A gyarmati vásár vagy gyereket kérek kölcsön
| A gyarmati vásár vagy gyereket kérek kölcsön szerző: Mikszáth Kálmán |
Nagy sürgés-forgás van a mi falvainkban minden hétfőn reggel.
A szekerek ki vannak tolva az udvarokra, kifelé igazított rudakkal. A boltosnál húsz-harminc kocsikenőcs-ládácska fogyott el hajnal óta.
Az országúton szekér szekeret ér sűrűn, közbül vagy útszélen gyalog mennek festői tarkaságban emberek és állatok. Tótok a messze falvakból, magyarok a környékről. A gyalogosok közt ritkák a menyecskék és hajadonok. Ezek felkérezkednek a szekerekre. Hja, a tetszetős ábrázat nagy segítség útközben.
Az öregasszonyok rendszerint nehéz kosarak alatt görnyedeznek, melyekből csirkék piros tarajos feje, libák sárga csőre kandikál ki. Némelyik borjút, malacot hajt. Búsan ballagnak a szegény marhácskák, mintha éreznék, hogy vagy látják, vagy se azt az utat visszafelé. A kátyús helyeken érzékenyen huruttyolnak a kerekek, a kocsisok pedig szidják a vármegyét az útja miatt.
Ez az elevenség sehol sem ér véget, ameddig csak be lehet látni. Éles szem még messze a gyarmati szőlők alatt is megfigyelheti a vásári pezsgést, igaz, hogy kicsinyítve. Egy szürke szalag az egész s azon valami mozgó bogarak vagy rögök.
De mennyire izgalmas kép lesz ez estefelé!
A marhák az éhségtől bőgve jönnek, a szekeresek előzködve, megriadt lovak, árokba megült szekerek, kurjongató tótok a szekereken, kipirult arcú menyecskék, kik a férjük vagy szeretőjük aláhanyatlott fejét ölükben tartják. Itt-ott egy kendővel bekötött férfifej (gyaníthatni, miért), majd meg egy leesett női konty. (Hát iszen ennek is lehet valami oka.)
A falusi boltosnál megvetett portéka már a kocsikenőcs. A tej fogy most. Sorba jönnek apró tepsikkel és butykosokkal nagy sietve. Mert a meggyulladt gyomor türelmetlen.
De hisz ez csak estefelé lesz...
Most még reggel van. Jópál István uram, aki a feleségével, sógorával készül be a vásárra, s felvette az ünneplőt, végigszalad ostorral kezében a Templom utcán, s tele torokkal kiabálja:
- Gyereket kérek kölcsön! Kinek van egy gyereke?
A kiáltásra innen-onnan a kerítések és kapuk mögül szurtos női fejek bújnak elő (A mi gyerekünket már elvitték, komám uram!). S apró paraszt leánykák és buksi fejű fiúcskák szaladnak össze, a kis hidakra állva, melyek a porták előtt futó garádot nyergelik meg.
A gyermekek tündöklő arccal, sóvárgó szemekkel kínálják magukat.
- Engem vigyen... Engem! Jópál Pista bácsi, ültessen fel engem.
Jópál István uram szétnéz a rendelkezésére álló gyermekcsoporton, kik visítanak, kezeikkel, báránybőr sapkáikkal integetnek, a leánykák kis kötényeiket kapcsolják le, s azokat lobogtatják, koszorúra befont barna fejecskéikre mutogatva: Nini, készen vagyok. Még varkocsom is van. Ide nézzen Jópál bácsi!
Az aztán válogat bennök, mint az almában.
- Te szurtos vagy... Eredj be mosakodni. Te még kicsi vagy. Takarodj innen. Melyitek a legnagyobb, legerősebb? Gyere no, idébb, te selyma, hadd tapogassam meg a lapockádat.
Egyszóval, kiválasztja a neki tetsző gyereket, kit irigykedve néznek a többiek. A kis arcukra felhő ül ki. Búsan húzódnak be az udvarokba. Míg a következő percben újra megjelenik valaki, aki gyereket kér kölcsön. Mindig több-több szekér indul ki az udvarokból, mindig több-több gyerek fogy el a faluból.
Déltájban már csak a csecsemők maradnak otthon, meg a rongyos árva porontyok.
És hétfőn aztán olyan szomorú a mi falunk azok nélkül a gyerekek nélkül.
Mintha a napfény se sütne, nem hallatszik csengő nevetés, nincs zörej sehol, a lészákat nem tördeli senki, a baromfiak nem riadoznak, minden meg van halva.
A kutyák és a macskák hallgatagon járnak az udvarokon... a méhek búsan döngnek a kertekben.
De hát hova lettek a gyerekek?
Várost látni mentek, nagy házakat, csodás fényességeket.
Pirosra festi arcukat az öröm, hogy ott lehetnek - az öregeknek pedig valóságos könnyebbség. Mert van, aki a lovakra és a szerszámra vigyáz, veszteg ülve a szekéren, míg a meglett férfiak, nők szerte csatangolnak a városban - hogy az ő arcuk is piros lehessen.
És az is lesz. A férfiaké a lacikonyhán, az asszonyoké a patikából.