A fecskéhez
| A fecskéhez szerző: Tompa Mihály |
El-kiszálltak a kicsínyek,
Hűlt a fészek és üres;
A vándor-madár magának
Úti társakat keres.
Búcsút mond a távozóknak
Fennkeringő tábora;
Jó utat, te légi pálya
Kéthonú kis vándora!
Egy fedél adá lakunkat,
Mint te vendég, én is az:
Tán te megtérsz, engem itt már
Nem talál az új tavasz.
Nem tudod, hogy ajkaidnak
Fel-felcsattanó dala
Sokszor áthatá magányom,
S felderűltem általa.
Most esengő pelyhesiddel
Nyájasan beszélgetél;
Majd a kémény szűk nyilásán
Kisuhantál, mint a szél.
Rövid volt az ösmeretség…
Isten áldjon, kis madár!
Elkisér szemem, ködével
Mig behúz a láthatár.
Szállj, te boldog szárnyaidnál
Magzatiddal; én helyet
Isten tudja hol találok,
Hol lerakjam fészkemet.
Ah, pedig, ki lenne párom,
Holtaiglan tiszta, hív,
S magzataimnak édes anyja:
Megtalálta már e szív!
És azért, bár volna szárnyam
Nem repülnék én veled!
Ád az Isten egy helyecskét,
Hol megrakjam fészkemet.