A hideg máglya

A hideg máglya szerző: Bálint György

1938

Mire e sorok megjelennek, már csak kevesen fognak beszélni a hét nagy halottjáról. Az egész eset három nap alatt zajlott le: hétfőn még talán meg lehetett volna menteni, szerdán már letették sírjára a kegyeletes koszorúkat. Csütörtökön már újabb szenzáció kezdődött, ami alaposan elvonta a figyelmet a nagy halottól: a gondolatszabadságtól. Majd csak jóval később fognak rá visszaemlékezni, időről időre, „adott esetekben”, amikor szükség volna rá, de hiába. És attól tartok, hogy eleinte nagyon kevesen lesznek ezek a fájdalmas visszaemlékezők.

Meglepő, hogy milyen simán ment a nagy sírbatétel. Az új törvény, mely bevezeti a könyvcenzúra rendszerét és büntetéssel fenyegeti – a gondolatterjesztésen kívül – magát a puszta gondolatot is, nem váltott ki erős ellenállást. Tulajdonképpen csak maguk a közvetlenül érdekeltek tiltakoztak, a magyar betű mesterei. Kilencven év, egy hónap és három hét telt el azóta, hogy Landerer és Heckenast nyomdájában szabadon, cenzúramentesen kezdtek dolgozni a gépek, az ország örömujjongása közben. A szabad nyomtatógép korszaka most lezárult és – sajnos – sokan vannak, akik ezt a lezárulást vívmánynak tekintik. Leplezetlen megelégedéssel veszik körül a hideg könyvmáglyát, melynek láthatatlan lángjai születésük pillanatában semmisítik meg a magyar szellem alkotásait.

Mi lehet a különös jelenség oka, miért változott ennyire a közízlés 1848 óta, miért kedvelik ma nemcsak Európa-szerte a lobogó vagy hideg könyvmáglyákat? Úgy látszik, félnek a szellemtől, mely, mint mindig, ma is nyugtalanító. Nemcsak azok a kicsiny, de hatalmas csoportok félnek, melyeknek csakugyan sok féltenivalójuk van a „logosz” világosságától, hanem azok a nagyobb rétegek is, melyekről a gyanútlan szemlélő azt hinné, hogy nincs vesztenivalójuk. Sok vesztenivalójuk csakugyan nincs, de egy dologhoz mindenesetre görcsösen ragaszkodnak: a kényelmükhöz. A szabad szellem, az éles, világos kritika a kényelmüket veszélyezteti. Eszükbe juttatja, hogy fejük is van, mellyel gondolkozhatnának. Nyugtalanítóan eszmélteti őket arra, hogy nem szentírás mindaz, amit valamilyen központból kinyilatkoztatnak. Megkísérti őket, hogy nyissák ki a szemüket; zavarja őket az ájtatos engedelmességben, a folytonos meghajlásban, helyeslésben és hálaadásban. Alapvető igazságokra hívja fel a figyelműket, amelyeket már boldogan elfelejtettek. Ösztökéli őket, hogy különböztessék meg a lényeget a látszattól. (Hogy csak egy példát említsek: elhinti bennük a gyanút, hogy a legutolsó divat szerint szabott politikai módszerek tulajdonképpen csak a régi vagy a réginél is rosszabb társadalmi rendszert bújtatják vadonatúj köntösbe, azért, hogy friss formával menthessék meg az avult tartalmat.)

A szabad gondolat tehát súlyosan zavarja a lágy félálmot és a nyugodt emésztést. Kételkedésre és ezen keresztül cselekvésre csábít – hiszen ne felejtsük el, hogy Goethe „tett”-nek fordította a „logosz”-t, és nagyon igaza volt. Idejében kell tehát a „logosz” ellen védekezni, mert bizony-bizony még bűnre kísérthet a Tekintély ellen. Amikor Szókratész vádlottként állott az athéni nyárspolgárok bírósága előtt, e szavakkal intette őket:

„Ha engem kivégeztek, nem egykönnyen találtok hozzám hasonló valakit, akit az istenség arra jelölt ki, hogy sarkantyú legyen az állam vékonyában… hogy egész nap fáradhatatlanul köztetek legyek és egyenként ébresszelek fel álmotokból, ellenvetésekkel és szemrehányásokkal!”

Az athéni nyárspolgárok maguk is nagyon jól tudták, hogy Szókratész után nem egykönnyen találnak „hasonló valakit” – és éppen ezért sürgősen halálra ítélték. Sarkantyú akart lenni az állam vékonyában, ébresztgetni akarta az álmosakat: meg kellett tehát halnia a sziklabörtönben, kényszerű méregpohárral az ajkán. Az athéni nyárspolgárok késői utódai már alaposabban dolgoznak, és magát a „logosz”-t végzik ki. Csírájában fojtják el a gondolatot, hogy ne tehessen kárt, hogy ne ébresztgethessen senkit. Landerer és Heckenast gépei szigorú felügyelet alá kerülnek, nehogy 1848 megismétlődhessen. Az egyhangú szellemi parancsszavak és az elmezsongító giccsek korszaka jön majd. Intellektuális életünkben „átveszi a tücsök csendes birodalmát”.

Forrás

• Lásd a vitalapot!