A Könnyek Kútja
Vad síkokon s zord ormokon át
Járjuk a búknak e földi honát:
Ma s holnap is újra, sok árva nomád,
S tán éveken át visz ez út,
Ám mikor immár csügged a szív
S törve, gyötörve bús ere vív,
Eljut a helyre, hol hullani hív
Könnyet a Könnyvizü Kút.
Drága, szelíd hely ez, űli homály,
S mind csupa bús, aki erre talál,
Már neki mindegy a lét s a halál
S gondja, reménye lehullt ─
Itt ciprusos árnyak ezüst raja leng,
Bús szobrok alakja fájva dereng,
De csengve a csendbe, mely erre mereng,
Csillog a Könnyvizü Kút.
És árad s nem fárad a halk szavu zaj
És zengve is enyhe a gyenge moraj:
Ha hallja, kit űz vala szívbeli baj,
Már innen válni se tud,
Már szóra se rezdül a gége,
Térdre parancsol a béke,
S bomlik a búk puha féke,
Mert itt ez a Könnyvizü Kút.
S jobban a víz ive csobban,
Égre zenél magasodtan,
Vissza lehullva azonban
Hangja a szívbe lefut ─,
Áldva e kút csodaképen:
Túl sikon és meredélyen
Sírni hajolsz le te mélyen
S arcod a vízre borult.
Ám amig itt leborulva heversz
S halni se mersz és élni se mersz
S terveket, álmokat őröl a perc,
S minden a semmibe fúlt ─,
Hajh, száll azalatt és illan a lét,
S nem fordul a zord nép arca feléd,
Nem bánja, hogy útadat eltereléd
S hogy szörnyű nehéz az az út...
Ám te ne adj a közönyre! tovább
Nyomja csak arcod az enyhe mohát,
Míg fürtöd a földre alél; sohse bánd,
Hogy zord a világ s nyomorult ─,
Hisz íme, körűlted a hűs szavu csend
És mind a ború, mely e tájra leleng
S a felleg is ím, amely erre kereng,
Testvérül öleli búd.
Gyenge levél ha lebókol,
Véld: szelid ajk aki csókol,
Véld, hogy a hajdani jókról
Halkan üzen ma a múlt, ─
Gyenge madárka ha selypit,
Véld puha szók puha selymit,
Míg zúgva a könny vize lejt itt,
S duzzad a Könnyvizü Kút.
Mert gyűlnek s nem hűlnek a könnyek,
Gyűlnek erős, vad özönnek,
S mind a helyekre lejönnek,
Hol gond vala úr s tunya búk, ─
Szerte a földre omolnak
S nincs azután ma, se holnap
S nincs oly erő, ki dacolhat,
Ellep a Könnyvizü Kút!
És nagy lesz és vad lesz e tenger,
Zúgva egekbe eseng fel,
Óh, mindaz a könny, amit ember
Sírt, hova foly, hova jut?
Öröklét! várja-e réved
Könnyárját százezer évnek?
Óh Uram! tárd ki szegénynek
Szíved, a drága kaput!