A debreceni run
szerző: Tóth Árpád
Szomorú makáma a háborúról
Tisztelt olvasóm, hallotta-e Ön - hogy már nálunk is megtermett a
rön? - Megteremtették pedig ama hölgyek, kik a piacon terebélyeskednek,
mint tölgyek, s árnyékukban mint piros mosolygó pofák, almák nevetnek,
lévén ők a gyümölcsös kofák. Ők csinálták meg a rönt Debrecenben, s e
rön siralmát most Önöknek elzengem.
Rön: azaz angolul írva: run az a szó, mely most szomorun, az
újságokból Önre mered, s mely a háborús izgalmakból ered. - Rönnek
nevezik azt, mikor rohanva s ijedten vágtat mindenki a bankba, hogy
azt a pénzt, melynek neve betét - kivegye, minthogy a külügyi helyzet
setét, s szánkban baljósan recseg, mint fanyar pászka, ez a rémes név:
Prohászka. Szóval azt olvassuk az újságba, hogy már túlságba - megyen
-, hogy mindenki csak azért megy a bankba, hogy onnan mindent kivegyen.
Nos, olvasóm, ezennel megsúgom Önnek, hogy már a debreceni
bankokba is jönnek rönözni ama fentírt hölgyek, kik félénkek, mint az
őz, ám karcsúk, mint a tölgyek, s akikre szigorúan hiába néz a kitűnő
bankpénztáros, Bodnár Géza, mert begördülnek bájjal, mint egy régi
módi cséza, s vágva egy bús honleányi képet, visszakérik az egész
betétet.
A napokban aztán az történt, kérem, hogy egy ily deli nő
beállított fehéren, mert fehérre pingálta a rettegés krétája,
s bidermájer bájú ajkain kinyílt a következő szavak bokrétája:
Tekintetes urak, az én szívem tiszta, de adják a húsz forintomat
vissza, mert úgy hallom, jön a muszka, a randa, de ne bankóba adják,
hanem aranyba, mert negyvennyolcba is így vót éppen, jött a muszka,
hogy az Isten vágná képen, s megjárta a férjem, tetszett ismerni, az a
szegény Jankó, mert attul kezdve nem ért semmit a bankó, pedig Kossuth
apánk képe volt ráírva, ez vitte szegény uramat a sírba. Most pedig
úgy hallom, megint jön a muszka, úgy olvasta a Kis Újságból a szuszka
szomszéd asszony, aki mellettem árul, hogy jön a muszka, a Péterfiárul.
(Tán Pétervárról? inti a bankpénztáros a nénit.) Egyfene a', kérem, de
nem hagyom én itt a kis pízem, hanem viszem haza a kályhalyukba, tűlem
vegye el a muszka, ha tudja.
Így dühöng már nálunk is a rön, s e bús helyzetben csak egy az
öröm, hogy alakuljon a helyzet bármi sötéten, nekem nincs is, kérem,
bankbetétem.