A hárfás

A hárfás szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

                    I.

Ah, a ki csak magányt akar.
Magára marad csakhamar.
Mindenki szeret, él, örűl
S hagyja a búsat egyedűl.
Jó! Hagyjátok gyötrelmimet!
Ki bánatában félreűl
S kedvére szomorú lehet,
Már nincsen egyedűl.

Mint ifju csöndes északán
Benéz a kedves ablakin,
Hogy egyedűl van-e?
Igy les éj-napon én reám
A gyötrelem, a kin,
Az elhagyott szerelmese.
Ha meg lesz vetve oda kinn
Számomra síri ágy,
Ő is magamra hágy.

(1783.)

                    II.

Járok küszöbről-küszöbre
S a mit adnak jó kezek,
Emberséggel megköszönve
Utamon tovább megyek.

Mind az, a ki látja képem',
Áldni fogja végzetét,
Könyet morzsol majd szemében,
S én nem láthatom könyét.

(1795.)
 

                    III.

Ki kenyerét nem sózta még könyekkel,
Ki éjeken át nem űlt sírva még
Az ágya szélén, míg feljött a reggel,
Nem ismer téged, oh hatalmas ég.

Törvényeid a létbe hínak,
Nézed, a gyönge mint botol,
Aztán átengeded a kínnak,
Mert minden bűn e földön meglakol.

(1795.)