A Völgyhöz
szerző: Bajza József
Gyász felettem, gyász körülem,
Feltalálni enyhemet
Csendes árnyaidba jöttem,
Rejts el, ó völgy, engemet.
Bükkjeid sötét homályán
Búsan suttog a levél:
Ah te sejted, e kebelben
Mely emésztő bánat él.
Néma vagy, ha bús barátod,
Érzed mély gyötrelmeit;
Ha panaszt nyög, részvevőleg
Visszazenged sérveit.
Zajban élek mint ki boldog,
Mint kit biztat hű remény,
Senki nem gyanítja, mely kín
Ég e szívnek fenekén;
Senki nem, miként derűl fel
Kínról kínra hajnalom,
Csendes éji lámpa mellett
Mint viraszt a fájdalom.
Tiszta kék az ég felettem,
Tiszta kék a láthatár,
Zeng a bércz virít a róna.
Vígan zúg a csermelyár;
Ámde a tavasz virága
Énnekem nem illatoz:
Egy virágom volt ─ s hajh az most
Más kebelnek nyíladoz.
Engem éjfél zordonában
Üz a veszteségi kín,
Üz tetőkön, rengetegben
S bús magányid rejtekin.
Volna szárnyam, hogy röpülnék
Túl a kínok tengerén,
Volna bár sebem halálos,
Hogy meghaltam volna én.