A húgomat a bánat eljegyezte

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A húgomat a bánat eljegyezte
szerző: Kosztolányi Dezső
A szegény kisgyermek panaszai ciklus, 1910

A húgomat a bánat eljegyezte,
és most csak ül, szelíden, csöndben ül
virágai közt, mindig egyedül.
Ő is virág. Hervadt virág a lelke.
A húgomat a bánat eljegyezte.

Az ablakunk mellett csak vár szegény,
a szenvedés hajol szíve fölé,
s ha rózsa nyílik ki, nem az övé.

Csöndes, komoly hajfürtje a fején
szegényesen busong - fakulva s árván -
mint holt leányé, a koporsópárnán.

És néz. Szelíden, békült, tiszta szemmel.
Zokogni nem tud és nevetni nem mer.
De, hogyha nem lát a szobába senkit,
és elmotoz, vagy ó szekrényeket nyit,
siratja bús, koszorútlan fejét,
és hogyha körülömli a setét,
a könnye vén csipkék közt hulldogál,
s a szíve, jaj, mint megrepedt pohár -
gyémántpohár - babonásan csilingel,
mert valaki játszott e tiszta szívvel,
széttörte, s most olyan a sóhaja,
hogy néha, ha az én szobámba téved,
rémült imákat suttogok az éjnek
s nem alszom el az éjszaka.

Ő meg csak nézi, hogy a kert alatt
hogy éled újra szüntelen a nap -
bús, sárga nap - s hogy száll a lomha este.

És vár.
          Mivel a bánat eljegyezte.