A Merengéshez

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Merengéshez
szerző: Tóth Árpád
Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám

Merengés, oh merengés, mélyén a csöndes éjnek
Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályu lencse,
Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek,
Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e?

Merengés, oh merengés, oly írral telt szelence,
Minővel látni kenték szemük varázsló vének,
Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse,
Oh mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének?

Merengés, oh merengés, hisz hazugok a fények,
S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velence,
Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének -

A tétlen búsulótól elfordul a szerencse
És meg nem könyörűlnek őrajta semmi mélyek,
Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek.