A csillagászok
Egyszer, nincs is éve oly sok,
Éltenek négy bölcs tudósok,
Bölcs tudósok, nagy fejűk,
Hírnevesek mindenütt.
Ezeknek a bölcs halandóknak
Ismeretei messze szóltak.
Egészen fel a magas égig,
Hol tenger csillag tüze fénylik,
S honnan a hold ha levilágít:
Sóhajtva néz rá legény s lány itt,
Bohó, szerelmes szívvel dőre
Ábrándokból szép hímet szőve.
Tudósink tehát lázas hévvel
Kutatták fent az eget éjjel.
Végigfirtatták, lestek, bútták
A naprendszert, a Hadakútját,
Míg végtére úgy ismerék,
Mint más ember a tenyerét.
S ennekokáért szerfelett
Nőtt irántuk a tisztelet,
Patak módjára, mit tél végén
Nyájasabb idők langyos fényén
Olvadó mezők hótömegje
Hizlal naponta kövérebbre.
És ők, a hogy nőtt hír, csodálat,
Még mind buzgóbban dolgozának:
Jegyezték szorgos gonddal egyre,
Mely csillag mikor kél és megy le,
Számítgatták, meghatározták
A tömegsúlyt, a pálya hosszát,
S egy üstökös ha elmegy innen,
Vissza mikorra jő megintlen.
De a közmondás most bevált,
Hogy jóból is a sok megárt,
Mert szegényeknek a fejét
A számok úgy megviselék,
Hogy bent a finom szerkezet
Épségén egy kis kár esett,
Miből lőn aztán, hogy az égen
Hibákat leltek mind a négyen,
Váltig vitatták: nem egész
Helyes ott a berendezés,
Sőt némelyütt egyáltalán
Nincsen igazság, nincs arány.
Avagy arányos, igaz volna,
A hogy áll ott a bolygók dolga?
A Szaturnusnak mért legyen
Mindjárt nyolcz Holdja egy egen,
S négy a másiknak, míg nekünk
Csak egy virrasztja éjjelünk?
Ez nincsen jól így, mind hiába,
Csak az nem látja, a ki kába.
Mert e rend bármi régen áll is:
Ma már nem elég szócziális,
Sok hosszú ezredév alatt
A korszellemtől elmaradt!
S a négy, nagy fejű csillagásznak
Most az a bolond terve támadt.
Hogy a mit még nem teve senki:
Egy újabb rendszert eszelnek ki,
Melyben a sok kis csillagocska
Korszerűn úgy lesz mind beosztva.
Hogy abban egész földtekénknek
Bármely tudósa egyetérthet,
Legyen az akár Szerbia,
Akár oláh, cseh föld fia.
És csináltak nagy könyvet erről
A csodálatos, bölcs rendszerről.
Jobbá javítván, mi a múlt
Időkből ott fenn elavúlt.
A Szaturnustól s valamennyi
Társától, a hol volt mit venni.
Elírtak itt egy, ott két Holdat
És átutalták más bolygónak,
Bőkezűn, mit se fukarkodva,
A hogy az olyan ember szokta.
Ki csupa szív és pazar mindjárt,
Ha máséból oszt alamizsnát.
A könyv elkészült, de az égen
Hatása nem volt semmiként sem:
A sok, hűséges, jámbor Hold ott
Csak régi ura körűl forgott,
A melyik bolygó egykor kezdte,
Pórázán most is az vezette,
Úgy, a mint Isten akaratja
Kezdetben az ős törvényt szabta,
A melyet gyarló emberek
Hóbortja mássá nem tehet.
Hanem azért a könyv maga
Hasztalan mégis nem vala:
Mint a virágpor a szelekkel,
Híre szanaszét messze ment el,
S a hová elment, minden tájon
Jót mulattak e bolondságon,
Mi nem kicsinység ma, mikor
Könny a világon annyi foly!
És a hír fel ha égig ére.
Vált ott is sokak jó kedvére;
A vén Szaturnus bizonyára
Nagy fitymálva úgy hahotáza,
Hogy jó lett volna ám, ha látja
A Felföld, Erdély, vagy a Bácska!