A fiatalok (1916)
szerző: Bálint Aladár
Az a generáció, mely a művészetben, irodalomban, színjátszásban néhány esztendővel ezelőtt új formák, új jelszavak demonstrálásával felborította az elődök munkáját és a fiatalság jogán megkereste, kiverekedte a maga stílusát, az a generáció immár elhelyezkedett, megtalálta a kifejezési formáját, él is vele, beleilleszkedett az adott lehetőségek kereteibe. Új generáció pedig, mely majd megbolygatja a mostani rendet és új értékeket szegez a régiekkel szembe, még nem született meg, mert meg sem születhetett.
Ez az örök hullámvonal, mely végig kígyózik az emberiség történetén, a generációk egymásfölé kerekedése gazdagodást jelent, emelkedést ─ de sokszor elnyeli, semmissé teszi a közbeeső elkésett emberek erőfeszítésének eredményét. Elkallódik sok jelszó, zászlóra írt ige, ami egykor úgy hangzott, mint a harsogó trombitaszó. Ami megmarad az is elég, de ki szolgáltat igazságot a két ellentétes kor, irány útvesztőjében evickélő embereknek?
Fiatalság ─ még csak öt-hat évvel ezelőtt is mily sok szép, színes mondat füzérét lehetett volna ráaggatni. Tíz-tizenöt év múlva ismét ─ ki tudja ─ mily pompás verekedési alkalmat jelent majd e fogalom. Ma annyi hadakozás, vihar után kissé kényelmetlen a hangzása, hamarjában mit is lehetne kezdeni vele. Program helyett eredményeket, ígéretek, megkezdés helyett kész értékeket, beteljesülést vár ma már mindenki. Ez a természet rendje, ellene hadakozni nem lehet.
Ez nem jelenti azt, mintha nem lenne kívánatos és rokonszenves jelenség a Nemzeti Szalon tavaszi tárlatának keretén belül bemutatkozó hét művész ─ a fiatalok ─ fellépése. Együttes jelentkezésük mindenesetre örvendetes, sőt ma, amikor példátlanul gyatra vásári termelés lesz úrrá mindenek felett, amikor harmad- negyedrangú piktorok valósággal monopolizálják a kiállítási alkalmakat, e hét művész társulása egyenesen tiltakozásszámba megy.
Egyik-másik már túl van a fiatalság első forrongásán, olyik munkán hiába keressük a Sturm und Drang bélyegét, de abban mindnyájan megegyeznek, hogy nem léhák, nem közönségesek és ─ akarnak valamit. Egységes irányról, a kifejezési eszközök közösségéről, uralkodó kliséről közöttük szó se lehet, ahány ember, annyifelé keresi a maga igazságát, kollekciójuk mégis meglehetősen egységes képet ád, noha nagyon változatos.
Íme a névsor: Diner Rezső, Dobrovic Péter, Gulácsy Lajos, Kmetty János, Nemes Lampérth József, Perlrott Csaba Vilmos, Uitz Béla.
Perlrott Csaba Vilmos és Kmetty János a két legerősebb tehetség e társaságban.
Perlrott Csaba Vilmos csendélete logikusan felépített, színben, formában egyaránt erős zárt munka, tájképe a problémák sokaságát tárja a néző elé. E problémák a festő erejét, birkózó kedvét, tudását igen kedvező világításba helyezik.
Kmetty János a jelenségek szerkezetiségét akarja elsősorban kifejezni és hogy azt kellőképpen érvényre juttassa, színskáláját szinte aszkéta egyszerűséggel minimumra redukálja. Rajztudása, kitűnő jellemző ereje, elfeledteti ebből az önkéntes lemondásból következő hiányosságokat. Mélységes, megható komolyság árad a vásznaiból, a becsületes tiszta művészet csalhatatlan átható komolysága.
Diner Rezső törekvéseinek külső jegyeit tekintve valóságos ellenlábasa Kmettynek. Tobzódik a színekben. A fény és árnyék játékát kövér színfoltok tüzét, mélységét frissen, fiatalos naivitással közli vásznain.
Dobrovic Péter nagy kompozíciójánál sokkal igazabb, sokkal harmonikusabb a kis tájképe.
*
Eddig a fiatalok. És az öregek? A műcsarnok falait ellepő "eszemadta", "kis hamis", "rajta rajta" és hasonló, jellemző című remekművek alkotói. A kérlelhetetlen vérbírák, akik látatlanul harmincas, ötvenes turnusban utasítják vissza a fiatalokat, (azokat, akiktől nincs mit tartaniuk) és az állenbachok, a szerencsések, a törtetők.
Köszönöm, ők jól és majdnem egészen maguk között vannak. Bizonyára büszke örömmel cirógatják azt a derék angóra macskát, aki most hallatlan merészséggel a bokrok alatt termett és zöld reflexekkel ékesen dokumentálja a festő evolúciójának nagy ívű vonalát.
Hatvany Ferenc báró, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső, Erdei Viktor, Ferenczy Károly és Fémes Beck Vilmos neve vigasztaló oázis a tárlat katalógusában. Gy. Sándor József nevét olvastam néhány finoman hangolt komoly talentumról tanúskodó tájkép alatt.