A hold balladája
A hold a barna éjben
A torony sárgaszín
Hegyében
Ült, mint a pont az i-n.
Oh hold! tán cérnán enged
Egy bús kéz föld iránt,
S lenget,
S szemközt s profilba ránt?
Félszemmel néz az este?
Vagy egy álcás cherub
Les le:
És sárga maszkja rút?
Vagy épp egy lapda lennél?
S mint egy nincs-lábu pók,
Mennél,
S gurulsz csak, rest pufók?
Vagy ócskaság vagy, lom-vas,
Vén óraszerkezet?
S hogy kongass,
Pokol lesi neszed?
S most is, míg orcád bújdos,
Néz mutatódra s vár:
A súlyos
Örök kín múl-e már?
Vagy féreg, rág tapadva,
Mikor, kormos korong,
Apadva
Véknyulsz, s félhold borong?
Mi tépte így fel orcád
A múlt éjjel? Talán
Egy zord ág
Egy szúrós ormu fán?
És jöttél, mint ki sorvad,
S megtámasztád fakón
A szarvad
A rácsos ablakon...
Menj, hold haló világa!
Óh szőke Phébe! dúlt
És drága
Tested tengerbe hullt.
Nem látni már, csak arcod,
S a homlok bús ivén
A karcot ─,
Mily hervadt vagy s mi vén...
Te voltál rég a berken
A tegzes égi szűz,
Ki serken
És karcsú gímet űz?
Oh, hol a zöld platánfa!
S a mogyorós berek!
Diána!
S a víg agár-sereg?
─ Fülelt az éjszin zerge
Szédítő szirttetőn:
Zörg-e
Lépted közelgetőn?
S riadt a falka, rajta!
Réten s völgy s halmon át
Hajtva
A futó lakomát...
Majd esti szél száll resten ─
S már lábad vízbe lép,
S az estben
Egy ifjú megles ép...
Majd lengsz, vak éjbe szállva,
S egy pásztor ajka vár,
S e szájra
Lecsapsz, mint halk madár...
Óh hold! év évre telhet,
De emlékünkbe még
Szerelmed,
Ím, lásd, ifjultan ég!
Múltadtól szépre válva,
Óh légy örökre már
Áldva,
Járj telve, fogyva bár!
Még néznek rád kolompos
Nyájak vén őrei,
Míg lompos
Ebük orcádra rí...
S szeret a bárkás, míg a
Nagy, halk faház halad,
Ringva
A tiszta ég alatt...
S szeret a lányka, zsenge
Bokáin berken át
Lengve
S dudolva víg danát...
S a tenger, láncos medvéd,
Lesvén hűs kék szemed
Kedvét,
Ormótlan ing s remeg...
És szél s hó idején is,
Ha az est rám borul,
Im én is
Itt űlök jámborul,
És nézlek, amint éppen
A torony sárgaszín
Hegyében
Ülsz, mint a pont az i-n...