A hűség diadalma
szerző: Garay János
Budán nehéz rabságban ül
Czagány, a szép levente;
Lábán, karán vas nehezül -
S nincs, nincs a ki megmentse.
Czagány tűr és dühösködik.
És átkot és imát mond;
Meg visszadől, meg felszökik,
S a szörnyü lánczakon ront;
Port rágna düh elegy buján,
Vért inni volna készen.
"Hol vagy szülém s te szép leány?"
Imígy eped szivében.
Eped, mert rút rabságban ül
A hős, szabad levente,
Lábán, karán vas nehezül, -
S nincs, nincs a ki megmentse.
De van, ki rá gúnynyal lenéz,
Egy istenadta ozmán:
"Hol görbe kardod, hős vitéz?
Csak nem hagyád a korcsmán?"
,Ne bántsd - másik szól - a bohót;
Ő ájtatos keresztény,
S a kard helyett az olvasót
Hordozza két kezecskén.'
És így gunyolják rendiben,
Kik elmenők mellette;
Legvégre egy rút szerecsen
Magán megáll felette:
"Mi dús, mi boldog vagy, vitéz!
Még lábod is gyürűzve!
Kár, kár bizony, hogy mátka kéz
Nincsen közé befűzve."
Nem tűri már Czagány a gúnyt:
"Isten, ki él a mennyben,
Az lássa, hogy napod lehunyt,
Ha nem kotródol egyben."
"Nem, én vitéz, én nem megyek!
Inkább te jőjj el innét."
Szól a pogány; a hős remeg,
Megismeri szerelmét.
,Nagy isten! Ilka mit tevél?
Fuss, fuss! - halál van itten,
Nézd kezemen a vas kötél;
Együtt halunk ma ketten!'
"Menekszünk együtt - mond a lány,
Im kulcsa lánczaidnak!
Nyisd meg lakatját, hős Czagány,
Künn kész paripák várnak."
,Oh Ilka, Ilka mit tevél,
Oh Ilka, szűm szerelme!'
"Nem én, a hűség és fortély
S a porkoláb kegyelme."
S elő, elő ment mint madár,
Mint gondolat futása,
A szép leány s szabad huszár
Menekvő haladása.
És a szelid hold és az ég
Világa süt le rájok,
És úton, útban a hüség
Igy énekelt utánok:
"Erőt, oh hősfi, a hit ad,
Ösvényt a szép remény mutat;
De győzni egy tud csak velem,
Te vagy, te vagy hű szerelem!"