A hűtelen
szerző: Madách Imre
Korán sujtott a sors keze,
Más gyermekek míg vígadának,
Sírhantján ültem jó atyámnak,
Én árván síró gyermeke.
Nem hittem, hogy még lesz idő,
Melyből óhajtva vissza-vissza
Tekintsek könnyre, néma sírra,
Mint üdv után a szenvedő...
S úgy lett, mit üdvének nevez
Szivünk csak két rosszból a kisebb,
Mitől ma még borzadva retteg,
Talán egyetlen kincse lesz. -
Halvány a börtön mécse bár,
Kit sírfenékre élve tettek,
Jutalma mindkét életének
Üdvéért lenne ily sugár.
S mi még előtte rémül állt,
A tengereknek barna szirte
Lesz a hajósnak vágya, enyhe,
Ha a hajó fenékre szállt.
Óh, hogyha volna nékem is
Könnyem! de férfikönny kiszárad.
Nem enyhül többé tőle bánat,
S ki nem sír, az vigaszt se hisz.
Oltárul sír sem áll nekem
Emlékeül a hűtelennek,
Nem érzem csókját szellemének,
Mely összekötné még velem.
S hol vígaszt minden szív talál,
A síron túl sincsen reményem,
Ott is, ki itt feledt, a hűtlen
Egy más rokonlélekre vár.