A bölcs és a bolond

A bölcs és a bolond szerző: Kis János

   Egy bölcs, kit a világ tartott bálványának,
Szédülő örömmel örűlt nagyságának,
S előre részegen szemlélte magában,
Melly dicső helye lesz a hír templomában,
"Én vagyok a tudós világ szeme fénye,
Nemzetemnek dísze, hazám fő reménye,
A legkésőbb idők emlékezetében
Első csillag leszek bölcsek seregében." -
Igy kérkedett a bölcs öröme árjában,
De, mint gondolhatni, csak titkon s magában.
Külső tetteiben alázatost játszott,
S a hír előtt magát rejteni is látszott,
Ezer mentséggel élt, ha ki őt dicsérte,
S arra érdemesnek magát nem ismérte.

   Egykor sétálni megy, s múlató tárgyának
A bolondok házát választja magának. -
A bolondok házát? - de vajjon mi végett?
Mit keres ott egy bölcs? - Mit mást? bölcseséget.
Hallj meg csak, olvasó, egész végig mindent,
S magad is megvallod, hogy nem rosz helyre ment.

A nagy sereg közzül előáll egy bolond.
"Borúlj le előttem, ember fia! úgy mond,
Tanúld megismérni dicső érdememet,
S a legnagyobb bölcsnek nézni személyemet.
Én vagyok a tudós világ szeme fénye,
Nemzetemnek dísze, hazám fő reménye.
A legkésőbb idők emlékezetében
Első csillag leszek bölcsek seregében."

   A bölcs bámulással hallgatja ezeket,
S elmenvén, szívébe írja e verseket:

   "Minden ember kevély teljes életében,
Ez külsőképen is, amaz csak szivében.
A világ az elsőt bolondnak nevezi,
Az utolsót bölcsnek hívja, s tömjénezi."