A föld meg a város

A Wikiforrásból
A föld meg a város
szerző: Juhász Gyula
Délmagyarország, 1920. január 4.

       Ezt a ma oly égetően aktuális címet régi barátomtól és bajtársamtól, Dutka Ákostól veszem kölcsönbe, aki egy verses könyvet írt róla akkor, amikor még a hivatalos politika az egyiknek népét kivándorolni, a másiknak lakóit lélekben elidegenülni engedte oktalan és jogtalan rendszerével. Az a hivatalos politika volt ez, amely irodalmiakban éppen Dutka Ákost, e mélyen zengő magyar lelkű költőt hol a nagy Ady ellen játszotta ki, hol meg éppen Adyval ütötte agyon, de szerencsére nem nagyon.

      A föld meg a város: bizony ez ma fejezetcíme is lehetne a legmaibb hazai politikának és állandó refrénje bajainknak és sóhajainknak. A föld meg a város idegenül, sőt ellenségesen néznek egymással farkasszemet, a föld nem akar teremni a városnak és a város nem tudja, mitévő legyen a faluval?

      A paraszt a békében jó volt robotosnak, adófizetőnek, választónak, amikor is tisztelt polgártárssá léptették elő. A paraszt a háborúban alkalmas volt a világ legjobb katonájának, ágyú- és hadikórház-tölteléknek, egy idegenért, kényszerülve vállalt ügy vértanújának, idegen mezők, puszták és sziklak hősi halottjának. (Igaz, hogy ennek a munkás is jó volt, mindenki jó volt).

      A háborúért lelkes nemzeti munkapárti politika egynémely vezérei ígértek is neki eget, földet, de inkább csak az eget tartogatták a számára. Később, a háború sorsa ahogy fordult, a föld népe bizony hadba szállott a város népével is, és ezen a hinterlandi fronton, ha nem is vérzett el, de éhezett a város és elvérzett lassan, de biztosan az a látszatos békesség, amelyet a föld meg a város fogadtak a közös ellenséggel szemben. Most pedig, amikor nem elég a külső ellenség, de mindenáron belső háborúságot csinálnak a rosszul konjunktúrázók, immár teljes vértezetben, öntudatra ébredetten látjuk szemben állni a földet meg a várost.

      A mai politika szelet vetői és vihart aratói addig apelláltak s magyar parasztra és a józan magyar népre, a romlatlan erőre, amíg végre csakugyan megszólalt a Föld szellemének szava, és a politikai doktor Faustok, bűvészinasok meg egyéb szellemidéző bűbájosok meglepetten állapítják meg zizegő hasábjaikon, hogy fogtam törököt, de visz, és azt szeretnék a föltámadt földnek lelkére kötni, hogy lassan a testtel, nem oda Buda, ám a föltámadt Föld nem hajlandó fogadatlan prókátoraira hallgatni, hanem új kurzust kezd a malom alatt, Somogyban, Nagyatádon és a nagy magyar rónaságon, Sokorópátkától Alsótanyáig. Minden bűn és hiba, mulasztás és tévedés, amit csak hosszú évtizedek csöndesen erőszakolt hatalmi politikája elkövetett a magyar ugaron, most mind az égre nő, a fejére nő ártónak és ártatlannak egyaránt, és nagyon felkösse a szellemi és erkölcsi fegyverét az, aki bölcs és békés kiutat akar találni ebből a régi átokkal terhes magyar labirintból!

      A föld meg a város vitáját most kell dűlőre vinni és ettől a megoldástól függ e kis ország nagysága, jövendője, egész mindensége. Sok mindent, ami eddig tabu volt az egyoldalú kétkulacsos prókátorpolitikának, érteni kell, mint a Krisztus sebét, apostoli hittel, szeretettel, bátorsággal és prófétai okossággal, előrelátással.

      A földreformmal jött az első forradalom, a föld kérdésén bukott el a második; a föld problémája valóban centrális problémája ma a magyarságnak, de a magyar intelligencia és a magyar munkásság jövő sorsának is. Nem lehet többé a földet kihúzni a lába alól annak, akit illet, és nem lehet a várost egyenlővé tenni a földdel, a pusztasággal úgy, hogy analfabétizmust és tuberkulózist, tudatlanságot és nyomort tenyésszenek több kultúra és több termelés helyett.

      A magyar parasztot, a mély kultúra népét, ahogy Móricz Zsigmond nevezi, valóban az európai kultúra magaslatára kell fölemelni gazdasági erőinek maximális kifejtése révén, és a városi magas kultúrát is igazán magas szintjére kell mindenütt építeni, hogy öntudatosan magyar és általánosan európai legyen, hogy megbékéljen önmagával és a földdel, amelyből kinőtt!