A bárónéval így beszélgettem
szerző: Gárdonyi Géza
Mikor székös fehérvárt kajátott a kandoktor, kigyugom a fejemet, hogy mondok hagy lássam ezt a hirös várost ahol a magyar kirájokat ferslóg ládába szokták temetni, hát a városbul nem sokat láttam hanem egy bagonybul látom ám, hogy a méltóságos báróné tarti ki az méltóságos felyit mint valami husvéti kaláts.
Éntöget a kögyes kezejivel, hogy mönnyek oda, valamit mondana, hát leereszködik, kérdöm az kandoktort, hogy mondok, hány pörtzenet?
Aszondi huszonöt. No mondok akkor telik.
Hát odaballagok, köszönök neki, hogy mondok aggy isten jónapot méltóságos asszonyom. Egy tsókot is littyentök a kezire.
Elkérdözi, hogy hova utazok? ű aszondi, tsak sijófokra mögyön, üjjek bé addig hozzá egy kis beszélgetésre, mer maga van.
Hát beültem hozzá, röttentő szép bagony vót, nem lótza vót benne mint a miénkbe, hanem piros bársony divány, mög tyükör az falán kettő, de mög is fizettette a kandoktor a bárónét amér odaültetött, még tán 10-iz koronát is fizetött értem. No gondótam, eddig ezt se tuttam, hogy a zén beszégetésöm ennyit ér székös fejérvártul silyófokig.
Hát szivesen és illendőképpen felelgettem mindönféle kérdésére, tsak azt rösteltem, hogy nem vagyok mögborotválkozva, montam is neki, hogy mondok ha tsak egy órával is előbb tudom, hogy összvetanálkozok Méltóságos asszonyommal, mögborotválkoztam vóna hátul a kiskupétába, mert mőte ugy összekartzolt az borbéjlegény az borbéjok versöngési, azóta a tarisznyámba töszöm a borotvámat is, ha útra kelök.
- Sömmi az aszondi, kedves embör neköm kend igy is.
Oszt nyúti az tzigárétli szivart, hogy gyútsák rá.
- Köszönöm a kögyességit mondok, de gyermekkorom óta nem szivok papirost, mán tsak inkább dohányt pélpálok.
- Hát aszondi gyútson rá akkor az pélpájára tsakúgy mint otthon.
No ennek megörültem, mert mingyán könnyebben ered az szó, mihánt füst is segiti. Hát rágyútottunk ő az tzigárétlit vötte a szályába, én mög kellő tisztösség tudással sörtzentöttem neki a gyútó szálat az tomporomon aztán magam is rágyútottam.
Szétpillantok aztán, hogy hova köpjem mán a pélpám keserűjét, de nem láttam alkalmatos sarkot. No nyitva van a zablak szöröntsére.
De még fele tályán se szittam a pélpámat, káromkodik ám odaki az kandoktor, hogy aszondi.
- A herkentyűjét a parasztjának a felyemre köpköd-e kend?
Mondok hát
- Minek áll oda? Nem ölég hosszú ez a gőzös, hogy éppen oda áll ahol én pélpázok.
Mögen káromkodik.
- Lassabban mondok, előbb tuggya mög kivel beszél?
- Hát kivel?
Mondom neki.
Hát megörül.
- Hej aszondi inkább köpjék kend az sapkám közepibe, tsakhogy láthatom élő eleven Szöméjös valóságába.
Hát oszt hogy ijen barátságosra fordult a Veszeködés, kihasaltam egykicsit a zablakon, hogy mondok hát hová való? hány gyermöke van? mög másefféle. Tsak azután hogy mögen állomásra érköztünk eszmélköttem, hogy az Méltóságos Asszonnyal is illene mán valamit szólanom. Hát visszaültem az hejemre oszt mondok valami köllemetös beszélgetést kezgyünk, hát mondok
- Méltóságos asszonyom hány esztendős löhet?
- Bizony aszondi 42-tő is elmultam.
- Tsak? mondok, én bizony öregebbnek véltem 10-iz esztendővel is. Dehát antul lyobb, ha fijatalabb.
Törőgeti a zórát a zsebkendőjével oszt aszondi
- Hát maga? aszondi.
Bizony mondok azt mán magam is mögkérdözöm etcör az Pelébános úrtól, mer ott bevagyok irva. Etzör mán kérdöztem, de a régön vót. Akkor 35-t éves vótam. Hát hogy hányba születtem azt nem tudom tsak azt tudom, hogy tavasz fele születtem ganalyhordás idején, igy monta édös anyám, mer ő leglyobban emléközött reá.
Igy elbeszélgettünk nagy szép barátságosan.
Hanem duhasztó nagy meleg vót abba a bogonyba is, a kánikulai nap ugy befütött oda is, akártsak kinyér sütő Kemöntzébe utaztunk vóna.
Mondok látom magának is melege van méltóságos asszonyom, de nem is tsuda, takarosan möghizott, mőte nem tanálkoztunk.
Akközbe eszömbe jut, hogy a tsizmaszagot a báróné nem kedveli, hát mondok én is kedvesködök neki, hogy lássa hogy nem vagyok kanász, hát levetöttem mind a két Tsizmámat, oszt bégyugtam az bársony divány alá.