A fia halálán kesergő anya

A Wikiforrásból
A fia halálán kesergő anya fiához
fordító: Fazekas Mihály

Szívemet szorító fájdalmaim
     Erőmet felyűlhaladják,
Magokat enyhíttetni kínaim
     Könnyeim által nem hagyják.
          Nyögök minduntalan,
          De csak mind haszontalan.

A' volt eddig minden dicsőségem,
     Hogy boldog anya lehettem,
Jó fiamban vólt gyönyörűségem,
     E kincset már elvesztettem,
          Haszontalan várom,
          Hogy megforduljon károm.

Áldozatúl esett a hazának
     Az ő vitézi halála,
De a dicsőség nekem anyának
     Örökös gyászomra vála;
          A természet bennem
          Nyög, jaj! hová kell lennem!

A fúvó széltől is hogy féltettem
     Mint legkedvesebb kincsemet,
Ihol most elébe vethettem
     A gyilkos kardnak mejjemet,
          Jaj, nem repülhettem,
          Életét nem menthettem.

Nagy lélek! te voltál reménysége
     Téged szerető szívemnek,
Veled eltűnt minden édessége
     Egész világi éltemnek.
          Nálad nélkül félek,
          Hogy még tovább is élek.

Óh ha vérontások végével
     Győzve megtért magzatomat
Ölelhettem volna, mely békével
     Vártam volna halálomat,
          Egy írígy sors vágott
          Ketté ily boldogságot.

Nagyokat ígérő reménységim,
     Ha ti hát mind elmúltatok,
Elkeseredett érzékenységim
     Már örömöt ne várjatok,
          Ezentúl életem
          Mert sírva töltögetem,

Nyugodj immár kedvesem csendesen!
     Te pedig édes árnyéka,
Könnyeim hullását vedd kedvesen,
     Míg a sír nyugvó hajléka
          Megszánván életemet
          Fiam után nem temet.