A csillagnéző ember
szerző: Gárdonyi Géza
Az erdőben egy remete élt. Szent ember vala, és csodatevő. A környékből hozzá hordták a betegeket.
És kijövének hozzája vasárnaponkint, hogy hallgassák szavát, és összegyülekezének néha az oduba vájt háza előtt ezeren is.
Lőn pedig, hogy egy vasárnapon egy idegen földről való jövevény is hallgatá őt, és eltele bámulattal szivében.
S kiméne hozzája másodnapon is, és szóla:
- Látom, hogy különb ember vagy mint mink vagyunk. A te magasztalásoddal van tele ez a vidék. A sánták járnak, és a vakok látnak, s mindenek bizalommal néznek az égre. Tegnap én is itt voltam a nép között, és hallgattalak. Arról beszéltél pedig, hogy vizsgáljuk Istennek munkáit, gondolkodván és álmélkodván; és amit rossznak gondolunk, ne gondoljuk rossznak, hanem jónak. Mert minden jó amit Isten alkotott, s ami legrosszabbnak látszik, az a legjobb.
- Igy mondtam, - bólinta reá a remete. - No és mi az, amit te olyan rossznak tartasz, hogy nem tudsz benne megnyugodni?
- A halál, - felelé az idegen. - Mert ha egyszer meghaltam, mi hasznom nekem abban, hogy az Isten bölcs, és hogy minden alkotása remeklés?
- Dehiszen az ember nem hal meg, - szóla mosolyogva a remete, - csak a hús, meg a csont tér vissza a földbe.
S az idegen vállat vont reá, mondván:
- Mi bizonyítja ezt? Látott már valaki lelket?
A remete pedig felelé:
- Ha látod felirva: kétszer kettő, nem tudod-e hogy az négy? Hiszen te zsidó vagy, és abból élsz, hogy következtetni tudsz. Nincs-e tele a természet is kétszerkettővel? Nem látod-e, hogy az alkotó kedveli az alakváltozást, és az alakváltozásban a folytonos tökéletesedést? Nem láttad-e, hogy a béka alakja csak mi szemünk előtt három változáson megy által, és a pillangó négy öt változáson? És azt gondolod-e, hogy ez a föld az egész világ, és hogy minden átváltozásodnak itt kell lefolynia?
Az idegen egy percig hallgatott, aztán szóla:
- Honnan tudod, hogy zsidó vagyok, holott az arcom nem zsidó-arc?
- Ebben semmi csodálatos nincsen: az imént ezt a kifejezést használtad: Mi hasznom nekem abban? Igy csak zsidó ember gondolkodik.
- Lehet, - szólt a zsidó, - és én ezt nem is tartom rossznak. De térjünk vissza a halál kérdésére. Azt mondod az ember nem hal meg. Ha ezt elfogadom, azt is el kell fogadnom, hogy nem születik.
A remete felelé:
- Azt mondtam, hogy az ember nem hal meg, csak a teste. Tehát nem is születik, csak a teste.
A zsidó pedig szóla:
- Azt akarod-e elhitetni valam, hogy éltem, mielőtt születtem volna?
- Bizonyára éltél.
- Honnan van tehát, hogy erre nem emlékezem?
- Onnan, hogy Isten nem akarja. Vándor életet élsz, s jól tudod, hogy valahányszor más országba érkezel, hazádnak pénzét elteszed és azt a pénzt veszed elő, amelylyel itt boldogulhatsz. És mindaddig mig vissza nem térsz, az a pénzed használat nélkül hever.
- De arról a pénzről nem tudok.
- A másvilágról is tudhatsz annyit, hogy van.
- A másvilágról nem tudok semmit.
- Nem látod-e mindennap feljönni a csillagokat?
- Látom, de azokról se tudok semmit.
- Kalmár vagy, selyemárukkal kereskedő: családod szeretetében és aranyaid gyüjtésében fáradozó, hogyan kivánhatod, hogy értsd a csillagokat, és lásd ami tul van a csillagokon, holott az égre csak akkor tekintesz fel, mikor a hajód kormányosa éjjel az irányt kérdezi.
Amaz pedig bámulva szóla:
- Honnan tudod, hogy kalmár vagyok? Honnan tudod, hogy selyemárukkal kereskedem? Honnan tudod, hogy családos ember vagyok? Honnan tudod, hogy aranyaim vannak, és hogy hajón utazom? Hiszen mindössze négy napja vagyok ezen a földön, és tevén jöttem ide, s te nem ismerhetsz engem, nem láthattad soha a hajómat, nem tudhatsz a gyermekeimről, és az én elásott aranyaimról?
Felelé a szent:
- Hogy kalmár vagy, a szemedből szétfutó ránczokból látom; hogy selyemmel kereskedel, mutatja a kezed finomsága és a ruhádra tapadt különböző színű selyemszál; hogy családos ember vagy abból láttam, hogy epret szedtél az úton, de nem etted meg, hanem lapuba takartad és zsebre tetted; végül hogy hajón utazol a járásod mutatja.
A kalmár igen bámulván szóla:
- Hiszek neked bármit mondasz is, mert ahogy engem megismersz csekély jelekben, bizonynyal megismered az Istent is, kinek több jele vagyon előtted.
Felelé a szent:
- Istent én nem ismerhetem, hanem csak az ő bölcsességét.
És szóla a kalmár:
- Az ő bölcsessége rendeli-e azt, hogy ne tudjunk bizonyosat az egek kapujáról?
Felelé a szent:
- Az. Avagy mondd meg nekem: megnyugodnál-e a mostani sorsodban, ha tudnád, hogy ez rosszabb, mint amelyben születésed elött éltél? És dolgoznál-e buzgón, ha tudnád, hogy halálod után ezerszer annyi kincs vár reád, mint amennyit itt e földön markolhatsz magadnak?
A kalmár pedig a fejét rázá, és hallgata, tünődvén.
A remete ekkor így szóla:
- Térj vissza a hajóra s mondd el társaidnak amiket beszéltünk, s még ma megnyílik a te emlékezeted.
Azzal hátat fordított a kalmárnak, s a kereszt elé borulván, imádkozott.
A kalmár pedig visszatérvén a hajóra, elmondá társainak a beszélgetést. S azok a fejöket rázák, mert hitetlenség homályoskodék szivökben.
S lőn, hogy a kalmár elmondván a remete szavait, elhallgata, és magába merüle.
S lelkében mintha köd oszlana széjjel, lát vala vörös márványból való palotát, fehér szobrokkal ékesítettet. S megismeré, hogy az az övé volna.
A palota előtt pedig vörös és kék és kénsárga ruhába öltözött katonák járnak vala őrséget.
S megismeré, hogy azok az ő katonái.
És akkor visszaemlékezék, hogy ő király, gazdag és hatalmas, de a halál hirtelen elragadá.
És megemlékezék, hogy két szép gyermeke vagyon, egyik Hajnal nevü mivelhogy hajnalban született, és a másik Acél nevü, mivelhogy erős vala. És mind a két gyermekében gyönyörködék az ő apai szíve.
És megemlékezék, hogy fölötte nagy pompával él vala, eltékozolván országa kincseit. S akik szólani mernének lenyakaztatá őket. A vérpad deszkája pedig meg nem száradhata mind haláláig.
Lőn pedig, hogy mikor elhagyá királyi testét a halál ereje által, eltávoza szállván a magasság felé. S visszatekintvén látá országát kisebbedni.
És ismét visszatekintvén, látá, hogy a föld már csak akkora mint egy aranytányér.
És ismét visszatekintvén, látá, hogy csak akkora mint egy csillag.
És a csillag eltévede tekintete elől a többi csillag közé.
Bejuta pedig akkor a lelkek égi világába, s bánkódva bánja vala, hogy tékozló és kegyetlen életet élt, és újra születni kivánkozék.
S kerese testi életet élő szülőket, hogy újra születnék.
S talála végre egy kalmárt, kiről bizonyosnak látszék, hogy fiát munkára és békés életre és takarékosságra szoktatja.
És testet öltvén a kalmárcsaládban újra születék, hogy tökéletesedést nyerne a földön az ő égi életére, ahol a léleknek földi teste nincsen.
Megemlékezvén pedig minderről, megzavarodék az elméjében, mert igen bánja vala elvesztett hatalmát és gyötrődik vala a gondban, hogy két kedves gyermeke közül melyik lett az utóda? és hogy nem fordították-e egymás ellen a fegyveröket?
Társai pedig látván, hogy könnyezik, kérdezék: - mi lelte?
Ő pedig nem felele.
És attól az időtől kezdve folyton bús vala és töprenkedő. Orcája mint az elsárgult falevél, melyen az ősznek harmata nedvedzik.
A kereskedéssel pedig semmit se törőde többé, csak űl vala éjjelenkint némán a hajó tetején, és nézé könnyes szemmel a csillagokat.