrídák ragyogó dagályát
Tarka pórázon mosolyogva nyögje,
S Tantalus-szájjal magas asztaloknál
Üljön epedve.
Oh ti, elrejtett kalyibák lakói,
Régi Jámborság s te, arany Középszer!
Üljetek mellém küszöbömre: vígan
Látlak, ölellek.
Üljetek mellém ösi tűzhelyemre!
S majd Szabínám hív keze-főzte mellett
Mártsatok vídám ajakat mosolygó
Bükkfa kupámba.
Aki keblében helyet ád tinéktek,
A szerencsének letapodja kényét;
S szíve épségét soha semmi bájszín
Tőrbe nem ejti.
Nem von az fényes rabigát nyakára,
Sem majomnévért kenyerét nem adja;
Kincseket sem gyűjt, hogy azokra árvák
Könnye kiáltson.
Tiszta lélekkel s megelégedéssel
Látja csűrében keze míve bérét;
S izzadásának gyönyörű gyümölcsét
Éli örömmel.
Nyájas orcával szegi meg falatját
A barátságnak s jövevény szegénynek;
S asztalánál, mint az öreg Philémon,
Égieket lát.
Háza szent templom, maga áldozópap,
És az áldásnak poharát kezében
Istenek töltik kimeríthetetlen
Égi itallal.