A Tisza (Bányai Kornél)
szerző: Bányai Kornél
Tűzbenálló partjaid között
búsan heversz vén csavargó Tiszánk,
melleden a Nap s Hold ódon érmeit
hordozva, mint egy rokkant katona.
Alighogy élsz, fáradtan borulsz
a gyér füzek tövéhez, ezüst nyárfák
gyászolják mihaszna életed
folyton újuló szomorú zokogással.
Csavargásod kúnhalmok láncai őrzik,
roppant sírhalmok, üzenő őrhelyek,
miken mintha segítségért kiáltna,
esdőn dobálja karjait a tengeri.
Ösmered jól e földet, sok tanyát,
falut, várost bejártál, jól tudod
a nálad is rokkantabb nép keservét
s ezeréves istentelen sorsát.
Kedvetlen tengődsz s csak nyárelőn,
midőn piros páráit bocsátja a föld,
vidulsz fel kissé s megmutatod
elrendelt végzetünk e tájon.
Virágokat nyitsz, ékszerként ragyogó
tiszavirágjaid röpíted toronymagasban,
zúgó felhőkben szállnak s szennyes
habjaidba hullnak vissza holtan.
Tavasszal néha, mintha újra ifjú volnál,
hirtelen haraggal felhorkansz, megvadulsz,
felkelsz betegágyadból s pezsgő
kedvedet holt tájainkra öntöd.