A háború s a pszihoszexualitás
szerző: Sisa Miklós
Nem szeretnék egyoldalúságba esni s ezért előre bocsátom, hogy az alábbiakban részletezendő sajátos pszihoszexuális alkatunkat, mint a háború kitörésének egyik fontos okát - nem tartom egyetlennek s kizárólagosnak. A legegyszerűbb emberi cselekedetek is annyira túldetermináltak, hogy egyáltalában nem esik nehezemre elismerni, hogy a világháború kitörésének igenis számtalan gazdasági s egyéb lelki oka is volt. A lelki tényezők között azonban a pszihoszexualitásunknak tulajdonítok legnagyobb jelentőséget.
Kétségtelen ugyanis, hogy ha az európai államok között a bizalmatlankodás nem lett volna olyan nagy, a katasztrófa elkerülhető lett volna. Mint Shaw írja: úgy féltek a nemzetek egymástól, mint a sötétben a kisgyerekek.
Mi féltünk attól, hogy az orosz szétdarabol bennünket, az orosz félt attól, hogy a monarchia balkáni szupremációja a tengertől való elzárását fogja jelenteni, Németország az egész világtól félt, Olaszország pedig saját bevallása szerint preventiv defensiv háborút visel, ami annyit jelent, hogy a győztes monarchia bosszújától félt.
Ezt a szép szót: preventiv defensiv háború egy osztrák tábornok találta ki és minden ország minden becsületes embere úgy érzi, hogy megelőző védelmi háborút folytat, mit evvel a mondattal fejez ki a köznép: A világháború elkerülhetetlen volt.
Honnan az embereknek ez az érzésük?
A háborút természettörvénynek érzik és úgy gondolják, hogy soha ki nem küszöbölhető, mert az ember természettől fogva rossz.
A létért való küzdelem borzasztó eldurvulását jelenti ez, mely attól kezdve, hogy a legnemesebb szándékok mögött is a legaljasabb motívumokat keresi egész addig, hogy agyonöklelik egymást a villamosra való felszállásnál - mindenütt a férfiak egymás közötti érintkezésének nyereségét, durvaságát rosszhiszeműségét jelzi.
A dolog másik oldala az, hogy kultúremberek vagyunk, uralkodnunk kell magunkon, kedveseknek kell lennünk, mikor a guta kerülget és az a sok elfojtott gyűlölet, ideges feszültség lerakódik a lélekbe és keserűség-tartállyá teszi a ma emberének lelkét.
A huszadik század embereinek normalpszihéje paranoiás színezetű, lelkük gyengébben erősebben át van festve az üldöztetési téboly feketeségével és ez a világháború lényegileg ennek a paranoiás feszültségnek explóziója.
Az emberek ezt az axiómát, hogy rosszak az emberek, mint nagyon intenzív tapasztalatot érzik, csalódás formájában.
A legkevesebb ember tud konkrét esettel előállni, hogy hol csalódott, ami azt jelenti, hogy emberekben való első csalódásuk erős elfojtásnak esett áldozatul.
Ez a csalódás az első gyermekévek elfelejtettségében alszik és mindnek a tartalma az, hogy egy kis fiú szimpátiával közeledik valaki felé, ki ezt egyáltalában nem méltányolja.
Akik pszihoanalízissel foglalkoztak, azokat nem fogja megdöbbenteni, hogy én ezt a szimpátiát szexuális színezetűnek látom és jó normalpszihéjű kedves olvasómnak nem kell most a legrosszabbra gondolni.
Az üldöztetési téboly tartalma mindig az elfojtott homoszexuális vágyak és a normal ember paranoiája olyan gyenge, hogy infantilis rögzítődésüket bizonyára el lehet mondani.
Olyasfélére gondolok, hogy a kisfiú nagyon vágyik az után, hogy kis barátja játsszék vele, vagy csak vele játsszék, vagy új ruhája van kis barátjának, nagyon szép, olyan szép, hogy muszáj simogatni a kabát ujjait és a másik ellöki őt, hogy ne piszkítsad be, csupa ilyen apróságra gondolok, mely olyan mély keserűséggel tud ránehezedni a fiú szívére és ami annyival igazságtalanabbnak látszik, mert szeretni kell az embernek felebarátját, de ez csak a bibliában van így, az emberek az életben rosszak.
Fel kell vennünk, hogy mindenkiben lappang a parciális homoszexuális ösztön. És ez akármilyen kis hányadát teszi is ki a normálszexualitásnak, mégis tényleg létező erő, amit látunk átszellemített formában, mint az emberiség szeretetét, hazaszeretetet, művészi kultúrát, evolúcióban való hitet, sportkedvelést stb.
