A Nyugat
szerző: Juhász Gyula
Egy fejezet irodalomtörténet
Tíz évvel ezelőtt egy folyóirat indult meg Nyugat címen, amelynek célja a modern magyar irodalom forradalmi újságú tehetségeinek elismertetése volt. Ezek az új magyar tehetségek azóta mind beérkeztek, a közönség kedvencei lettek: a Nyugat elérte célját. Tulajdonképpen e komoly, kezdetben szokatlanul új és merész hangú revű nem volt éppen a kezdet kezdete, rövid életű, még nála is bátrabb és fiatalabb elődei, a Bródy Sándor Jövendője, a Gellért Oszkárék Magyar Géniusza, Osvát Ernő Figyelője és Ambrus Zoltán Szerdája egyengették az utat az akkor még igen csekélyszámú megértők agyához és szívéhez. Egy új fejezet kezdődött akkor irodalmunk, sőt talán egész nemzeti életünk történetében.
Mikor a Nyugat megindult, a lírában Ady Endre neve vakmerő lázadást jelentett, és még Kiss Józsefet se ismerték el teljesen a konzervatív hivatalos tényezők; az elbeszélésben Herczeg Ferenc epigonjai vitték a szót, a színpadon pedig a magyar dzsentri sorsa volt a legégetőbb társadalmi probléma. Babits Mihály még ismeretlen vidéki tanár volt, Móricz Zsigmond névtelen újságíró, Szomory Dezső külföldön tengődött önkénytelen száműzetésben, Bíró Lajos még nem volt drámaíró.
A Nyugat kezdetben inkább kritikai szemle volt, a régi, nyolcvanas és kilencvenes évek irodalmának élettől és művészettől messze eső esztétikájának maradisága és meddősége ellen küzdött a nyugati műveltség csiszolt és éles fegyvereivel. Fenyő Miksa, majd Ignotus vették fel a harcot és vívták, meglehetősen nagy közöny és megbotránkozások kíséretében. A szellemes és mélységes német, Alfréd Kerr lantját és parittyáját használták, és eleinte bizony verebekre, Farkas Imrékre és Csizmadia Sándorokra is lövöldöztek.
Ami az irodalmi produktivitást illeti, Ady Endre első nagy versei és első szép prózái a Nyugatban folytatódtak, a novellában Cholnoky Viktor, Révész Béla, Jób Dániel hoztak új értékeket.
Csakhamar egy új mozgalom is erősítette a Nyugat törekvéseit, egy vidéki antológiának, a nagyváradi Holnapnak megjelenése és küzdelme az irodalmi maradisággal. A Holnap adta a magyar nyilvánosságnak Babits Mihályt és Balázs Bélát, és a Holnap révén nyert országos elismerést Ady Endre költészete. Ha a Nyugat a modern magyar irodalomnak reguláris hadserege volt, akkor a Holnap a szabadcsapatokat szolgáltatta neki. Közben új erők és új lehetőségek támadtak, az emberek kezdettek modern verseket olvasni és kedvelni, a hazai szerzők nagysikerű darabjaikkal a külföldi színpadokat is meghódították, az irodalom lassan lelki ügye lett a műveltebb magyarságnak.
A Nyugat és a Holnap dolga, igen természetesen, nem volt és nem is lehetett elszigetelt jelenség. A magyar társadalom nagy politikai, gazdasági és kulturális válságának és csöndes, titkos forrongásának, a földalatti erők megmozdulásának tünete volt ez. A szellemi élet érzékeny szeizmográfja földindulást jelzett, az a keserűség és szomorúság, amely Ady Endre vulkanikus verseiben hullámzott, amely Jób Dániel novelláiban remegett és Lengyel Menyhért első drámáiban kiáltozott: nem volt puszta irodalom és merő művészet, a magyar élet, a budapesti élet, a vidéki élet mélységeiből zokogott és dübörgött föl. Ezért a szenvedélyes ellenkezés az az idegenkedő, mert nagyon is elevenen érintett tiltakozás, amely az Akadémiától a Budapesti Hírlapig fogadta.
Mondom, közben új erők támadtak, és ezek között is a legerősebb, a legmagyarabb, a legkülönb: Móricz Zsigmond, aki úgy jött, olyan izmos készséggel, olyan nálunk akkoriban szokatlan munkakedvvel és gazdagsággal, a nagy epikusokra emlékeztető koncepciókkal és a legnagyobb mesterekhez hasonló emberlátó és sorsábrázoló biztonsággal, hogy előtte csakhamar meg kellett hódolnia minden irányzatnak, régieknek, újaknak egyaránt. Móricz Zsigmond magyarsága és művészete, mondjuk csak, hogy magyar művészete a Nyugatnak Ady Endre lírája mellett a legnagyobb értékét és sikerét jelentette. Mert a folyóirat lektorának, Osvát Ernőnek, e nagyon eleven érdeklődésű és nagyon lelkesen kutató felfedezőnek jóvoltából sok problematikus tehetség és érték is érvényesült, ha nem is az irodalomban és a közönségnél, de mindenesetre a Nyugat eléggé arisztokratikus hasábjain.
A Nyugat idővel maga köré vonta az új irodalom majdnem minden valamirevaló nevét. Voltak, akik csak éppen hogy a névjegyüket adták le Ignotusék lapjában, mint Molnár Ferenc, Lakatos László, Bródy Sándor, Kabos Ede, voltak, akik állandó írói lettek, Babits Mihálytól kezdve egészen, mondjuk, Havas Gyuláig. Van néhány előkelő értéket jelző írói név, amely csak a Nyugat révén lett ismertté és kedvessé néhányunk számára, akik a divaton túl önmagáért szeretjük a gondolat és a forma mindennél komolyabb és fontosabb játékait. Íme egynéhány ezek közül: Szabó Dezső, Laczkó Géza, Füst Milán, Nagy Zoltán, Lányi Sarolta, Földi Mihály neve.
Osvát Ernő, aki a leginkább kritikusi hajlandóságú és törekvésű ember a Nyugatnál, e folyóirat fönnállása óta alig írt mindösszesen néhány sort, azt is csillag alatt, Babits Mihályra híván föl az irodalmi amatőrök figyelmét. Kosztolányi és Karinthy, bár nincsenek az állandó munkatársak között, időnkint egy kis üde színt és változatot hoztak a lapba, míg Schöpflin Aladár és Babits Mihály a Gyulai Pál szellemétől áthatott és a modern tudás és ízlés magaslatán álló kritikát képviselték a Nyugat önvédelmi harcaiban.
- Ami a lap külső történetét illeti, kezdetben és jó sokáig Hatvany Lajos áldozatkészsége tartotta fönn a modern irodalom e legjelentősebb orgánumát, majd később a maga erejéből is virulni, terjedni, sőt hódítani kezdett Osváték revűje, amely egy idő óta az új Magyarország politikai és gazdasági kérdéseivel is foglalkozik. Ignotus a vezér ebben is, de én úgy látom, a magyar perzekutori kritika elleni hadjáratában több szerencséje és igazsága volt, mint a német mélyítés dolgában. De ez már egy más lapra tartozik, a Nyugat, mint irodalmi törekvés, elérte célját, és ma már az ő lezárt eredményeit is döngetni kezdi egy új fiatalság, egy más célkitűzés, egy friss akarat, a Máé!