A falu
szerző: Gárdonyi Géza
A falu reggel
Kukorít a kakas. Szürkül az ég alja.
Hajnalra gingallóz a falu harangja.
Fölébred madár a harmatos lombon.
Iszik a virágból, s a magasba röppen.
Riog a kanász a tülökkel a dombon.
A koca az ólban felfülel és röffen.
Az eb is elhagyja a boglyának alját;
Ásít, nyujtózkodik, lerázza a szalmát,
S megnézi a kútnál: van-e a csurgásban?
Kapuk, ajtók nyílnak az útca sorában:
A felső szoknyát a fejére takarva
Kergeti a kocát itt Örzse, ott Panna.
Indul a tehén is. A kapufélfába
Megdörzsöli kissé borzas homlokát.
A kisborju bőgve iramlik utána.
Visszanéz a tehén, s rányal a fiára.
A nap felvillantja első sugarát.
A leány a kútnál mosdódzik szaporán:
Rózsa piroslik fel arcának bársonyán,
S mosolyogva pillant egyet az utcára...
Megismerte: kinek ostorpattogása
Kíséri a kocsit mezei munkára?
Móric is kitárja a fűszeres boltot,
Amelynél vegyesebb nincs Európában!
Árulván ő szappant, szöget, pityke-gombot,
Heringet és selymet, naptárt és dorombot,
Tajtékpipát, ánizst, és borjúkötelet,
Téntát, ókulárét s ibolya-gyökeret.
Csendül a boltajtó, megkezdik Vargáék:
- Aggyék öt tojásért egy porció kávét.
(Kávéra kapott már az asszonynép régen.
A betegek kezdték, csak orvosságképpen, -
Noha ezt a kávét sohse látta Kuba!
Dehát jó ez így is. Mit nekik Hekuba!)
A gazda is kihajt a lóval szántani:
Kukorica alá kell földet bontani.
A kutya is kimegy, mintha nála nélkül
Nem eshetnék szántás: kíséri a lovat.
A ló feszült innal megyen egyik végtül
A másik földvégig. És a munka halad.
Végre is a kutya únja meg a szántást:
Leheveredik a szántóföld végére.
S álmos szemmel kaffant egyet olykor-olykor
Az orra környékén döngicsélő légyre.
Ezalatt a falu élete megárad:
A ludak gágogva a rétre kiszállnak;
Szurok-illat terjeng kovács műhelyéből;
A cigány kilép a község tömlöcéből;
Réce megy a vízre; gyermek iskolába;
Öreg édesanyó az istenházába.
A falu este
Az Isten napja már nyugodni száll.
A falu végén kolompol a nyáj.
Ballagva jön meg a szelíd tehén;
Hatéves gyermek nyit neki kaput: -
S amíg az állat vigyázva bemén,
A lába között a kocza befut.
- Apám is jön! - kiáltja a gyerek,
S a kapu másik szárnyát is kitárja.
Az árkon vígan szökken át az eb,
S felugrál a kisgazdája nyakába.
Fáradtan vonja be a ló az ekét,
Lógatván vénségtől elaszott fejét.
A gazda is fáradt, de ahogy beállnak,
Első gondja: vizet adni a lovának.
Tűz ég a konyhában: rotyog a bableves.
A gazdát ilyenkor meleg étel várja.
A kutya a konyha előtt ül, és beles,
S komor pillantást vet közben a macskára.
Megszólal a harang: Üdvözlégy Mária!...
Tavaszi csillagos éj száll a falura.
A veréb is elűlt, csűrbe és faágra,
Eldugván a fejét puha kis szárnyába.
Jancsi is elejti madzag ostorkáját.
"Csináld meg anyjukom, csináld meg az ágyát."
S a suba bekerül búbos szögletébe,
Jancsi meg a suba puha belsejébe.
"Atyának, Fiunak, Szentlélek-istennek"...
Mondja anyja után, ásítva a gyermek.
De mikorra anyja az áment diktálja,
Hallgatással felel rá a kuckó tája.
Künn az utczán már csak egy ablak világos:
Barcza Esvány van ott, no meg a kocsmáros.
De aztán a kocsmaajtó is nyikordul...
Danol Esvány, míg csak árokba nem fordul.
Aztán elcsöndesül a falusi világ.
... Itt-ott a kert alján megroppan a garád, ─
Itt-ott a kert alján, ahol leány lakik...
S csöndes susogás és halk czuppanás hallik.
. . Éjfélkor a bakter végigmegy az utczán.
Verset kiált. Szűrét leteríti aztán;
leteríti szűrét templom ajtajába.
S rábízza a falut az Egek Urára.