A háború
Az elhagyott tanyákon, magányos városokban,
hol az ulánusok őrjöngve átrobogtak,
a bús anyák mellébe hosszú, nagy kést találtak,
tejjel, vérrel bekenten.
Az országút mentén meg öregek térdepeltek,
a magukásta sírnál szelíden térdepeltek
és a halálra vártak.
Tizenhat éves lányok, akiknek teste-lelke
szűztiszta, harmatos volt, a mellükön mutatták
a részeg katonák dühös, veszett marását.
És hogy szegény húsuk már csupa-csupa seb volt,
két gyenge mellüket levágták panganéttal.
Mikor pedig ledőltek a füstölgő romok már,
mint lángoló tenger borultak le a földre,
az emberek futottak riadt, ijedt szemekkel,
a pusztuló falukból szomszédos városokba.
A vészharang mögöttük pörölve jajveszékelt
s hogy az utak mentén egy teutont találtak,
kit egy ügyes golyó a földre leterített,
a katona zsebében, holmikkal elkeverve,
aranyló karkötők, orzott selyemszövet közt,
két rútul összeszabdalt gyermeklábat találtak.
Ó a szomorú Nap, mit látott Flandriában,
égő tanyákat és elhamvadt város árnyát,
hosszú-hosszú iszonyt és gyors gaztett borzadalmát,
mire éhes, szomjas volt a vad germán szadizmus.