A hűség diadalma

A hűség diadalma szerző: Garay János

Budán nehéz rabságban ül
   Czagány, a szép levente;
Lábán, karán vas nehezül -
   S nincs, nincs a ki megmentse.

Czagány tűr és dühösködik.
   És átkot és imát mond;
Meg visszadől, meg felszökik,
   S a szörnyü lánczakon ront;

Port rágna düh elegy buján,
   Vért inni volna készen.
"Hol vagy szülém s te szép leány?"
   Imígy eped szivében.

Eped, mert rút rabságban ül
   A hős, szabad levente,
Lábán, karán vas nehezül, -
   S nincs, nincs a ki megmentse.

De van, ki rá gúnynyal lenéz,
   Egy istenadta ozmán:
"Hol görbe kardod, hős vitéz?
   Csak nem hagyád a korcsmán?"

,Ne bántsd - másik szól - a bohót;
   Ő ájtatos keresztény,
S a kard helyett az olvasót
   Hordozza két kezecskén.'

És így gunyolják rendiben,
   Kik elmenők mellette;
Legvégre egy rút szerecsen
   Magán megáll felette:

"Mi dús, mi boldog vagy, vitéz!
   Még lábod is gyürűzve!
Kár, kár bizony, hogy mátka kéz
   Nincsen közé befűzve."

Nem tűri már Czagány a gúnyt:
   "Isten, ki él a mennyben,
Az lássa, hogy napod lehunyt,
   Ha nem kotródol egyben."

"Nem, én vitéz, én nem megyek!
   Inkább te jőjj el innét."
Szól a pogány; a hős remeg,
   Megismeri szerelmét.

,Nagy isten! Ilka mit tevél?
   Fuss, fuss! - halál van itten,
Nézd kezemen a vas kötél;
   Együtt halunk ma ketten!'

"Menekszünk együtt - mond a lány,
   Im kulcsa lánczaidnak!
Nyisd meg lakatját, hős Czagány,
   Künn kész paripák várnak."

,Oh Ilka, Ilka mit tevél,
   Oh Ilka, szűm szerelme!'
"Nem én, a hűség és fortély
   S a porkoláb kegyelme."

S elő, elő ment mint madár,
   Mint gondolat futása,
A szép leány s szabad huszár
   Menekvő haladása.

És a szelid hold és az ég
   Világa süt le rájok,
És úton, útban a hüség
   Igy énekelt utánok:

"Erőt, oh hősfi, a hit ad,
   Ösvényt a szép remény mutat;
De győzni egy tud csak velem,
   Te vagy, te vagy hű szerelem!"