A holdhoz
szerző: Tompa Mihály
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek asszonya!
Ha nem piroslik már az égnek
Felhőin a nap alkonya.
Mig szép arcid halvány sugára
A tiszta égen fönn ragyog.
Bár fájdalmimnak nincs határa,
Ugy képzelem: boldog vagyok.
Ha volt egykor szivemnek búja,
Sugáridnál elsirtam én;
Boldogságomnak más tanúja
Ha nem volt a leány ölén:
Te nyájasan reám mosolyogtál,
Mint én, szeretve egykoron,
Midőn epedve andalogtál
A szép arkádi pásztoron.
S mióta kínom rabja lettem,
Te, most is részvevő barát,
Magas pályád körét felettem
El-elborúlva lenged át.
Oh csendes éjek néma őre!
Lágyan nyögő szellőiden
Küldj álmot a bús szenvedőre
S ha nyugtató ölén pihen,
A felkelendő nap világán
Nem ébred ő; sugáridon
Végetlenűl alunni kíván,
Miként a hű Endymion.