A Duna
A hol a kék messzeségben
Elmerülnek a hegyek:
Nevezetes szép Dunának
Habja arra hempelyeg.
Ottan csendes éjszakákon
- Igy beszélik a regék -
Gyakran hallák hableányok
Tánczolását, énekét.
A hold figyelt, a hullámok
Dallva zúgtak lefele
És a sötét lovag-várak
Félve néztek arra le.
A csillagok is figyeltek
Hab hab után mint megyen,
És egymásközt összesúgtak
Halkan, titkon, csöndesen.
Pánczélosan járt az őr a
Felmeredő várfokon
S hallgatta a csábos morajt
Elmerülten, álmodón.
Ha szender jött a szemére,
Zaj riadt fel odaát
S ő felébredt s fohászkodva
Folytatta őrjáratát.
Minden elmúlt, - évek során
Megváltozott minden itt -
Költészeted, oh Duna, a
Gőzhajók szétkergetik.