A gyermek szeme
szerző: Krúdy Gyula
Mikor én rövidnadrágos fiúcska voltam, akkoriban még az volt a boldog gyermek, aki valamely régi budai ház erkélyén Andersen meséskönyvét olvashatta. A fiam manapság a Világ Naptárából ismerkedik meg a történelemmel. Szinte észrevétlenül ugrott át egy bizonyos korbeli távolságot, amely nálunk, öregeknél esztendőkig, évtizedekig tartott: a meseolvasás korát. A mai gyermek életéből csaknem nyomtalanul tűnt el a mese létezése, az unokáink pedig már csak hallomásból fogják tudni, hogy voltak mesék, amelyek mellett, amelyekben az őseik fölnövekedtek. Az ezeresztendős öregember, aki botocskájával kopogva mellettünk ballagott, amíg gyermekek voltunk, az én fiamat immár nem kíséri el utazásában a messzi állomások felé. Kíváncsian nézek bele a fiú tarisznyájába, mit visz el magával a gyermekkorából? Ott van az automobil, ott van a football, ott van a repülőgép, de az Andersen kis ólomkatonáját hiába keresem. A mesék öregembere a modern gyermek elől elszökdösött a messzi erdőségekbe.
Egyszer azt olvastam valahol, hogy azért a legigazabb irodalmi műfaj a mese, mert elkíséri az embert a bölcsőtől a sírig. Hát ez így is volt valamikor, amikor még voltak mesék. Amikor még voltak olyanok, akik a meséket hallgatták. Az utolsó híres mesemondó asszony ─ a nevezetes Hornyákné ─ még az egri püspöknek is mesélt egyszer, miközben négylovas kocsin hordozták egyik udvarházból a másikba. Később a Hornyákné királyfiai és aranyszőrű báránykái átváltoztak Lafontaine-féle marquise-okká, és az óceán túlsó feléről, az üzletes Amerikából szinte ellenállhatatlan rohamban érkeztek meg az aranyásók és a szerecsen gyermekek. Tamás bátyó kunyhója és Huck Finn, valamint a többi fél nadrágtartót viselő arkanzási fickók egykettőre elfoglalták a magyar fiúk szívét. A könyvkiadók meggazdagodtak, az unalmas Hoffmann feledés sorsára jutott, és a magyar tanító urak is nekivetették a kalamust a meseírásnak. Kár, hogy Jókai és Mikszáth nem foglalkoztak többet az ifjúsági regények írásával, mert hiszen ők voltak azok, akik a tökéletesség fokára tudták volna emelni ezt a műfajt. A tanférfiak a meseírás terén sem tudtak tovább jutni az Ali basa papucsánál. Jules Verne meghalt, divatját múlta, mint akár az Ezeregyéjszaka. Magyarországon többé nem mesélt senki. S talán ez az oka annak, hogy a modern magyar gyerek mindent visz magával a tarsolyában az élet országútjára, csupán a mesét nem.
Sokszor gondolkozom azon, hogy mi az oka annak, hogy a magyar meseírás nem tudott továbbjutni az Ali basa papucsainál? Hiszen volnának itt is írók, és volnának gyerekek is, mint Angliában, ahol a legelső írók és rajzolók fogják meg a gyermekirodalom ekeszarvát, és egész hadsereg ifjúsági könyv neveli, mulattatja a jövendőbeli Nagy-Britannia növekedő nemzedékét. A német „iskolamester” csaknem félezernyi ifjúsági közlönyben esztergályozza Vilmos császár apró alattvalóinak lelkét. A franciák képeslapot szerkesztenek a gyarmatok fekete gyermekeinek, és Romániában a királyné mesélget az ifjúságnak. Míg nálunk alig két számottevő gyermeklap próbálkozik megfelelni az áldozatkész kiadók költségeinek megtérítésén, az ifjúságnak pedig meg kell elégedni a katolikus papok „rózsafüzéreivel”. Hol vannak az írók, hol vannak a rajzolók, hol vannak a könyvek, amelyek a gyermekkel újra megkedveltetnék a mesét? Elfacsarodik az ember szíve, ha megnézi, hogy miféle silányságokkal traktálják a magyar gyerekeket. Szinte oázis annak az egy-két íróembernek a munkája, aki hébe-korba fölveszi a versenyt a tanárokkal és tanítókkal. A tanító tanítson, de ne írjon. Hagyja azt az íróknak.
Ennek az elkeseredett cikkecskének pedig az volt a legfőbb okozója, hogy a gyermekbíróság nem győzi a munkát, és a javítóintézetben csaknem olyan sokan vannak, mint az őrültekházában. A gyermeknek nincs olvasmánya, nincs regénye, nincs ideálja. Talán az íróknak kellene összeállani, hogy segítsenek a bajon, de az írók még azért sem állnak össze, hogy a maguk baján segítsenek. Újszerű, lelket röpítő olvasmányt kell adni a gyermeknek, amely elragadja őt az ideálok felé. Mi a manónak érdeklődjön a mai gyermek az erdész fia vagy a cirmos cica kalandjai iránt, amikor az országúton hatvan kilométeres gyorsasággal száguld az automobil, a feje fölött pedig a repülőgép zakatolva suhan tova? A gyermekszemek éppen úgy látják, hogy a világ nagyot változott, és a királyfiak az orfeumokban bujdosnak, mint mi látjuk. Azt lehetne mondani, hogy a gyermekek gondolkozása megelőzte az írók gondolkozását. Ők már jobban látják a világ alakulását, mint mi, öregek látjuk.