A Szűzanyánál
szerző: Kaffka Margit
Egy reggel - nesz nélkül, bájosan, szelíden
Nászöltözetben álltak mind a fák.
Szép májusasszony! Önt kereste szívem
És Önhez vágyott ez a sok virág.
Virágtalan az oltár is, - beh árva!
Palástja hószín, - pillantása jég,
Anyakirályném! Szolgáló leánya, -
Udvarlására mégis eljövék!
Kegyét veszítve bujdostam azóta, -
Emlékszik? Köd szitált, permetezett,
Zúzos november-estén, lopva, óva
Hoztam Önnek egy kis aranyszívet.
Emlékszik-é, hogy hűs márványkezére
Miért szorult rá akkor a szívem?
Farsangos éjek röpke láza érte, -
Nagyasszonyom! Most úgy szégyenkezem!
Emlékszik-é, malaszttal teljes asszony,
A lázadó, a káromló imákra?
Engedje, hogy fehér bimbót fakasszon,
Virágba nyíljon lelkem minden átka,
Mit rájuk szórtam! - Oh, mert megdobáltak
Nehéz, buta rögekkel akkoron,
Szidalmazó gúnnyal utamba álltak,
- Szánakozott-é rajtam, asszonyom?
Emlékezzék meg! Egykor, Júdeában
Gonosz nyelvektül Önt is érte vád,
S elveszítette, - noha makulátlan,
A lelke üdvösségét, - a fiát,
S a szíve minden gyötrelemben égett...
- Ön irgalmas, mert hisz boldog nagyon.
Ne emlékezzék! - Adjon békességet!
Fogadjon vissza engem, asszonyom!