A fösvénységről a Tiszának méregetésekor

A fösvénységről a Tiszának méregetésekor szerző: Barcsay Ábrahám

Hát már megint indulsz Neptun szigonyával
Tiszát méregetni Krieger zsinórjával?
Neveti szakállas Triton dudájával,
Hogy aggódik ember vizek folyásával.

A föld nem elég már sok fösvénységének,
Aranyt szomjúhozó rút betegségének:
A gyöngyöt irígyli tenger mélységének,
Az ércet kősziklák hideg kebelének.

Semmi sem áll ellent nyereség árjának,
Örvényére nem hajt ugató Szkillának,
Megfogja deszkáját eltört hajójának,
Általúsz, s bút viszen szelíd gazdájának.

Új gondokat ébreszt ártatlan szívében,
Idegen szükséget okoz életében,
S majd hívság eszközét adván a kezében,
Úgy vonja magával önnön inségében.

Zsibvásárra viszen mindent hajójával,
Partról-partra mégyen csalárd vitorlával,
Embertársát hajtja piacra marhával,
A szegény szerecsent váltja aranyával.

Kérdezd bár a fecskét, s bujdosó gólyákat,
Ha láttak oly bűnös áruló gályákat,
Melyek Ganges mellől a jámbor gazdákat
Ásni láncon vitték az aranybányákat.

Halálnál keservesb sorsok volt azoknak,
De még kegyetlenebb amaz indusoknak,
Kik esvén kezében a spanyol papoknak,
Lettek áldozati fösvény oltároknak.

Nincs ott szánakozás, hol Isten nevében
A bűn öltözködik szent hitnek képében,
S pusztító fegyverrel indulván kezében,
Színes buzgóságot visel címerében.

Mondd meg, mi jót szerzett Columb vitorlája,
Bermudes szigeti, s Montezum hazája,
Elesett már ott is a hit álorcája,
Pénzért egymást rontja keresztyén gályája.

Mégis arany-száznak merjük ezt nevezni,
Hol legnagyobb érdem sok kincset szerezni,
Ilyen értelemben meg lehet engedni,
Mivel csak aranyért szeretünk evezni.

Immár a moszka is hideg országából
Kikelvén hajókon dedergő honjából,
S boldogságát várván Óceán habjából,
Halat hoz magában Hudson blatonjából.

Felejti napkelet, s délnek szomszédságát,
Hol elégíthetné vétkes szomjúságát,
Északnak irígyli kevés gazdagságát,
Két úton követi romlott kívánságát.

Nem szólok most a több régibb nemzetekről,
Melyek már híresek kereskedésekről,
Majd eleget hallunk gyászos esetekről,
Mint Tyrus s Kartágó lett elveszésekről.

Te míg igazítod Tiszának partjait,
Míg csapokra húzod nádas posványait,
Én addig szemlélem nemzetek dolgait,
Melyek véle vonják hazámat s fiait.