És a normál paranoiának megvan természetesen az aktuális determináltsága is, ami annyival érthetőbb, mert addig hazudták az emberek egymásnak, hogy rosszak, míg most tényleg nagyon erős a bizalmatlanság köztük.
Az ember sohasem éri el álmait és ennek oka az, hogy a többiek irigy kutyák, akik bár nekik semmi hasznuk sincs belőle mégsem engedik az embert érvényesülni. De majd megmutatnám nekik.
A Wille zur Macht ez, amiben sokan a háború legvégső okát látják.
De ez nem helyes. Ez már másodlagos jelenség, ami illusztrálható avval, hogyha egy alpolgármesternek felajánlják azt, hogy választhat aközött, hogy helyet cseréljen a főpolgármesterrel vagy hogy a sziú-indiánok korlátlan és féktelen hatalmú deszpotája lehet, nem az utóbbit fogja választani.
Pedig ha a hatalomvágy elsődlegesen ösztönös volna, ahogy Adler hiszi, akkor nem volna kétes a választás.
A hatalomvágy másodlagos jelenség, eszköz a boldogabb szexuális élet felé.
A hatalomvágy infantilis rugója a bosszú, a bosszú a már említett szexuális sikertelenségéért és hogy ez így van mutatja az is, hogy a hatalomvágy a legkisebb a boldog szerelmesnél, ki hajlandó kunyhóban és szegényen élni jegyesével és nem bánja, hogy mások hatalmasok.
Valahányszor boldog házasság karriert állít meg, az élet válaszolt Adlernek.
Nem a hatalomvágy erősebb az életnél, mint Varjas írta a múltkor egy pszihoanalitikus háborús tanulmányában, hanem az életnél csak egy dolog van erősebb, a szexualitás. (Lehetne ebből pszihoanalitikus metafizikát csinálni olyasfélét, mint amit Pikler csinált az éberségi erőről szóló tanulmányában.)
A világháború kitörésének problémája kettős: Mi volt az oka a vezető politikusok paranoiás bizalmatlanságának, és mi volt az oka annak, hogy a nép a politikusok ideológiáját elfogadta.
A szerbeknek azért nem engedtük, hogy kikötője legyen, mert orosz kikötőtől féltünk, ami hozzáértők szerint ránk nézve kárt és veszedelmet jelent.
A szerbek, kik kutatták annak az okát, hogy mi miért nem engedtük őket a tengerhez, más nem felelhettek maguknak, mint azt, hogy azért mert mi svábák vagyunk és egyik nemzet gyűlöli a másikat, nincs más létezhető politika, mint sovénnek lenni.
A trónörököst megölik. Mint akkoriban mindenkinek, nálunk is a vezetőknek első érzése, a bosszú és első hirtelen elhatározása a háború volt. Egyén-lélektani elemzések ki fogják deríteni, hogy az első hirtelen elhatározáshoz való görcsösen makacs ragaszkodásnak, mik voltak az okai. Sem helyem, sem időm és alkalmam ahhoz nincs, hogy erre vonatkozó sejtéseimmel előálljak - különben is jelen írásomra nem is lényeges. A fontos, a paranoiás színezetű intellektuális überbau.
Intellektuális überbau: Oroszországnak úgyis csak ürügy kell, hogy megtámadjon, mert orosz expanzió... az emberek rosszak, buták és gyűlölik egymást.
A közvélemény megcsinálta ugyanezt az überbaut. Hogy a háború kitört abból látszik, hogy ki kellett törnie. A sarajevói gyilkosság csak olyan, mint a hiányzó sróf a lokomotívban, a hajtó gőz az orosz expanzió, német-angol ellentét, reváns sat. Ha hiányzik a sarajevói sróf, keresnek másikat, de a háború elkerülhetetlen. Arra azonban senki nem gondolt, hogy hátha nincs is hajtó gőzereje a háborúnak és csak a srófok véletlen összetalálkozása miatt indult el a háború lokomotívja?
A közvélemény elfogadta ez ideológiát.
Miért?
Akik emlékeznek tavalyi július végére, azoknak ismerős mondat fog fülükbe csendülni.
- Mert már ez így nem mehet tovább.
Ez már nem mehet tovább, hogy küszködik az ember és nincs látszatja, hogy annyi a konkurens, olyan sok az ember, olyan nehéz az élet, olyan költséges a fegyverkezés, annyi az adó, annyi az ügyvéd, olyan rosszak az emberek.
A sok ideges feszültségnek, az emberek egymás elleni elfojtott gyűlöletének (a parciális homoszexuális ösztön eltolódása, reakciója ez) explodálni kellett.
