A harangozó (Juhász Gyula)

A harangozó
szerző: Juhász Gyula

1912

Pókok között él lenn egy szürke zugban,
Fönn a harang a mély űrben lebeg.
Nem nézi ő, szédül, lehúzza búja,
Ő nem lát mást, csak a köteleket.

Mikor a hajnal aranycsíkja reszket
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.

És ekkor arcán régi vágyak égnek
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...

Egy fáradt kar vergődik a kötéllel,
De szállva fénnyel, árnnyal és zenével
Egy lélek leng az ujjongó egen.