A fogoly (Mihail Lermontov)
1837
Nyissátok ki tömlöczömet
Hadd süssön a nap reám,
Hadd látom meg kedvesemet
És fekete paripám.
Ha kijutok a szabadba:
Kedvesemnek csókot adva
Hű lovamra felkapok
S a pusztán elvágtatok.
Hej, magas a tömlöcz-ablak
S vas van ajtaján körül,
Kedvesem meg messze lankad,
Teremében[3] otthon ül.
S jó paripám - óh beh féltem! -
Gazdátlanul jár a réten,
Száguldoz kantár ne'kül...
A sörénye zúg, repül...
Vagyok elhagyatva, árva,
Puszta fal fog mindenütt,
A mécs pislogó világa
Árnyat vet csak, nem derűt.
A rideg mély némaságban
Csak egy lomha változás van:
Ajtómnál neszt hallhatok:
Az őr jár-kel szótlan ott...