És az elraktározódott keserűség szerveződött. Nemzetivé szerveződött és az elfojtott egymás elleni gyűlölet a szerbekre vetült ki.
Valami óriási megkönnyebbülés volt (negatív gyógyszer), hogy gyűlölhettük a szerbeket.
A szerbek az okai a kereskedelem folytonos irritáltságának, a drágaságnak, a túlfegyverkezésnek, a szegénységnek, annak, hogy más lett a miniszteri fogalmazó nem én.
Csak belpolitikai problémák vannak, mint Goldscheid észrevette és a mi belpolitikai nyomorúságunknak a szerbek az okai.
De a megkönnyebbülésen kívül volt még egy pozitív gyönyörűség is.
Szabad volt szeretni a katonákat, ezeket a drága fiúkat, akik a romantika minden fényködével mentek meghalni értünk... Szabad volt az ellenzéknek Tisza beszédét megtapsolni, szabad volt szeretni az embereknek egymást, amit úgy fejeztek ki, hogy szabad volt szeretni a hazát és ez nem volt komikus. Az elfojtott altruizmus tombolása volt a katonák becézése, az emberek lelkesedése a válaszfalak leomlása, a szemek melegsége - egy világot kellett ezért a melegségért felgyújtani.
A háború után más világ lesz, nem lesz paranoia, az emberek kigyógyultak és szeretni fogják egymást.
Ezért van igaza Hyndmannak, hogy a háború sötét varázsa a leggonoszabb ügy érdekében is képes bizonyos zavaros érzést kelteni.
És a háború sötét varázsa nem az, hogy ölni lehet, hanem az, hogy halni lehet másért, mint Dosztojevszkij mondja: a háború szépsége az önfeláldozás.
A hazaért halnak meg a katonák és akiknél az érzés komoly, azoknál a haza a jövő nemzedéket jelenti, kiknek nem kell már szenvedniük, mint nekünk, a jövő nemzedékért halnak meg, a most karikázó fiúkért.
És az oroszok tényleg a szerbekért jöttek ellenünk harcba. Bizonyára nem hazugság volt az oroszoknak az érzése, hogy "lealázó feltételeket diktáltak egy kis népnek".
Megcsinálták intellektuális überbaunak a pánszlávizmust.
És véges-végig (talán az egy japán kivételével) mindenütt a népek paranoiája explodált. És mindenütt megcsinálták az intellektuális überbaut.
A pszihiáternek gyönyörű tanulmány a népek üldöztetési tébolyára vonatkozólag, nálunk Sir Edward Grey az antantnál pedig Vilmos császárnak a legendája.
Messze vezetne a tárgytól a két legendának analysise.
Van egy negatív bizonyítékom is a háború-paranoia elméletre vonatkozólag.
Kiket nem ragadott magával a háború sötét varázsa?
1. A keresztényeket, kiknél Jézus realitás. Nem Prohászkáékra gondolok. Egy protestáns teológiai tanár jut eszembe, ki tagja a keresztény világszövetségnek és ki 1914. július 25-én este éjfélig beszélgetett tanítványaival a bibliáról, mintha nem történt volna semmi. Nem tartotta a háborút fontosnak.
2. A neohumanistákat, a világpolgárság, emberiség rajongóit, (a szocialistákat is ideveszem) a mai kultúrának gyönyörű embervirágait, az evolúció hitvallóit, kiknél az emberi haladás nem jelszó, de realitás. A szociális lényeket gondolom.
3. Az artista lelkeket, a nők nagy részét, a sportoló angol fiúkat.
Ezeknél mindnél éppen a paranoia-tartalmát kitevő ösztön átszellemítését látjuk.
Mi a gyógyszer? Mi tenné az embereket szociálisabbá? Mi gyógyítaná ki a már normává váló paranoiájukból?
Sajátos, hogy a világháború mindenkit igazolt és éppen ezért minden gyógyszer mit ajánlottak ellene ér valamit.
Éppen úgy megszívlelendő Goldscheid tanácsa a belpolitikai reformokról, mint a szocialistáké a termelés szervezéséről, mint egyes kapitalistáké a szabad kereskedelemről, mint Normann Angellé a nagy illúzió belátásáról, mint a keresztényeké az emberek jobbá tételéről, mint a politikusoké a közép-európai államszövetségről.
Pszihoanalitikus gyógyszert mondani nem tudok. Majd ha az új lélektan teljesen reformálni fogja a nevelést bizonyára erre is lesz gondja.
A háború után egészségesebbek lesznek-e az emberek?
A dühroham után csendesebbek szoktak lenni a betegek.
A háború utáni első időben explodálni fognak a mostani elfojtások.