A földhöz

A Wikiforrásból
A földhöz
szerző: Szemere Miklós
VASÁRNAPI UJSÁG 1857. julius 19-én (29. szám)[[1]]

Haj kerek föld! rajtad minden
Be átkozott kerekbe lép!
Nézd, a bölcs túltömött agya
Még zavartabb, mint volt elébb!
Forrón szeret szivünk? forrón
Gyülöljük az embert végre.
S midőn aggá lettünk, mire
Szállunk vissza? gyermekségre.

Kerek volt jegygyürüm, kerek
Lábaimnak vasbékója
Örömnek bú, harczi dicsnek
Iga, sötét fordulója.
A fényes nap alámerült,
Majd ha kilép kerekével,
Felénk ragyog tán ujólag
Sugárai bűfényével!

A nemzetek hosszu élte:
Malomkerekek zugása,
Egyes rövid emberélet:
A kerek egy fordulása;
A kereknek fele, habban,
Életemnek fele, álom.
Félig élve, félig halva,
Mesés pályám im igy járom.

Kaczagni olly nagyon szoktam,
S olly édesden, hogy könyem hul,
Vérző könyem meg – milly bohó
Szokás! – ollykor kaczajba fúl.
S a kiért ma szivem őrjöng,
Holnap, lehet meggyilkolom
Éltem, tarka virágiból,
Mindent kerekfüzérbe fon.

Ott fenn, a nap s a hold mint az
Ördögborda, fut, hengereg;
Lenn, a vaksors forgása, nem
Más mint: bohó czigánykerek,
Alig állit talpra, már is
Fejre buktat, gúnynyal tele.
Poharunkból a mézet ki-
Önti s epét folyat bele.

S te, kit láthatlan ostor űz:
Földgömbünk! milly bús körben jársz,
S a szegény embersziv gyanánt
Hol égre, hol mélységre szálsz,
A bölcseség napja felé
Ezredektől törsz ó kába!
Hasztalan! mind egyre távol
Futsz körötte karikába!